Koncert

Itt a világvége

Verdi: Requiem

  • Kling József
  • 2018. december 8.

Zene

Légszomjam van, dől rólam az izzadság, a szívem ki akar ugrani a helyéről. Nem, ez nem kapuzárási pánik, hanem Verdi Requiemje Sir John Eliot Gardiner vezényletével a Müpában.

Nem értem, mi ez a sokk, hiszen mondhatni Gardineren nőttem fel, számtalanszor megtapasztaltam, hogy nála az a természetes, hogy a műveket a fonákjukról szólaltatja meg. Ráadásul készültem, előző nap meghallgattam a mester 1995-ös Requiem-felvételét, kvázi nem érhetett komolyabb meglepetés.

De a szokatlanul ütős adrenalinfröccsöt már az első tételben kikeverik a mélyvonósok. Most – és nem csak a lemezhez képest – minden hang egy árnyalattal vészjóslóbb és minden ütem hangsúlyosabb. Gardiner nemcsak a historikus játék egyik legnagyobb hatású apafigurája, hanem bűvész, aki valamennyi opust képes kiszabadítani a rájuk rakódott izmusok fogságából. Verdi Requiemje az ő olvasatában semmiképpen sem a vallásos liturgia illusztrációja, és nem is a romantika egyik emblematikus darabja. Miseruhába öltöztetett opera, fakadt ki Hans von Bülow az Allgemeine Zeitung 1874. május 21-én megjelent számában. Noha kirohanásáért 18 évvel később levélben kért bocsánatot Verditől, kritikája máig ható érvénnyel éppenhogy telibe talál, Gardinernél meg pláne. Az operai hangnak a négy bravúros szólista vérmérsékletétől függően enged szabad folyást, de mindegyik a halált akarja megkóstoltatni velünk. Gianluca Buratto intelligens, démoni basszushangon tálalja, Edgaras Montvidas ezüstös tenorja nemes-hősi fénytörésben láttatja, Ann Hallenberg forró mezzoszopránja pedig megpróbálja magához ölelni és babusgatni. Corinne Winters szopránja azonban mindent visz. Többször kihallom belőle a Traviata haldokló Violettáját, illetve az Otello Desdemonájának halálváró Ave Mariáját.

Winters rádob még egy lapáttal színészi gesztusaival, könyörgő mozdulataival, könnyfátyolos tekintetével, de önálló performance-a egy pillanatig sem tűnik öncélú magamutogatásnak. Már csak azért sem, mert egyre növekvő szorongását igazolja mindaz, ami Gardiner saját alapítású együtteseiben – Orchestre Révolutionnaire et Romantique és Monteverdi Choir – zajlik. A maestro Prosperóként suhint pálcájával, nyomában a zenekar bizonyos részei felrobbannak, a kórus tételről tételre fenyegetőbb lavinája maga alá temeti a szólistákat és a közönséget. Gardiner természeti erővé bűvöli Verdi zenéjét, a mindenség sistereg, forr, bugyborékol, önmagát akarja újrateremteni.
A Dies irae (a harag napja) négyszer tör fel a torkokból, a hangszerekből, és hiába tudom előre, hogy most itt a világvége, mégis mindannyiszor váratlanul arcon csap ősrobbanás erejű kitörése, amitől bennem is felsír a szoprán és könyörög: Libera me Domine de morte aeterna (ments meg, Uram, az örök haláltól). Gardiner valami végérvényeset akar mondani ezzel a minden hangjában újragondolt, tökéletesre csiszolt előadással. Megrémiszt, de ugyanezzel az erővel segít is legyőzni a félelmet. A halálnak életíze van.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, november 2.

Figyelmébe ajánljuk

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.