Lemez

A századik pelikán

Sparks: Hippopotamus

  • - legát -
  • 2017. október 14.

Zene

A Mael testvérek 1970-ben született amerikai zenekara, a Sparks a glam-rock állatkertjének rendhagyó példányaként 1974-ben jutott a csúcsra Nagy-Britanniában. Mi több, ha nem születik meg abban az évben legnagyobb slágerük, a This Town Ain’t Big Enough for Both of Us, akkor a Queen együttes karrierje is máshogyan alakul.

De még a Pet Shop Boysé is. Ahogy a Maelek szokatlan, nagy ívű, már-már operettes zenei húzásait Freddie Mercury vitte a zenitre, úgy imázsuk (jóképű énekes, pléhpofa billentyűs) Neil Tennant és Chris Lowe nyomán vált halhatatlanná, bár a Marc Bolanre hasonlító Russel Mael és a Hitler-bajszos Ron Mael sokkal emlékezetesebb leosztás volt. Meg viccesebb is. A korabeli felvételeken látni is, hogy Ron majdnem elröhögi magát, márpedig az efféle önironikus gesztusok az 1970-es években különösen nem segítették elő a rocklegendává válást. Abban viszont segítettek, hogy a duó a glam lecsengése után se tűnjön el a süllyesztőben, sőt a new wave hajnalán – amikor az olyan bohócoknak állt a zászló, mint a Devo, a The Tubes vagy a The B-52’s – sikerült is valamennyire meglovagolniuk a szintipop- és humorvonalat, két lemezükkel – No. 1 in Heaven, 1979; In Ou­ter Space, 1983még a 100-as slágerlisták 60–80. helyéig is eljutottak.

A Sparks az elmúlt 35 évben sem szűnt meg, legfeljebb hosszabb-rövidebb időre tetszhalottá vált. Például a 2000-es években öt lemezt is kiadtak (Balls, 2000; Lil’ Beethoven, 2002; Hello Young Lovers, 2006; Exotic Creatures of the Deep, 2008; The Seduction of Ingmar Bergman, 2009), a 2010-esekben viszont – leszámítva a Franz Ferdinanddal közös őrületet (FFS, 2015) – egészen mostanáig hallgattak. Persze egy olyan kijelentés, hogy „nyolc év után ismét jelentkezett a Sparks”, inkább paródiának, mint szenzációnak tűnik, noha a vénülő fivérek a 2000-es lemezeiken is egyértelműen bizonyították, hogy Ron most is jó számokat ír, és Russel káprázatos hangja sem veszített túl sokat a fényéből. De a legfontosabb „üzenet” továbbra is az maradt, hogy azért sem veszik magukat komolyan, és ezt a közönségüktől is elvárják.

Tavasszal, amikor a mostani új album, a Hippopotamus címadó dala megjelent, még úgy tűnt, hogy ez a hülyéskedés most minden mást háttérbe szorít. A vízilovas blődlit a Kaláka együttes is a műsorára tűzhette volna, és ugyanez áll az album másik „slágerére”, a Giddy Giddyre, de szerencsére ez csupán kettő a tizenöt új számból, a többit pedig nem pusztán a viccelődés szülte. Persze szó sincs arról, hogy a Sparks megkomolyodott volna, viszont a zenére mintha most túlságosan is rányomta volna a bélyegét a nosztalgia. A Missionary Position és a Bummer simán lehetne két 1973-as Roxy Music-szám, az Unaware és az I Wish You Were Fun meg két T. Rex-dal két évvel korábbról. A többi pedig… Nos, a többi dal leg­inkább a hetvenes évek elejét idézi. Főleg az 1974-es Sparksot. Pontosabban egy olyan zenekart, amely hasonlít ugyan, de sokkal jobban szól, mint az 1974-es Sparks. Különben meg 43 évente bárki megengedhet magának egy kis önismétlést. Sőt lophat is a régi haveroktól.

BMG, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.