Visszaemlékezés: Szakcsi tizenkét éve adott interjút a Narancsnak

  • narancs.hu
  • 2022. október 2.

Zene

A ma elhunyt dzsesszzenész 2010-ben adott lapunknak interjút.

Szakcsi Lakatos Béla hazánk első Kossuth-díjas dzsesszzenésze volt, de ennél sokkal több. A Narancsnak 2010-ben adott interjút.

Szerinte a magyar zenének nagy hírneve volt, de az utóbbi évtizedekben ez már veszített jelentőségéből.  Mint akkor mondta, lekésett arról, hogy külföldön építsen karriert, és akkor tett le végleg arról, hogy az Egyesült Államokba menjen, amikor ledőltek az ikertornyok. Amerika egyébként szerinte nem szereti a dzsesszt, az igazi művészi szabadságot pedig Franciaországban kell keresni.

Talán többet is elért volna, ha nem ide, hanem oda születik, mondta. Oscar Peterson és Stan Getz hatására kezdett dzsesszzenével foglalkozni, Leonard Bernsteinhez képest törpének érezte magát. Talán azért nem ismerték el az országban mint zeneszerzőt, csak mint dzsesszzenészt és zongoristát, mert cigány származású. A kultúra területén léteznek különböző bizottságok, kuratóriumok, amelyeknek döntési joguk van, de egyikben sem ül cigány származású ember, aki képviselné a cigány művészeket.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.