Panel áriák (Blixa Bargeld és az Einstürzende Neubauten a Trafóban)

szerző
- sisso -
publikálva
2000/37. (09. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Blixa Bargeld, az 1980-ban alakult, angolszászok számára kiejthetetlen nevű, Einstürzende Neubauten zenekar énekese és alapítója, fekete öltönyben, negyvenévesen a mikrofonok és kamerák előtt olyan jelenség, amiről csakis a nyolcvanas évek rezervált és misztikus Nyugat-Berlinje juthat eszünkbe. Az indusztriális társadalom kitaszított gyermeke és a new wave ikonja egyszerre, akár az a kis menetelni nem tudó, barlangrajzot idéző pálcikaember, a zenekar emblémája. Jól bírja az interjúszituációt, csak kicsit izgul, és általában szellemesnél szellemesebb válaszokat ad mélyen búgó hangon, hogy semmiképp se legyen feszengős a következő kérdésre való várakozás. Nem hajlandó felülni olyan beugratós kérdéseknek, hogy például: Érzi-e azt a fránya öregedést, Blixa úr?

Blixa Bargeld, az 1980-ban alakult, angolszászok számára kiejthetetlen nevű, Einstürzende Neubauten zenekar énekese és alapítója, fekete öltönyben, negyvenévesen a mikrofonok és kamerák előtt olyan jelenség, amiről csakis a nyolcvanas évek rezervált és misztikus Nyugat-Berlinje juthat eszünkbe. Az indusztriális társadalom kitaszított gyermeke és a new wave ikonja egyszerre, akár az a kis menetelni nem tudó, barlangrajzot idéző pálcikaember, a zenekar emblémája. Jól bírja az interjúszituációt, csak kicsit izgul, és általában szellemesnél szellemesebb válaszokat ad mélyen búgó hangon, hogy semmiképp se legyen feszengős a következő kérdésre való várakozás. Nem hajlandó felülni olyan beugratós kérdéseknek, hogy például: Érzi-e azt a fránya öregedést, Blixa úr?

Szemmel láthatóan egyáltalán nem érzi vénembernek magát, maximum túlérett sihedernek, ha visszatekint az elmúlt húsz évére. Ez a két évtized a zenekar szempontjából fölöttébb sikeresnek számít, hiszen az 1980-as bolondok napján Berlinben (akkor még a számtalan lehetőségek városa minden háromakkordos zenekar számára) tartott első koncert után aligha hitte volna bárki, hogy ez a techno-tragikomédia ennyi ideig fog tartani. Sőt mi sem tudtuk, hogy ennyi év után, mikor a helyi, Blixára külsőben erősen emlékeztető Soós György-féle Art Decóról is lemondtunk már, szóval hogy nekünk is trendnek megfelelő viselkedés lesz majd Budapesten a koncertterem előtt tolongani.

Kevéssel a punkok forradalma után (akkoriban épp a punk eksztázisa töltötte csordultig a romantikára fogékony német szíveket) és a Can, a Kraftwerk és a Neu után megtalálták a jó pillanatot arra, hogy létrehozzanak valami össztársadalmi léptékkel is sokkolóan új dolgot. Olyan zenét, ami az autópályák és a légkalapácsok hardcore zaját idézi (érdekes, pontosan efféle zajok szűrődnek be lakótelepi ablakomon immár egy hete a UPC-kábelek fektetése okán: és ez nem zene füleimnek, John Cage-féle neurológiai bizonyítékok ide vagy oda); olyan ideológiát, ami az összeomló panelházak utópisztikus víziójából nő ki, látványban bőséges színpadi show-t és olyan humort, amely finom, akár a forrasztóón, és sötét, mint egy katakomba. Aztán a zenekar, melyből közben persze távoztak régi s melybe érkeztek új tagok, végigcsinálta a kétszer tíz évet, számtalan turnét, számos sikerlemezt, limitált, de biztos rajongótábort és kevés kudarcélményt sikerült begyűjtenie.

Blixa Bargeld neve pedig fogalommá vált. A fiú, aki annak idején híján volt bármiféle ambíciónak, pénznek, munkának, lakásnak, akit kirúgtak az iskolából, és csak saját karizmatikus személyiségére számíthatott, több kis zenekar után megcsinálta a tutit. Mellette verseket írt, és 1984-től csekély zenei tudással a Nick Cave and The Bad Seedsben basszusgitározott. Jelenleg is tart önálló, kakofón akusztikus performance-okat (Rede/Speech), melyek lényege a szöveg és az emberi hang dinamikus és intenzív összehangolása egy hangalkímiai laboratóriummá. De létezik az Execution of Precious Memories című hasonló, poétikus performance-a is, játszott filozofikus színdarabban (Kosmo-Test), filmekben, alkatánál fogva például egy Roman Kovacs nevű notórius gyújtogatót (The Seven Fires of Death), aztán karizmatikus terapeutát, akinek a terápiája pszichoterrorba fordul (Total Therapy), de nevezni akarták már horrorfilmbéli sikolyát a legjobb hang Oscar-díjára is.

Nem aggódik tehát, előtte vörösbor, szájában cigaretta, és azt meséli az illedelmes médiának, hogy Nyugat-Berlin egyszerűen megszűnt. A hely, ahol született, felnőtt, házat foglalt, megúszta a katonai szolgálatot, zenekart alapított, nincs ma már, de a zene létezik, és reméli, hogy még az általuk soha fel nem fedezett Romániában is játszani fognak valamelyik jó akusztikájú Ceaucescu-palotában.

A zenekar új albumot készített (Silence is Sexy); programjuk, amivel most turnéznak, elgondolkodtatta a Trafó színháztermében összegyűlt ezerfős tömeget. Kétórás, kimerítő, igen tisztességes koncertet hallhatott a közönség. A kép és a hang mégis azt sugallta - bár voltak változatlanul vad gépek, műanyag hordók, zuhanó tárgyak -, hogy ma már vidámak és kiegyensúlyozottak az ütések, akár az ember és a gépek kapcsolata. Nem mintha ez akkora tragédia lenne. Az a társulat, amelyik a zajkeltő tárgyaival éppen nem azt sujkolta, hogy a csend izgató lehet, most halk átmenetekkel és Blixa hangjával ért el hatásokat, nem a fémek találkozásával. A jókedvű dobok felidézték a Trio féle "dada"-korszakot, de volt, hogy csak egy lépés választotta el őket a tánczenétől. Aztán számos igazán töprengős (Nick Cave-es) és dallamos művészi darab is elhangzott (Dingsaller, Newtons Gravitatlichkeit), amelyek már-már egy nehézfémekkel hangszerelt dallamos operának is beillettek volna.

Ez volna hát az öregedés. Az érés. Még mindig szexi, meglepő és feldobó. De már csak annyira, mint egy metál-tündérmese.

- sisso -

szerző
- sisso -
publikálva
2000/37. (09. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...