Arról a nyolcvankét éves öregúrról van szó, akinek három évvel ezelőtti debütálása alkalmából Ry Cooder nem győzte hangsúlyozni: hozzá fogható zongoristával még nem találkozott. González egyébként szerepelt azon a ´79-es Estrellas de Areito-felvételen is, melynek nyomán Cooder a még életben lévő kubai muzsikusok felkutatására indult, így a helye a Buena Vista... alaplemezen biztosított volt. Hanem hogy két nap alatt felvegyék élete első szólólemezét is (Introducing... Rubén González), az eredendően nem volt a pakliban. Az úgy volt, hogy már vagy tíz esztendeje zongorája sem volt otthon, minden alkalmat megragadott hát, hogy billentyűközelbe férkőzzön. Így esett az Egrem stúdióban is a Buena Vista és az Afro-Cuban All Stars felvételei után; hogyan is tartóztathatta volna meg magát egy olyan formás hangversenyzongorától... Mondom, csak úgy játszotta a napi adag után a magáét, aztán beszálltak a többiek is, és egyszer csak kigyulladt a lámpa. Biztos így jelzik - gondolta Rubén -, hogy most már elég, hogy zárni kell, de a producer Nick Gold lepisszegte: abba ne hagyják, felvétel van...
H
Ugyancsak egy hangversenyzongorával kezdődött az egész. Rubén hétéves volt, amikor vásároltak egyet a szülei, "nagyon szépen szólt, teljesen bezsongtam, annyira tetszett" - emlékezett rá Wim Wenders filmjében. Nyolc év kellett, hogy a Cienfuego konzervatóriumban lediplomázzon, de tarthatták csodagyereknek, nem ájult bele: beiratkozott inkább az orvosi egyetemre. Azt gondolta, napközben doktor lesz, éjjel meg muzsikus, egészen 1941-ig, mikor is Santa Clarából orvosi tanulmányait maga mögött hagyva költözött Havannába, immár csiki-csuki zongoristaként.
A negyvenes években két havannai társaság örvendhetett megkülönböztetett népszerűségnek, Arcanóé és Arsenio Rodríguezé. Rubén mindkettőt nagyon bírta, s az utóbbiba sikerült is becsöppennie: Arsenio a szomszéd házban lakott, és amikor Európába ment a zongoristája, Rubénnek szólt. Amúgy három zongoristát őrzött meg az emlékezet (akkoriból) a modern kubai zongora stílus megteremtőiként: Luis Lilí Martinezt, Peruchínt és Rubént - ma már csak ő él. Az Arsenióval töltött évek után végigzongorázta Kubát, Panamát és Argentínát, majd végül Enrique Jorrín zenekarában kötött ki, akivel együtt is maradt vagy huszonöt évig. Jorrín halála után rá szállt a zenekarvezetés, de Rubént nem olyan fából faragták, inkább maga is odébb állt. Mondom, már vagy tíz esztendeje zongorája sem volt, amikor Cooder rátalált.
H
Szívem szerint azt mondanám, hogy a Chancullo Rubén második szólólemeze, csak hát ez nem igazán így van. (Az Introducing... Rubén González után ugyanis Havannában lehúztak róla két bőrt: az Indestructible szordínós bárzene, a Sentimento középszerű szving. Ezekről a korongokról nem nagyon hallani, és nem is nagy baj, ha rájuk telepszik a feledés.) Másodiknak csak a Buena Vista Social Club körében készült World Circuit-produktumként tekinthető, ami nem kevesebbet jelent, mint hogy újra hallhatjuk Orlandó López bőgőjét, Manuel Mirabal trombitáját, Jesús Ramos harsonáját, Ibrahim Ferrer énekét, Eliades Ochoa gitárját és így tovább. Ugyanakkor azt is hallhatjuk, hogy nagyon igyekeztek: ez a lemez mást nyújtson, mint a három évvel ezelőtti.
A Chancullo valami olyasmit jelent, hogy feldobottnak lenni, és Rubénnek végül is lehet erre oka: azért az nem semmi, amikor egy álom megvalósul. Ezt a feldobottságot érezni a leütésein, de különben is, ez egy olyan lemez, amely a Rodriguezhez, majd Jorrinhoz, szóval az aranykorhoz kötődő muzsikák felidézésére hivatott; mondhatni: a mai múlt idő. Rubén páratlan könnyedségén ez mit sem változtat, nekem mégis nagyon hiányzik az a légies melankólia, amely az Introducing... Rubén Gonzálezt körbefonta. Ezúttal szívesebben beszélek egy-egy számról, mint a lemez egészéről, és ez kevésbé esik jól. (Itt-ott mintha nem rettentek volna meg a banalitástól.) Ugyanakkor a Choco´s Guajira csodáról azt kell mondanom: ha egy album tud egyetlen ilyet, azt a kimaradt tízet is kérem szépen.
Marton László Távolodó
World Circuit/BMG, 2000
