Lemez

Csúnya és barátságtalan

Nine Inch Nails – Add Violence

Zene

Nagy megzuhanások után általában két út létezik: vagy a még nagyobb önpusztítás, vagy ennek a tökéletes ellentéte kigyúrás vagy egyéb sportok formájában.

A Nine Inch Nails 2000-es The Fragile turnéját követően Trent Reznor is elérkezett ehhez a válaszúthoz, a mértéktelen tudatmódosító-habzsolás után ő a megtisztulás folyamatát választotta. Hat évig nem jelent meg NIN-lemez, de aztán Reznor megújultan, kigyúrva és felfrissülve tért vissza a kétezres évek közepén. Drog- és alkoholfüggőségét a testedzés mellett munkamániára cserélte, és azóta tényleg nem bír leállni: 2005 és 2009 között kiadott öt NIN-lemezt, nekiállt filmzenéket fabrikálni Atticus Ross oldalán (a Közösségi hálóért még egy Oscart is hazavihettek), kreatív feladatokat vállalt a Beats Music, majd az Apple zeneipari fejlesztéseiben, és családot alapított (feleségével nemzett négy gyereket, valamint egy zenekart, a How To Destroy Angelst).

Reznor bő egy évtizede tisztán és teljes fordulatszámon pörög, a munkakedve kiváló, viszont, ha meghallgatjuk a frissebb munkáit, nem nehéz megállapítani, hogy ugyanaz a düh hajtja és ugyanazokkal a démonokkal viaskodik, mint korábban. A 2013-as, afféle visszatérő NIN-lemez, a Hesita­tion Marks jó példa erre – remek album volt, egyenes ági folytatást azonban eddig nem kaptunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek új dalok, Reznor ugyanis tavaly bejelentett egy EP-trilógiát, amelynek első részéről, a Not The Actual Eventsről mi is írtunk. (Visszhang, Magyar Narancs, 2017. január 12.) A kiadványon teljes jogú zenekari tagként szerepelt a soundtrackes alkotótárs, Atticus Ross, ami azért nagy szó, mert a Nine Inch Nails idáig egyszemélyes zenekar volt, a többiek csak sessionfeladatokat láttak el. Ez az első EP ígéretes dalokat tartalmazott, bizakodva vártuk a folytatást, bár közben sem maradtunk Reznor-kontent nélkül. Idén januárban jött ki a legújabb filmzenéje (a nálunk nem játszott Patriots Day című Mark Wahlberg-mozihoz), és persze volt az emlékezetes szereplés a Twin Peaks egyik epizódjában, ahol a NIN a tavalyi EP egyik dalát adta elő. Aztán a hároméves turnécsend is megtört: Reznorék bevállaltak egy maroknyi fesztiválfellépést az idei nyáron, ezeken előadtak egy feldolgozást az elhunyt mentor/jó barát, David Bowie tiszteletére, sőt az EP-trilógia most megjelent középső felvonásáról is bemutattak egy kis ízelítőt.

Az Add Violence valamivel hosszabb, mint az előző, de ugyanúgy öt dalt tartalmaz, Ross itt is társszerző minden számban. Reznor elmondta, hogy csúnya és barátságtalan zenét akart, és az életmű ismeretében ezen nincs mit csodálkozni. Már a borító sem akármilyen: mintha egy „pszichológiai” erősítőt látnánk, amely megelőlegezi a szokásos lélekboncolást és önmarcangolást. A zene természetesen erőteljes indusztriálhatásokat mutat, de az összhangzás kevésbé elborult a megszokottnál. Az első kislemeznek választott lendületes Less Than akár slágeresnek is nevezhető, de megkapjuk benne az aktuálpolitikát: a nem éppen Trump-rajongó hírében álló Reznor azt kérdezi a republikánus szavazóktól – persze burkoltan –, hogy valóban ezt akarták-e, és hogy akkor most megoldódtak-e a problémáik. A Lovers egy misztikus indusztriálballada (ha létezik ilyen), dumálós verzével és éneklős refrénnel, a szintén belassult This Isn’t the Place-nek alig van szövege, a Not Anymore-ban viszont megint felpörög a fordulatszám organikus dobok segítségével. Ez a dal teljesen váratlanul torkollik a 12 perces The Back­ground Worldbe, amelyben Reznor azt énekli, hogy a „a világ elvérzik”, és amely szintén balladának indul, de aztán valami furcsa, szétszaggatott zörejhalmazzá esik szét. Lehet, hogy ez már az idei év végére várható harmadik EP-nek, a trilógia zárórészének zenei világát vetíti előre, bár Reznor pont úgy nyilatkozott nemrég, hogy annak egyelőre még csak a „szövegvilága” van meg, a zene nincs.

The Null Corporation, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.