Lemez

The 50 Greatest Pieces of Classical Music

  • - csk -
  • 2020. június 7.

Zene

Négy CD-n, a Londoni Filharmonikusok előadásában, David Parry vezényletével 2009-es felvételek jelentek most meg újra, főleg azokat megcélozva, akik szívesen letudják a klasszikusok megismerését egy jó válogatással, amelyben valaki más kimazsolázta számukra, mit szeressenek.

Az előadások igényesek, ám ezek nem a legjelentősebb, hanem a legnépszerűbb művek, ráadásul nem teljes kompozíciók, hanem részletek: egy-egy tétel vagy még kevesebb, Beethoven 9. szimfóniájának Örömódájából például mindössze két és fél perc. A szemlélet kommersz, a válogatás szempontjai kétesek. Alapművek tömege hiányzik, hallunk viszont Elgart, Holstot, Myerst – utóbbitól filmzenét.

Van itt ugyan Bach, Vivaldi, Händel, Mozart, Beethoven és persze Chopin, Grieg, Bizet, Csajkovszkij, Satie, Orff, Barber is – de milyen válogatás az „a legnagyobb zenékből”, amelyben nincs egy árva tétel Haydn, Schubert, Schumann, Bruckner, Muszorgszkij, Puccini, Schönberg, Ravel, Stravinsky, Liszt, Bartók vagy Kodály művei közül? Az egyoldalúságot erősíti, hogy a válogatás zenekarcentrikus: bár hallunk a szimfonikus zenén kívül oratórium- és operarészleteket is, hiányzik a hangszeres és vokális kamarazene, és a mutatóba kiválasztott pár szóló zongoramű mindegyikét a középszerű Finghin Collins játssza, kellemesen, de érdektelenül.

Művelődésszociológiai szempontból világos, hogy mi e kiadványok haszna. Bibliai fogalommal: az „emberhalászat”. Valahogy el kell kezdeni a klasszikus zenével való ismerkedést, és sokaknak egy ilyen antológia a „belépőjegyük”.

Warner Classics, 2019

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.