VIDE"
Nem ismeretlen a kegyetlen, de szép Thaiföld romantikája manapság. Azoknak sem, akik soha nem repültek azért huszonnégy órát, hogy negyvennyolc fokban, kilencvenszázalékos páratartalomnál tegyék próbára kalandvágyukat, mint az utóbbi tíz évben a sok kamaszkorú civilizált. Idegen törvények, korrupció, drogcsempészet, olcsó szállások, érintetlen tengerpartok, megannyi véres-könnyes dráma színhelyei, akár A part című filmben. A valóság a lokális női börtönökről szóló filmeknél borzasztóbb és kevésbé borzasztó is ugyanakkor. A körülmények kegyetlenebbek a rács mögött, köröm manikűrözötten nem marad, de nem igaz, hogy minden tizennyolc éves automatikusan oda jut, ha arra jár. Pont ennek megakadályozására készülnek az ilyen felvilágosító filmek.
A szórakoztatva moralizáló film Jonathan Kaplan alkotása. Igen testreszabott neki az efféle szociális, giccsbe forduló sztori. Rendezéseiben mindig is szívesen foglalkozott igazságtalanul elítélt, meghurcolt lányokkal, legyen az Jodie Foster vagy Michelle Pfeiffer. A Chicagói Egyetemről kirúgták a vietnami háború elleni tüntetéseken való részvétele miatt, innen pedig egyenes út vezetett a fanatikus pacifizmusig. 1979-ben készítette el az Over The Edge című filmjét, amely perspektívátlan külvárosi tinédzserek életvezetési szokásait és libidóját feszegeti. Ilyen előélet után nehéz leszokni a békeharcosságról, ami jelen esetben patetikus felhangokkal terhelt tanmesébe csúszik át, de Kaplan mentségére legyen mondva, hogy remek részekkel örvendeztetett meg minket a Vészhelyzet című tévésorozatban.
A Börtönpalota című, legfrissebb filmje nemcsak egy félreértett heroincsempészeti procedúrát mesél el - amelynek következményeit már a Bangkok Hotel című sorozatból is tudjuk (az alapsztori kísétetiesen ugyanaz) -, de az önismeret és az áldozathozatal megannyi csapdával kirakott útját is nyomon kísérhetjük benne. Ez utóbbi menti meg a filmet attól, hogy egy átlagos, turisztikai guide-dal kevert heroikus dráma legyen belőle. Persze így is jót nyaralhatott a stáb, és valószínűleg a forgatás költségei sem terhelték meg a készítők pénztárcáját, de a vadkelet varázsa önmagában is vászonért kiált.
A sztori átlagos: két amerikai érettségiző lány, amolyan kebelbarátnők, azt hazudják a szüleiknek, hogy Hawaira utaznak, közben meg elcsámborognak Indokína felé, amiről már sokat olvastak és hallottak deviáns barátaiktól. Mégsem óvatosak, képesek beleszeretni egy belamiba, aki már régóta paktál a helyi rendőrséggel, heroinfutárszolgálat-ügyben, jó részesedésért. Ki hinné, hogy egy házassági ígéret annyira elvakít egy nőt, hogy nem látja, mit pakolnak a táskájába liszt helyett? Természetesen lebuknak, és bevonulnak a közeli női fogházba. Innen kezdődik a morál. Vajon hogy bírják ki a megpróbáltatásokat és a meleget, mennyire bíznak meg egymásban? Megvédi-e őket a jenkik ügyvédje (Bill Pullman, aki A függetlenség napjában az amerikai elnököt játssza)? Felülkerekedik-e az önzetlenség a szőke bakfis bálványon (Claire Deaines), aki olyan ismerős egy Romeo és Júlia című amerikai filmből?
Lenyomják-e Thaiföldet az amcsik? Elárulom: nem egészen. De mondom, emiatt nézhető egyáltalán ez a film.
- sisso -
Az InterCom videója
