„A színpad az emberiséget képviselte. Jobboldalt erős, fiatal emberek virágot szedtek, mialatt egy háromszáz éves nő tébolyultan táncolt. A színpad bal szélén egy öregember tanulmányozta a csillagokat, miközben itt-ott áldozatot mutattak be a fény istenének. Ezt a közönség gyomra már nem vette be. Azonnal kifütyülték a darabot. Néhány nappal ezelőtt talán még tapsoltak volna. Az oroszok, akik nem nagyon ismerik annak az országnak az illemét és szokásait, ahol éppen vannak, nem tudták, hogy a franciák, ha ostobaságuk a mélypontjára ér, gátlástalanul tiltakoznak.” Így számolt be 1913. május 30-án a Le Figaro arról a viharos lefolyású ősbemutatóról, amelyre előző este a párizsi Théâtre des Champs Elysées-ben került sor. A zene- és tánctörténet tán legnevezetesebb 20. századi nézőtéri botrányát Stravinsky Tavaszi áldozata, valamint az arra készült Nyizsinszkij-koreográfia váltotta ki, jóllehet, a közönség soraiban – Debussyhez, Marcel Duchamp-hoz és Coco Chanelhez hasonlóan – jelen lévő Maurice Ravel már ekkor teli torokból egyre azt kiabálta, hogy „zseniális”.
A történelem Ravelt, no meg persze Stravinskyt igazolta, és ha erről a jelen körülmények között újfent meggyőződnénk, úgy a Londoni Szimfonikus Zenekar különleges lehetőséget kínál. Az együttes oldalán (play.lso.
co.uk) ugyanis ott lelhetjük a mű 2015-ös, Simon Rattle által vezényelt előadásának felvételét, méghozzá egyidejűleg négy különböző kameraállás képével. Ugyanitt más koncertek is hasonlóan változatos perspektívákból tárulhatnak elénk: így a fentebb már emlegetett Ravel Boleróját Valerij Gergijev, míg Sosztakovics V. szimfóniáját Michael Tilson Thomas vezérletével mutatja ily módon az osztott képernyő. Nem mellesleg a zenekar YouTube-csatornájára minden kedden és vasárnap kikerül egy-egy újabb hangverseny a digitális spájzból.
Maradjunk is ezúttal Londonnál, hogy a mostani (legkevésbé sem fényes) elszigeteltségünkben végigkattintgassuk a splendid isolation hajdani székvárosa által fölkínált lehetőségeket. Merthogy kiköthetünk akár a Philharmonia Zenekar site-ján is (philharmonia.co.uk), mondjuk Mahler 3. szimfóniájának nagyszerű, Esa-Pekka Salonen által dirigált felvételét kiválasztva napi betevő gyanánt. Heti két koncertet azután Antonio Pappano együttese, a Londoni Filharmonikus Zenekar is közzétesz az oldalán (lpo.org.uk). És még mindig van tovább, hiszen Royal Albert Home nevezet alatt a Royal Albert Hall (royalalberthall.com), de éppígy a Southbank Centre (southbankcentre.co.uk) is ugyancsak adakozóan porciózza számunkra az archívumát.
No, és végezetül semmiképpen se feledkezzünk meg a Royal Opera House, vagyis a Covent Garden YouTube-csatornájáról sem, elvégre oda is szép rendben érkeznek az újabb és újabb opera- meg balettelőadások. Amikor e sorokat írjuk, például még szerencsésen újranézhető egy egészen pompás Così fan tutte 2010-ből. Valamint egy igazi angol különlegesség: Benjamin Britten 1953-as operája, a Gloriana (képünkön) is, amelyet a szerző egy új Erzsébet-kor hajnalán a „szűz királynő”, I. Erzsébet dicsőséges érájára visszatekintve komponált.
