Panel áriák (Blixa Bargeld és az Einstürzende Neubauten a Trafóban)

  • - sisso -
  • 2000. szeptember 7.

Zene

Blixa Bargeld, az 1980-ban alakult, angolszászok számára kiejthetetlen nevű, Einstürzende Neubauten zenekar énekese és alapítója, fekete öltönyben, negyvenévesen a mikrofonok és kamerák előtt olyan jelenség, amiről csakis a nyolcvanas évek rezervált és misztikus Nyugat-Berlinje juthat eszünkbe. Az indusztriális társadalom kitaszított gyermeke és a new wave ikonja egyszerre, akár az a kis menetelni nem tudó, barlangrajzot idéző pálcikaember, a zenekar emblémája. Jól bírja az interjúszituációt, csak kicsit izgul, és általában szellemesnél szellemesebb válaszokat ad mélyen búgó hangon, hogy semmiképp se legyen feszengős a következő kérdésre való várakozás. Nem hajlandó felülni olyan beugratós kérdéseknek, hogy például: Érzi-e azt a fránya öregedést, Blixa úr?

Blixa Bargeld, az 1980-ban alakult, angolszászok számára kiejthetetlen nevű, Einstürzende Neubauten zenekar énekese és alapítója, fekete öltönyben, negyvenévesen a mikrofonok és kamerák előtt olyan jelenség, amiről csakis a nyolcvanas évek rezervált és misztikus Nyugat-Berlinje juthat eszünkbe. Az indusztriális társadalom kitaszított gyermeke és a new wave ikonja egyszerre, akár az a kis menetelni nem tudó, barlangrajzot idéző pálcikaember, a zenekar emblémája. Jól bírja az interjúszituációt, csak kicsit izgul, és általában szellemesnél szellemesebb válaszokat ad mélyen búgó hangon, hogy semmiképp se legyen feszengős a következő kérdésre való várakozás. Nem hajlandó felülni olyan beugratós kérdéseknek, hogy például: Érzi-e azt a fránya öregedést, Blixa úr?

Szemmel láthatóan egyáltalán nem érzi vénembernek magát, maximum túlérett sihedernek, ha visszatekint az elmúlt húsz évére. Ez a két évtized a zenekar szempontjából fölöttébb sikeresnek számít, hiszen az 1980-as bolondok napján Berlinben (akkor még a számtalan lehetőségek városa minden háromakkordos zenekar számára) tartott első koncert után aligha hitte volna bárki, hogy ez a techno-tragikomédia ennyi ideig fog tartani. Sőt mi sem tudtuk, hogy ennyi év után, mikor a helyi, Blixára külsőben erősen emlékeztető Soós György-féle Art Decóról is lemondtunk már, szóval hogy nekünk is trendnek megfelelő viselkedés lesz majd Budapesten a koncertterem előtt tolongani.

Kevéssel a punkok forradalma után (akkoriban épp a punk eksztázisa töltötte csordultig a romantikára fogékony német szíveket) és a Can, a Kraftwerk és a Neu után megtalálták a jó pillanatot arra, hogy létrehozzanak valami össztársadalmi léptékkel is sokkolóan új dolgot. Olyan zenét, ami az autópályák és a légkalapácsok hardcore zaját idézi (érdekes, pontosan efféle zajok szűrődnek be lakótelepi ablakomon immár egy hete a UPC-kábelek fektetése okán: és ez nem zene füleimnek, John Cage-féle neurológiai bizonyítékok ide vagy oda); olyan ideológiát, ami az összeomló panelházak utópisztikus víziójából nő ki, látványban bőséges színpadi show-t és olyan humort, amely finom, akár a forrasztóón, és sötét, mint egy katakomba. Aztán a zenekar, melyből közben persze távoztak régi s melybe érkeztek új tagok, végigcsinálta a kétszer tíz évet, számtalan turnét, számos sikerlemezt, limitált, de biztos rajongótábort és kevés kudarcélményt sikerült begyűjtenie.

Blixa Bargeld neve pedig fogalommá vált. A fiú, aki annak idején híján volt bármiféle ambíciónak, pénznek, munkának, lakásnak, akit kirúgtak az iskolából, és csak saját karizmatikus személyiségére számíthatott, több kis zenekar után megcsinálta a tutit. Mellette verseket írt, és 1984-től csekély zenei tudással a Nick Cave and The Bad Seedsben basszusgitározott. Jelenleg is tart önálló, kakofón akusztikus performance-okat (Rede/Speech), melyek lényege a szöveg és az emberi hang dinamikus és intenzív összehangolása egy hangalkímiai laboratóriummá. De létezik az Execution of Precious Memories című hasonló, poétikus performance-a is, játszott filozofikus színdarabban (Kosmo-Test), filmekben, alkatánál fogva például egy Roman Kovacs nevű notórius gyújtogatót (The Seven Fires of Death), aztán karizmatikus terapeutát, akinek a terápiája pszichoterrorba fordul (Total Therapy), de nevezni akarták már horrorfilmbéli sikolyát a legjobb hang Oscar-díjára is.

Nem aggódik tehát, előtte vörösbor, szájában cigaretta, és azt meséli az illedelmes médiának, hogy Nyugat-Berlin egyszerűen megszűnt. A hely, ahol született, felnőtt, házat foglalt, megúszta a katonai szolgálatot, zenekart alapított, nincs ma már, de a zene létezik, és reméli, hogy még az általuk soha fel nem fedezett Romániában is játszani fognak valamelyik jó akusztikájú Ceaucescu-palotában.

A zenekar új albumot készített (Silence is Sexy); programjuk, amivel most turnéznak, elgondolkodtatta a Trafó színháztermében összegyűlt ezerfős tömeget. Kétórás, kimerítő, igen tisztességes koncertet hallhatott a közönség. A kép és a hang mégis azt sugallta - bár voltak változatlanul vad gépek, műanyag hordók, zuhanó tárgyak -, hogy ma már vidámak és kiegyensúlyozottak az ütések, akár az ember és a gépek kapcsolata. Nem mintha ez akkora tragédia lenne. Az a társulat, amelyik a zajkeltő tárgyaival éppen nem azt sujkolta, hogy a csend izgató lehet, most halk átmenetekkel és Blixa hangjával ért el hatásokat, nem a fémek találkozásával. A jókedvű dobok felidézték a Trio féle "dada"-korszakot, de volt, hogy csak egy lépés választotta el őket a tánczenétől. Aztán számos igazán töprengős (Nick Cave-es) és dallamos művészi darab is elhangzott (Dingsaller, Newtons Gravitatlichkeit), amelyek már-már egy nehézfémekkel hangszerelt dallamos operának is beillettek volna.

Ez volna hát az öregedés. Az érés. Még mindig szexi, meglepő és feldobó. De már csak annyira, mint egy metál-tündérmese.

- sisso -

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.