Zene

Blixa Bargeld, az 1980-ban alakult, angolszászok számára kiejthetetlen nevű, Einstürzende Neubauten zenekar énekese és alapítója, fekete öltönyben, negyvenévesen a mikrofonok és kamerák előtt olyan jelenség, amiről csakis a nyolcvanas évek rezervált és misztikus Nyugat-Berlinje juthat eszünkbe. Az indusztriális társadalom kitaszított gyermeke és a new wave ikonja egyszerre, akár az a kis menetelni nem tudó, barlangrajzot idéző pálcikaember, a zenekar emblémája. Jól bírja az interjúszituációt, csak kicsit izgul, és általában szellemesnél szellemesebb válaszokat ad mélyen búgó hangon, hogy semmiképp se legyen feszengős a következő kérdésre való várakozás. Nem hajlandó felülni olyan beugratós kérdéseknek, hogy például: Érzi-e azt a fránya öregedést, Blixa úr?

Idén lett volna hetvenöt éves, már csak múltja van. Egy világsikerű regény, az Avram Bogatir hét napja, meg három másik: ugyancsak remek. Meg helyek: Szerbia, Bulgária, Isztambul, Bejrút, Palesztina, Pest. Rádió, Filmgyár, az Operett- és a Bábszínház. Élet és Irodalom, Mozgó Világ, Kurír, Népszabadság.

Néhány hónappal azután, hogy már Kubában is hozzáférhetővé váltak a

Tévedés azt hinni, hogy azért nyúltam e könyv után, mert eltűnt feleségemet szeretném megtalálni, esetleg a nekem tartozó cégek fizetőképessége érdekelne. Nem, a magánnyomozásban elmélyedni ma minden magyar polgár szent kötelessége, hogy ne járjunk úgy, mint Pallag László, aki most fénymásolt újságcikkeket is bizonyító erejű dokumentumokként kezel, továbbá meggyőződhetünk arról is, hogy a magánnyomozó sose gyújtja fel saját kocsiját, a klasszikus magánnyomozó pedig nem használ lehallgatókészüléket, és nem egy eldobott gyufaszál mentén göngyölít fel egy ügyet. A magánnyomozás ugyanis "egy gondolkodási tevékenység, folyamat, melynek lényege valamely jelenség vagy múltban lezajlott esemény meghatározott módszerek segítségével történő megismerése", amit meg megtudunk, azt összefoglalóan leírjuk, és odaadjuk a kliensnek, aki aztán csinál, amit csinál, már nem ránk tartozik.

Régi dicsőségek színhelye: Glouchester, Massachussetts. Történelmi léptékű időkön át az Atlanti-óceán északi felének egyik legjelentősebb halászkikötője. Manapság felénk legkönnyebben, leggyorsabban, na és a legolcsóbban a Spektrum TV idegenforgalmi célokat maguk elé tűző gyöngyszemeiben láthat ilyet az ember, fenséges óceán, szorgos hétköznapok, aztán várva-váratlanul az egyik halászhajó árnyékából kilép egy jófej, és főz becsinált kardhalat seprőpálinkában.

Adolf Eichmann első pillanatra csak egy a sok ezer náci tömeggyilkos közül, neve elsősorban kalandos elfogatása és izraeli pere révén vált ismertté. Az a tény, hogy viszonylag alacsony rangja (Obersturmbannführer, azaz alezredes) ellenére - a felette ítélkező izraeli bíróság és a történészek szinte egyöntetű vélekedése szerint - kulcsszerepet játszhatott az európai zsidók többségének elpusztításában, már magában is különös fényt vet a náci államgépezet s a vele szimbiózisban élő SS-állam különös és racionális alapon nehezen megérthető felépítésére és működésére.

Nem ismeretlen a kegyetlen, de szép Thaiföld romantikája manapság. Azoknak sem, akik soha nem repültek azért huszonnégy órát, hogy negyvennyolc fokban, kilencvenszázalékos páratartalomnál tegyék próbára kalandvágyukat, mint az utóbbi tíz évben a sok kamaszkorú civilizált. Idegen törvények, korrupció, drogcsempészet, olcsó szállások, érintetlen tengerpartok, megannyi véres-könnyes dráma színhelyei, akár A part című filmben. A valóság a lokális női börtönökről szóló filmeknél borzasztóbb és kevésbé borzasztó is ugyanakkor. A körülmények kegyetlenebbek a rács mögött, köröm manikűrözötten nem marad, de nem igaz, hogy minden tizennyolc éves automatikusan oda jut, ha arra jár. Pont ennek megakadályozására készülnek az ilyen felvilágosító filmek.

Hogy vigyázó szemünket mennyire hajlamosak vagyunk északi szomszédainkra vetni, azt hűséges Narancs-olvasóknak nyilván felesleges lenne külön bizonygatnunk. Ám most mégsem érdeklődésünk állandóan magas hőfoka késztetett kézbe venni a kötetet, hanem az a sajnálatos tény, hogy a könyvesbolt kirakata előtt sikerült dobnunk egy hátast. Ráadásul e nem túl nemes gesztusnak mindjárt több oka is volt. Ugye megláttuk a nevezett művet, már ez se lenne hagyján. De ott volt rögtön a címe. Magyarországi kik? Ha valaki a szerző nevét nem ismeri (az utószó szerzője Magyarországon és Szlovákiában úgy tíz körülire teszi azok számát, akik ismerhetik), nehezen boldogul a megfejtéssel. Mi szlovákokat ismerünk, már amennyire, a "tót" kifejezés, ezt minden riszálás nélkül állíthatom, egy ideje kimaradt a szótárunkból, nem is csak pejoratív éle, hanem használhatatlansága miatt is. Ez tehát a hanyatt esés egyik oka. Na de a másik! A címoldal grafikáján ki látható? Hacsak nem egy ablakos. Véle szemben pedig nyilván az említett a megkívánt eljárás.

A leszbikusságról beszélni nehéz - írja Sándor Anna a könyv kezdő soraiban, amely egyébként a későbbiekben a leszbikusokat megítélő és felülíró közhelyekről, az önmeghatározásról, valamint a nőpolitika alapjairól szól, szociológiai alapossággal.

A Talkin´ Loud kiadó megjelentette Fela Kuti hetvenes évekbeli klasszikusait, húsz albumot tíz CD-n. Így kívánta az afrobeat-revival, és hát a Narancsnak is szüksége volt némi aktualitásra, hogy a legprovokatívabb afrikai előadóról, a három éve halott Feláról írjon.

Nem hinném, hogy nehéz kikövetkeztetni: szerte Amerikából csupa-csupa afrikai eredetű, fekete muzsikát tartalmaz ez a gyűjtemény. Túlnyomórészt pompás ritmusú, oldott hangulatú táncdalokat, valahogy nem is akaródzik arra gondolni, hogy a gyarmatosításból, a rabszolga-kereskedelemből, a száműzöttségből ered a gyökerük. Illetve akaródzik, mégis - hogyan is lehetett volna kibírni, ha nincs az ilyen dalokban annyi kapaszkodó és hit és erő.

Ismerjük az egymás toldalékába tett rajz-ikreket. Öt hibát kell fölfedezni. (Toldalékába, mert a kabócakedvelő esetleg a másodikból indul ki.)

A következő generációs szórakoztatásnak elkeresztelt iparág egyesek szerint elérkezett egyik első mérföldkövéhez, amikor egy animációs rövidfilmmel nemrég elérte az egymilliós nézőszámot. Persze nem tudni, ebből hányan próbálták egyszerűen végignézni az első filmet, amit a site (www.atomfilms.com) ajánl, és csak egy rakás állóképet láttak belőle az enyémhez hasonló gyorsaságú gépükön. Így nem is tudnám tiszta lelkiismerettel megmondani, hogy az Angry Kid című egyperces gyurmaanimáció valóban megéri-e a felhajtást, a gyerek feje elég brutális, nagyjából ennyi. Tudni lehet róla, hogy a londoni Aardman cég műhelyében született, mely három Oscarral (Creature Comforts, The Wrong Trouser, A Close Shave) és jó néhány animációs művésszel a háta mögött több mint tizenöt éve gyárt hasonlókat, többnyire az angol tévéknek. De ők készítették például Peter Gabriel szintén díjnyertes Sledgehammer videóját, együttműködve a stop-motion animáció atyjainak tartott Quay fivérekkel, az ő fantáziadúsabb rémálmokat is megszégyenítő filmjeikből pedig nemrég az Örökmozgóban láthattunk válogatást. Egy évtizeddel ezelőtt persze épp az MTV volt az, ami most jobb híján az internet: a reklámblokkokhoz mellékelt vichein keresztül médium a kísérleti animáció számára. Még a fivéreket bevallottan jelentősen inspiráló cseh művész, Jan Svankmajer is élt a lehetőséggel, és olyan felejthetetlen darabokat láthattunk tőle, mint amiben két bélszín perdült táncra a konyhaasztalon. Az internetről azonban ebben a formában Quayék, és még ki tudja, hányan, hallani sem akarnak, nincs saját website-juk, a rajongói oldalakon pedig megtiltották bármiféle reprodukció megjelenítését, és nem nagyon lehet őket hibáztatni érte.

Bár Korognai Károly nevéből a Szegedi Kortárs Balettre szakosodott gonosz, déli boszorkányra asszociálunk csípőből, nem szabad elfelejteni, hogy mint színidirektor prózai tekintetben mindenképp sikeres évadot zárt, melyre most méltó koronaként helyezte fel Madách rímképes alap- és sorsvetését.