Be kéne tiltani az álmokat.

Örök anomália ez a szülő-gyermek viszony a művészvilágban, különösen abban az esetben, ha az utód hasonló szárba szeretne szökkenni, mint közveszélyes apja. Klaus Kinski őrült volt, azt terjesztette, hogy dugja a lányát, David Lynch szintén nem normális, de ő csak eldugta a lányt. Kicsit igaza is volt, várathatott volna az a gyerek magára a filmrendezéssel még vagy ötven évig. Ugyanis az a bizonyos, a filozófusok által emlegetett alap megvan, csak a felépítmény, az valahogy nem az igazi. Úgy képzelem, a kicsi Lynchnek is lehetett valami lunatikus babysittere, aki már kétéves korában a rézfaszú bagollyal ijesztgette, kicsit később pedig, úgy négyéves kora táján véletlenül ott felejtette egy sebészet patológiáján, és a történtek után a gyerek csak virágnyelven volt képes megértetni magát. A szimbólumokat azóta is egyértelműen használja. A Dobozba zárt szerelem című filmje legalábbis erre enged következtetni. A főszereplő, a sebész, aki szerelmes, úgy fejezi ki önző szeretetét bizonyos Helena nevű, függetlenségben utazó nő iránt - aki ráadásul kegyetlenül szép és hidegen elutasító néhai anyjára emlékezteti -, hogy legallyazza őt. A szó szoros értelmében. Először a lábát amputálja, aztán a karját, végül egy virágcserépszerű székbe ültet, a többi virág közé, éppen csak nem locsolgatja a kis harmatost, aki ahhoz képest egész jól néz ki, és be nem áll a szája, mindig leimpotensezi. Hogy nem félti a nyelvét a szikétől. Később kénytelen szeretni, mert egy lépést sem bír tenni nélküle. Ha, ha. Idióta egy helyzet, de legalább rúzsozzák meg fésülik rendesen. Végre Helena is függő, ennél függőbb csak akkor lenne, ha gyűrűhintára szerelné szíve orvosa. Tudni kell hozzá még azt is, hogy a gyermekkori villa, ahol a sebész fogva tartja szerelme torzóját, mindig is tele volt kar és láb nélküli próbababákkal és végtaghiányos szobrokkal a klasszikusokból. Ez szintén közrejátszhatott a serdülőkori értékvesztésben: miközben a sebész gyűlölte az anyját, még szépérzéke is gellert kapott egy perverz lakberendezőtől. Nem csoda hát, hogy vad, esztelen csonkolásba kezdett a szépen ívelő orvosi pálya elején. Miután túl vagyunk néhány fade to white, magyarul slejjeres vágáson meg hatásos lassításon a Lynch családi eszköztárból, sápadtra sopánkodtuk magunkat a káromkodástól, zsibbadnak a végtagjaink, és megfogadjuk, hogy először mindig környezettanulmányt végzünk, valamint mélyinterjúkat készítünk a családtagokkal, miel&ot

ilde;tt lefeküdnénk részegen egy pasival, akkor kiderül, hogy csak álom volt az egész.

- sissova -

Boxing Helena; rendezte: Jennifer Lynch; 98 perc; Az InterCom videója