A brooklyni Sacred Bones kiadó egységesre tervezett lemezborítói sziporkázóan sokféle portékát rejtenek. A zenekarok öntörvényűsége a közös nevező, mindegyikük kellőképpen megátalkodott, olykor orvosi értelemben is degenerált, és a devianciájuk az, ami összeköti őket. A túlélés halvány reménysugarát jelentik a YouTube-pszichedelikus ipodpunk ok nélküli lázadóinak uralma idején. A gumiszoba kísérteteit csendes folkdalokban megéneklő Amen Dunes, valamint az ön- és közveszélyes Timmy Vulgar valóban garázsrock Human Eye zenekara is maradandó albummal jelentkezett tavaly, és a The Men is megérdemelten keltett feltűnést a Leave Home kérlelhetetlenül gerjedő barlangi rockzenéjével. A szintén brooklyni társaság a nyolcvanas évekbeli Sonic Youth bipoláris zajrockja felől érkezett: döngölős próbatermi hangzás, pirosba tolt potméterek, mindvégig a szétesés határán egyensúlyozó, izzadt zakatolás.
Egy év sem telt el, és itt a folytatás. Az Open Your Heart kerek dalformáival, ragadós refrénjeivel elsőre gyáva visszalépés. Hová tűnt a lárma, a gitárzaj, a szívet melengető téboly? És mi van helyette? Dalok? Ne már. Minek? Kinek? A csalódásból felocsúdva azonban rögtön kiderül: nincs szó megalkuvásról, eddig rejtett értékek kerültek most felszínre. A két gitár hihetetlen intenzitású, gyermekien leleményes játéka jobban érvényesül most, és nagyobb a hangsúly a dalokon. A címadó például maga a tökély. Amikor úgy érzi az ember, hogy négy percbe sikerült az egész világot belesűríteni. Egy elsöprő Buzzcocks-riffel indul, az énektéma pedig a Hüsker Düt idézi; nem Bob Mouldot, hanem Grant Hartot, mégpedig a legközvetlenebb, leglefegyverzőbb modorában. Csillogó szemű, zsíros hajú powerpop, egyszerre keserű, mégis optimista, aki ilyen számot tud írni, az tényleg ne a torzítópedálon rugózzon, hanem daloljon, ahogy a torkán kifér, hátha nem késő még.
Sacred Bones, 2012
