mi a kotta?

Fanatizmus = kőolaj

  • mi a kotta
  • 2018. november 25.

Zene

„Kegyeskedjék meghallgatni egy megtört szívű bűnös vallomását! Immár tizennyolc éve, hogy alulírott tudatosan nagy-nagy újságírói szörnyűséget követett el – a modern itáliai zene öt Királyának utolsója ellen. Ha azóta nem bánta meg ezt, nem szégyenkezett miatta keservesen, ó, hányszor, de hányszor! Amikor az említett bűnt elkövette (talán Ön nagylelkűségében már el is felejtette az egészet), kétségkívül nem lehetett az ép eszénél – nézze el, hogy egyáltalán említem ezt a körülményt, mintegy enyhítőleg. Elméjét elvakította a fanatizmus, az ultrawagneriánus »köd«. Hét évvel később – apránként kigyúlt a fény. A fanatizmus megtisztult, átváltozott: lelkesedéssé. Fanatizmus = kőolaj; lelkesedés = villamos fény. […] Eljutván a felismerés azon pontjára, ahol gratulálhattam magamnak, amiért életem ily nagyon gazdagodott, és kiterjedt a legdrágább, művészi örömök területén! Az Ön legutóbbi műveinek tanulmányozásával kezdtem: az Aidával, az Otellóval és a Requiemmel – mely utóbbinak hajdan elég rossz előadását hallottam –, és könnyekig megindítottak: nemcsak a betűjüket tanulmányoztam, amely öl, hanem a szellemüket is, amely életre kelt. Nos, fényes Maestro, immár csodálom, szeretem Önt!” Ezzel az enyhén szólva is egzaltált levéllel követte meg 1892-ben Hans von Bülow az idős Verdit, amiért annak Requiemjét 1874-ben e máig emlékezetes ítélettel bélyegezte meg: „egyházi köntösbe öltöztetett opera”. „Önben a bűn árnyéka sincsen! […] Ki tudja… talán akkor volt igaza” – válaszolta a nagyvonalú olasz, aki ekkor már rég tudta, hogy a műveinek senki kritikus nem árthat többé. Máskülönben hívők és hitetlenek aligha tódulnának jövő pénteken a Müpába, ahol is nem kisebb muzsikus, mint Sir John Eliot Gardiner (képünkön) vezényli majd Verdi halotti miséjét, két pompás együttese, A Forradalom és Romantika Zenekara meg a Monteverdi Kórus élén (Nemzeti Hangversenyterem, november 2., fél nyolc).

Érthető okokból nem ez lesz az egyetlen rekviem, amely felhangzik az elkövetkező napokban. Így a Nemzeti Filharmonikusok például az Antonín Dvořákét fogják előadni, vezetőjük, Hamar Zsolt pálcáját követve (Zeneakadémia, november 1., fél nyolc).
A MÁV Szimfonikus Zenekar és a debreceni Kodály Kórus pedig a Bülow által ugyancsak megkedvelt, majd megszeretett Brahms Német Requiem című, oly megrendítő művével adóznak kedves halottaink emlékezetének (Zeneakadémia, november 2., hét óra).

De mielőtt testestül-lelkestül átengednénk magunkat a mindenszentek körüli napok hangulatának, két evilágian remek koncert is föltétlenül vár még reánk! Most szombaton a formátumos régizenés csapat, a Concerto Köln jön majd Budapestre, hogy a hegedűművész Giuliano Carmignola társaságában barokk nagy- és kismesterek kompozícióit játsszák nekünk (Zeneakadémia, október 27., fél nyolc). Jövő kedden azután már csupán egyetlenegy és méghozzá hazai művész miatt fogunk hangversenyterembe menni. Ránki Dezső ugyanis szólóestet ad majd Haydn, Debussy és Schubert műveit elzongorázva (Nemzeti Hangversenyterem, október 30., fél nyolc). Minden külön értesítés helyett.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.