A torontói zenekar 2014-es, cím nélküli bemutatkozó lemezével katapultált az indie rock élmezőnyébe, még a szcénában nagy jelentőségű amerikai főiskolás rádiók toplistáját is megjárták vele. A kilencvenes években kelta folkot játszó The Rankin Familyből érkező gitáros-énekesnő, Molly Rankin vezette csapat nem kapott vérszemet: három év alatt készítette el Antisocialites című második nagylemezét.
A bemutatkozó albumra a Tennis zenekar és a Beach Coast között félúton elhelyezkedő, napfényes jangle pop volt a jellemző, amit most egy eklektikusabb hangzásvilág váltott fel, a dalok túlnyomó része pedig szakítós, odamondós témákat tartalmaz. A Plimsoll Punks egy vászoncipős punk srácnak beszóló shoegaze-téma, a meglehetősen sematikus Heyt kellemesen lökött elektronikus fillek dobják fel, az Already Gone balladája Jesus And Mary Chain-es zajokkal operál. A JAMC tagjához, Jim Reidhez egy vicces fangirlös számot is címeztek (Lollipop – Ode to Jim), amelyben nemcsak az Iggy Pop / lollipop rímpár hangzik el, de a lemez legjobb poénja is, egy refrén elején ellőtt visszhangeffekt formájában. A legjobb szám mégis az első lemez hangulatát visszaadó Dreams Tonite – a doo-woppal kacérkodó, szakítás utáni középtempójának köszönhetően. Az album többi szerzeménye azonban néhány jobb momentumot leszámítva meglehetősen szegényesnek tűnik. Nincsenek maradandó refrének, igazi tetőpontok, ráadásul Molly Rankin éneke sok esetben indokolatlanul affektálós. Mindezt nem tudja feledtetni a Forget About Life pozitív hangulatú, bugyogó szintikkel kísért, összebújásra hívó zárása sem.
Polyvinyl Records, 2017
