Lemez

Alexandre Tharaud: Bee­thoven

  • - csk -
  • 2018. november 30.

Zene

Vannak művek, amelyeket bárki eljátszhat, vannak, amelyeket sokan – és vannak, amelyeket csak kevesek. The happy few. Vagy Beethoven utolsó három zongoraszonátája esetében talán inkább így kellene fogalmaznunk: the unhappy few? Mert ezekért a művekért meg kell szenvedni. Aki a megszólaltatásukra vállalkozik, annak tudnia kell felemelkedni és alászállni, átszellemülni és tombolni, kitárulkozni és magába fordulni – és mindezt kellő hangszeres kontrollal, mert (természetesen) zongorázni is nagyon, de nagyon kell tudnia. A francia Ale­xandre Tharaud ilyen művész.

A legutóbbi években készült lemezei közül a Jeunehomme-koncertet, az A-dúr rondót, a Ch’io mi scordi di te?-t és Haydn D-dúr versenyművét rögzítő albumot még átlagosnak éreztem, azon a CD-n azonban, amelyen a kanadai származású francia csellista, Jean-Guihen Queyras társaságában szólaltatja meg Brahms két szonátáját, már megmutatja muzsikusi és hangszeres oroszlánkörmeit, a három utolsó Beethoven-zongoraszonáta felvétele pedig abszolút fölényesen meggyőző.

A kiadvány egyébiránt elkényezteti a kései szonáták rajongóit: a tokban két lemez található, a CD-n csak halljuk, de a DVD-n (sajnos, kissé művészkedő vizuális körítéssel) láthatjuk is a pianista előadásait. Tharaud rangjukhoz híven játssza a nagy alkotásokat – sőt még azt is sikerül megmutatnia, hogy az E-dúr (Op. 109) és Asz-dúr (Op. 110) szonáta legalább olyan fontos és izgalmas darab, mint a különleges pozíciója („az utolsó szonáta”, ah!), és Thomas Mann Varázshegye miatt talán kissé túllihegett jelentőségű 111-es jelű c-moll.

Erato, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.