Légszomjam van, dől rólam az izzadság, a szívem ki akar ugrani a helyéről. Nem, ez nem kapuzárási pánik, hanem Verdi Requiemje Sir John Eliot Gardiner vezényletével a Müpában.
Él közöttünk és mindenki gyönyörűségére szorgalmasan alkot egy britként megismert, valójában svéd énekesnő (szülei révén svéd és afrikai), akinek minden strófájában, fordulatában tükröződik a már csaknem negyvenéves, szinte folyamatos jelenlét az utóbbi évtizedek popzenéjének izgalmasabb felén.
Itthon első ízben Julija Lezsnyeva zenekari kísérőjeként lepett meg, mikor az énekesnővel együtt dalra fakadt és megmutatta szép kontratenorját. Ebből a hangból egy erős megfázás miatt most csak egy ráadásra futotta, de előzőleg beszélgettünk barokkról, hegedűkről, díszítésekről és egy zenészpálya sokoldalúságáról.
Forradalminak és provokatívnak talán nem nevezném Baráth Emőke hárfakíséretes Winterreise-előadását, mert a #meetoo kampány és a gender szak betiltásának légkörében az ötlet tulajdonképpen kézenfekvő, benne van a levegőben.