rés a présen

„Egyáltalán nem poros”

Ott Anna szervező

  • rés a présen
  • 2018. november 25.

Zene

rés a présen: Mivel nyitotta a Hadik Kávéház a szezont?

Ott Anna: Az évadot, ahogy az már szinte rutin, a Hadik Utcabállal nyitottuk, ahol a Parno Graszt, a Fran Palermo Akusztik, Kodachrome és DJ Abase zenélt. Hála a szuper zenekaroknak, igazi utcabáli hangulat volt, ezerötszázan táncoltunk együtt a Hadik előtt, amire eddig még sosem volt példa a Bartókon.

rap: Mikor csatlakoztál a csapathoz?

OA: A Pázmány elvégzése után kerültem a Hadikba, ez az első munkahelyem, de gyakorlatilag rögtön az álommunkát csíptem meg. Olyan emberek lettek a munkatársaim, akiket az elmúlt tizenöt évben olvasok. Feladatom a kávéház művészeti programstruktúrájának kialakítása és a kommunikáció, szóval minden, ami nem vendéglátás. Tavaly szeptembertől dizájn- és művészetmenedzsmentet hallgatok a MoME-n, a szakdolgozatomat irodalommenedzsmentből írom Simon Márton költővel együttműködve.

rap: Az újranyitás óta mik a tapasztalatok, sikerült a hely szellemét újraéleszteni?

OA: Mindkét újranyitáskor, 2010-ben és 2016-ban is a legfontosabb célunk az volt, hogy azt a szellemi műhelyt és teret, amit az 1920-as években a Hadik jelentett, megteremtsük a vendégeinknek. Tisztelettel fordulunk a múltbéli törzsvendégeink felé, hiszen máig Karinthynak és Kosztolányinak köszönhetjük, hogy jelenlegi formánkban egyáltalán létezünk. Azonban szeretnénk teret adni a kortársainknak is, akik sokan jelenlegi törzsvendégeink, a vendégeinknek pedig megmutatni, hogy az irodalom egyáltalán nem poros, és bárkinek lehet hozzá köze.

rap: Mely tematikus programok maradnak, s lesznek-e újak?

OA: 2016-ban született meg a Hadik Brunch ötlete, ez egy szombat délelőtti művészeti program, ahol a beszélgetés közben reggelizni is lehet. Juhász Anna nyolcadik éve szervezi nálunk a Hadik Irodalmi Szalonokat, ez ebben az évben is folytatódik. A Szatyor Art Space-ben (a Bartók másik oldalán) a Bartók Béla Boulevard Egyesülettel közösen kéthavonta nyitunk kiállításokat, és az élőzene is megmarad szombatonként.

rap: Mi az őszi menü?

OA: A szeptemberi Hadik Brunchot A Pál utcai fiúknak szenteltük. Októberben a Napszállta rendezőjével, Nemes Jeles Lászlóval és a film további alkotóival beszélgetünk, novemberben Simon Márton legújabb kötete lesz a témánk, decemberben pedig Barabás Zsófi, Faur Zsófi, Oltai Kata és Winkler Nóra lesz a vendégünk. A Hadik Irodalmi Szalonban még októberben az Írók Velencéje című programon Bánki Éva, Péntek Orsolya és Puskás István lesz a vendég, novemberben pedig Bob Dylan művészete lesz a téma.

rap: Miért érdemes még betérni a Hadikba?

OA: Anno az a hír járta a helyről, hogy még a kávé is ihatatlan, ezen szerencsére változtattunk. Az ételekért Apor Bálint, a Gundelből igazolt séf és csapata felel. Be lehet térni haverokkal, mert sok jó kézműves sörünk van, és még az is lehet, hogy épp egy koncertbe vagy kiállításmegnyitóba fut bele az ember. A falainkat kéziratok borítják: van Závada Pál, Parti Nagy Lajos, Juhász Ferenc, Karinthy, Kosztolányi, de nálunk lóg a Saul fia forgatókönyvének első két oldala is, Nemes Jeles László ajándéka, mert itt írta a könyvet.

rap: Miért érdemes a Bartók Béla útra menni még a Hadikon kívül?

OA: Pár hónapja azt írta egy újságíró, hogy a Bartók Budapest Berlinje. Szentendrei vagyok, nekem a Bartók egy kis Szentendre inkább, valószínűleg akkor is itt lennék mindennap, ha nem itt dolgoznék. Gombamód szaporodnak a jó helyek, gyakorlatilag egy egész napot vagy hétvégét el lehet itt tölteni. Vannak szuper galériák, itt a KÉK, a B32-ben már színházi előadások is vannak, a gasztro pedig egyre erősebb, a vegán burgerestől a kézműves cukrászdáig szinte minden megtalálható itt.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.