Zene
A századik pelikán
A Mael testvérek 1970-ben született amerikai zenekara, a Sparks a glam-rock állatkertjének rendhagyó példányaként 1974-ben jutott a csúcsra Nagy-Britanniában. Mi több, ha nem születik meg abban az évben legnagyobb slágerük, a This Town Ain’t Big Enough for Both of Us, akkor a Queen együttes karrierje is máshogyan alakul.
Gácsország messze van
Nemzeti dráma, nemzeti opera – minek tagadnánk, olyan állandósult szókapcsolatok ezek, amelyek a gyakorlatban rendszerint ezzel a figyelmeztetéssel tűnnek egyenértékűnek: vigyázat, törékeny!
Férfi és nő között
Az operaműfaj nem halott, sőt, nem is öregszik. S hogy ez így is maradjon, az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány nemzetközi kurzust szervezett, amelyen operát írnak, rendeznek és adnak elő. Az eredmény szeptember 15-én látható a Budapest Music Centerben.
Lovasi a magyar közéletről: „Kurvára unom, meg amúgy is, mit mondjak?”
„Akit egy kocsmában hátba lehet baszni, az nem sztár”, mondja Lovasi András.
Meghalt Aradszky László
Ő volt a magyar hanglemezgyártás történetének első aranylemezes énekese.
Csúnya és barátságtalan
Nagy megzuhanások után általában két út létezik: vagy a még nagyobb önpusztítás, vagy ennek a tökéletes ellentéte kigyúrás vagy egyéb sportok formájában.