Koncert

Tribulation

  • Soós Tamás
  • 2016. február 29.

Zene

Három fiatal reménység, a darkthrone-os Fenriz által hájpolt Vampire, a gótrockba oltott posztpunkot a metálosokkal is megkedveltető Grave Pleasures és a Pitchfork által találóan stadion-death metalnak címkézett Tribulation nyitotta meg az idei metálkoncertszezont, méghozzá igen magas színvonalon.

A Tribulationt a tavalyi The Children of the Night után menesztette égbe a rocksajtó, mert a svédek úgy tudtak valami eredetivel előállni, hogy közben mégis a death, a black, a heavy metal, na meg a progresszív rock sokat próbált fogásait rotálták. Mintha kézen fogna Love­craft, és elráncigálna a Kiss és az Opeth közös jammelésére – valahogy így érezhette magát, aki a nihilista hörgéssel, dallamos szólógitározással és Lugosi Bélát idéző dalszövegekkel előadott kevercset hallgatta, és ez az érzet, a temetői sétákra vágyódó hangulat és a felhőtlen szórakoztatás szelleme járta be a Dürer kert lepukkant koncerttermét is, mikor a Tribulation minimális eszközökkel, füsttel, füstölővel és alulvilágítással teremtett szolidan másvilági atmoszférát, és belefogott a tízből tízpontos Melancholiába. Arcfestésük – mint a kisiskolás black metalosé – fekete-fehér és vámpíros; előadásuk menthetetlenül teátrális, de hát épp az adta a koncert mosolyogtató báját, ahogy az okkultista szövegeket mormoló gitárosok úgy pörögtek a kábé 5×5 méteres színpadon, mintha a Cherry Pie-t gitároznák egy bongyorszöszikkel teletömött klubban a Sunset Stripen. De nemcsak az előadás, hanem minden más is stimmelt ezen az estén a dalválasztástól a játékidőig (bő óra), a sejtelmes átvezetőktől a hideglelősen dallamos instrumentális hangulatkeltésig és a koncert utáni levezetésig (Beatles: Across the Universe), bizonyítva, hogy a Tribulation a színpadra is tökéletesen át tudja ültetni ezt az akár progresszívnek is mondható, de mégiscsak hagyományosan borzongató horroresztétikát.

Dürer kert, január 22.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.