Afrobeat és szimfónia (Fela Kuti)

publikálva
2000/34. (08. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Talkin´ Loud kiadó megjelentette Fela Kuti hetvenes évekbeli klasszikusait, húsz albumot tíz CD-n. Így kívánta az afrobeat-revival, és hát a Narancsnak is szüksége volt némi aktualitásra, hogy a legprovokatívabb afrikai előadóról, a három éve halott Feláról írjon.

A Talkin´ Loud kiadó megjelentette Fela Kuti hetvenes évekbeli klasszikusait, húsz albumot tíz CD-n. Így kívánta az afrobeat-revival, és hát a Narancsnak is szüksége volt némi aktualitásra, hogy a legprovokatívabb afrikai előadóról, a három éve halott Feláról írjon.

Felát "a zene a jövő fegyvere" című szállóigéjével szokás azonosítani, de éppígy kiemelhető, hogy politikai elítéltként legfeljebb Nelson Mandela volt jártasabb nála az afrikai börtönviszonyokban. Pedig olyan szépen indult. A nigériai Abeokutában köztiszteletnek örvendett - a gyarmati uralommal szembeforduló - zeneszerző-prédikátor édesapja és Lenin-békedíjas nőügyi mozgalmár édesanyja, és Fela azt is megtehette, hogy testvéreitől eltérően ne orvosnak, hanem Londonban trombitálni és európai klasszikus zenét tanuljon.

Huszonöt éves volt, amikor négy év múltán, 1963-ban hazatért, és az volt a fixa ideája, hogy divatba hozza a dzsesszt Nigériában, de a Fela Ransome-Kuti Quartet teljesen visszhangtalan maradt. Ezt követően kezdte a Koola Lobitosszal megvetni az afrobeat alapjait, a nyugat-afrikai joruba ritmusokat a divatos fekete tánczenékkel, a soullal és a funkkal ötvözve. De ez sem működött igazán, amíg politikailag nem radikalizálódott.

1969-ben Los Angelesben ébresztette rá egy Sandra Isadore nevű hölgy, hogy mit sem tud Afrika történelméről és kultúrájáról, a hazájában uralkodó politikai viszonyokról. Kuti hamarjában kapcsolatba lépett a Fekete Párducokkal, s már elkötelezett forradalmárként tért haza. (Ahol, amióta ´63-ban kikiáltották a független köztársaságot, polgárháború és nyomor, korrupció és katonai diktatúra dúlt.) A Koola Lobitost Africa 70-re változtatta, a trombitáról szaxofonra és szintetizátorra váltott, és nekiment a rezsimnek, hogy csak az Alagbon Close, az Expensive Shit, a V. I. P., a Vagabonds In Power vagy az Authority Stealing című lemezeket említsem.

A lehető legbrutálisabb szembenállásra: nyílt összecsapásokra kell gondolnunk. Tudunk egy hétórás tűzharcról Fela zenekara és a rendőrség között, amelyből Feláék kerültek ki győztesen; és tudjuk, hogy 1977-ben több száz katona lerombolta lagosi rezidenciáját, a "Kalakuta Köztársaságot": megölték az édesanyját, bántalmazták, megerőszakolták feleségeit, s az ugyancsak meggyepált Felát kilenc hónapos ghanai száműzetésre kényszerítették.

Fela masszív ellenérzéseket keltett "szexizmusával" is. Egy időben huszonnyolc feleséget tartott, közülük huszonhetet egyszerre vett nőül egy stadionban. Úgy gondolta, "a teremtő a szex által kínál lehetőséget az embereknek, hogy kifejezhessék azt az esszenciát, amelyben ő (ti. az isten) állandóan él". Aztán 1986-ban elvált valamennyitől, "nem természetes intézmény a házasság - vallotta ekkor -, és senkinek sincs joga egy asszony vaginája felett uralkodni". Más kérdés, hogy az újságírók előtt továbbra is szigorúan alsógatyában vagy barátnői társaságában mutatkozott. A válás ideje amúgy egybeesett újabb szabadulásával; 1985-ben azzal a mondvacsinált váddal csukták le öt évre, hogy hamis valutát birtokolt, de a közvélemény nyomására tizennyolc hónap múlva szabadon engedték.

A nyolcvanas évekre Fela újragondolta a zenéjét, és újrakeresztelte a zenekarát: terjedelmében mindkettő jelentősen gyarapodott. "Meg kell értetnem az emberekkel, hogy az egyiptomi civilizáció tisztán afrikai volt, és hogy a civilizáció gondolatát az afrikaiaktól lopták el a görögök és az arabok." Ennek jegyében kapta big bandje az Egyipt 80 nevet, a zenéjéről pedig már nem mint afrobeatről, hanem annál elmélyültebb, afféle "afrikai szimfóniáról" beszélt. (A Beats of No Nation, az Overtake Don Overtake Overtake vagy az Underground System album mint ilyen ajánlható.)

Felát 1997-ben ragadta el az AIDS, ám odahaza, éljen a király, rögtön a helyére lépett a fia, Femi. Rá is szolgált szegény. Legendás muzsikus muzsikus gyermekének lenni alapjáraton is hátrány, de Femi különösen sokat szívott. Apjától semmiféle támogatást nem kapott zenei tanulmányaihoz, majd miután (1978-tól) bevette a zenekarába, állandóan csesztette, hogy nincs semmi változatosság a játékában. Femi jobbnak látta hát, hogy ´86-ban önállósuljon, ekkortól azonban öt évig nem állt szóba vele Fela.

Hát így. Ha ez a cikk Femivel folytatódna, most az következhetne, hogy tavalyelőtti Shoki Shoki albumában testesült meg legvonzóbban az afrobeat-revival, de maradjunk ennyiben: a főhajtás az út törőjének dukál.

Marton László Távolodó

publikálva
2000/34. (08. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...