Nem egyszerű feladat klasszikus zenei nyelvvel beoltani a popzene nemesebb vonulatait – a lett származású kanadai „Katie” Austra Stelmanisnak azonban sikerült végrehajtania a kockázatos alkímiai manővert. Az operából importált, a popműfajhoz képest túlképzett, de mindenképpen gyönyörű énekhangjának barokkos felhangjaihoz az idők során hol borongósabb, a nyolcvanas évek dark/ethereal wave világa által inspirált tónusok, hol direkt elektropop tánczene, hol lebegős álompop társult. Az új lemez leginkább melodrámai tónusaival, túlcsorduló melódiáival tüntet, miközben egy pillanatig sem kétséges, hogy Stelmanis tökéletesen kézben tartja az alkotás minden fázisát. Ismét remek dalokat komponált, a hangja pedig éppen oly addiktív, mint azok az elromló kapcsolatok, amelyekről énekel. A Hirudin (érzékletes utalásként ez a piócák által termelt véralvadásgátló peptid neve) a szakításról, az elfogadás kínjairól, az egyszerre romantikus, érzéki és alkotói kapcsolatok elmúlásáról szóló dalcsokor, mindez átszűrve a speciális queer tapasztalaton. Azért most sem szakadt rá az alkotás egyedüli terhe, a Mountain Baby például egy duett Cecile Believe-vel (alias Mozart’s Sister), aki a nyitó Anywayz modern madrigálján is dolgozott. A negyedik Austra-album talán megosztóbb, mint a korábbiak, de kifinomultságban, szofisztikált popérzékenységben (lásd: Risk It, I Am not Waiting) nyújt annyit, hogy ne okozzon csalódást a régi rajongóknak, miközben nyitott könyvként várja az újakat.
Domino, 2020
