„Mindazok, akik előtt Katona József Bánk bánjának alakja lebegett, alighanem már annak idején is meglepetéssel fogadhatták, hogy az Operaházban tenoristára bízták ezt a főszerepet, amely sokkal inkább komor, mély hangú énekest kívánna… lehetségesnek tartom, hogy a Bánk bán valódi karaktere ezzel a változtatással csak még szembetűnőbb lesz” – 1940-ben nem kisebb tekintély, mint maga Kodály Zoltán érvelt ekképpen a mindenkori Bánk bánk-átdolgozások forma szerint legmeredekebb döntése mellett, vagyis amellett, hogy Erkel Ferenc operájának címszerepét áttették bariton hangra. Kodály érvelése ugyan meglepően kevéssé volt szabatos, hiszen Bánk alakját nem az Operaházban, hanem még a hajdanvolt Nemzeti Színházban bízták tenoristára (először a képünkön épp ebben a szerepében mutatott Ellinger Józsefre), lévén az Operaház bő két évtizeddel később készült el, mint e nagy nemzeti operánk. Pártfogó nyilatkozata mégsem volt véletlen szülte, elvégre a bariton, aki ekkor magára ölthette a Nagyúr jelmezét, az Palló Imre volt, vagyis Kodály tán legautentikusabb tolmácsolója és híve az operaszínpadon. Ő utóbb még a szólamtranszponálást amúgy erősen kifogásoló kritikusokat is meggyőzte, mert ahogyan a Függetlenség kiküldött munkatársa fogalmazott: „elfogadjuk az új Bánkot, egyszerűen azért, mert […] Palló Imre meggyőz és legyőz vele… valóban él. Szinte a pórusaiban hordozza magyarságát. Ki lehet mondani róla, hogy megfelel az Erkel és Katona elképzelései szerint való tragikus hősi eszménynek.”
Mindezeket azért róttuk ajánlónk élére, mivel az Operaház első bemutatója az új szezonban épp a Bánk bán lesz – a baritonváltozatban (Erkel Színház, szeptember 9., hét óra). Vidnyánszky Attila rendezésében és Kocsár Balázs vezénylete alatt ezúttal Molnár Levente, illetve Szegedi Csaba tehet kísérletet hasonló művészi-emberi meggyőzőerő kifejtésére és bizonyítására. Ugyanitt, két nappal később Wagner-koncert is ígérkezik: kisebbforma Lohengrin-keresztmetszettel, a Wesendonck-dalokkal, valamint az 1830-as évek közepén keletkezett – és itthon jószerint sose játszott – Columbus-nyitány megszólaltatásával, Stefan Soltesz avatott dirigálása mellett (szeptember 11., fél nyolc).
Mindeközben persze már más budapesti színhelyeken is kezd szárba szökkenni az új évad koncertélete. A Zeneakadémián például nemcsak két Mozart-szimfónia – köztük a „Jupiter” melléknevű – és egy Mozart-zongoraverseny vár reánk a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával és Kovács Jánossal (szeptember 14., fél nyolc), hanem az úgynevezett Bartók Világverseny és Fesztivál is, amely ezekben a napokban az elődöntőktől egészen a kamarazenei döntőig fog eljutni.
A Budapest Music Centerben pedig egyrészt a tizenöt esztendős Szent Efrém Férfikar „light”, de azért természetesen váltig minőségi koncertje (szeptember, 10., fél nyolc), másrészt az Eötvös Péter és Vajda Gergely nevével fémjelzett zenés színházi workshop, a DialogScene bemutatója (szeptember 15., fél nyolc) jelzi majd számunkra, hogy valami újra elkezdődik így szeptember közepén.
