mi a kotta?

Fanatizmus = kőolaj

  • mi a kotta
  • 2018. november 25.

Zene

„Kegyeskedjék meghallgatni egy megtört szívű bűnös vallomását! Immár tizennyolc éve, hogy alulírott tudatosan nagy-nagy újságírói szörnyűséget követett el – a modern itáliai zene öt Királyának utolsója ellen. Ha azóta nem bánta meg ezt, nem szégyenkezett miatta keservesen, ó, hányszor, de hányszor! Amikor az említett bűnt elkövette (talán Ön nagylelkűségében már el is felejtette az egészet), kétségkívül nem lehetett az ép eszénél – nézze el, hogy egyáltalán említem ezt a körülményt, mintegy enyhítőleg. Elméjét elvakította a fanatizmus, az ultrawagneriánus »köd«. Hét évvel később – apránként kigyúlt a fény. A fanatizmus megtisztult, átváltozott: lelkesedéssé. Fanatizmus = kőolaj; lelkesedés = villamos fény. […] Eljutván a felismerés azon pontjára, ahol gratulálhattam magamnak, amiért életem ily nagyon gazdagodott, és kiterjedt a legdrágább, művészi örömök területén! Az Ön legutóbbi műveinek tanulmányozásával kezdtem: az Aidával, az Otellóval és a Requiemmel – mely utóbbinak hajdan elég rossz előadását hallottam –, és könnyekig megindítottak: nemcsak a betűjüket tanulmányoztam, amely öl, hanem a szellemüket is, amely életre kelt. Nos, fényes Maestro, immár csodálom, szeretem Önt!” Ezzel az enyhén szólva is egzaltált levéllel követte meg 1892-ben Hans von Bülow az idős Verdit, amiért annak Requiemjét 1874-ben e máig emlékezetes ítélettel bélyegezte meg: „egyházi köntösbe öltöztetett opera”. „Önben a bűn árnyéka sincsen! […] Ki tudja… talán akkor volt igaza” – válaszolta a nagyvonalú olasz, aki ekkor már rég tudta, hogy a műveinek senki kritikus nem árthat többé. Máskülönben hívők és hitetlenek aligha tódulnának jövő pénteken a Müpába, ahol is nem kisebb muzsikus, mint Sir John Eliot Gardiner (képünkön) vezényli majd Verdi halotti miséjét, két pompás együttese, A Forradalom és Romantika Zenekara meg a Monteverdi Kórus élén (Nemzeti Hangversenyterem, november 2., fél nyolc).

Érthető okokból nem ez lesz az egyetlen rekviem, amely felhangzik az elkövetkező napokban. Így a Nemzeti Filharmonikusok például az Antonín Dvořákét fogják előadni, vezetőjük, Hamar Zsolt pálcáját követve (Zeneakadémia, november 1., fél nyolc).
A MÁV Szimfonikus Zenekar és a debreceni Kodály Kórus pedig a Bülow által ugyancsak megkedvelt, majd megszeretett Brahms Német Requiem című, oly megrendítő művével adóznak kedves halottaink emlékezetének (Zeneakadémia, november 2., hét óra).

De mielőtt testestül-lelkestül átengednénk magunkat a mindenszentek körüli napok hangulatának, két evilágian remek koncert is föltétlenül vár még reánk! Most szombaton a formátumos régizenés csapat, a Concerto Köln jön majd Budapestre, hogy a hegedűművész Giuliano Carmignola társaságában barokk nagy- és kismesterek kompozícióit játsszák nekünk (Zeneakadémia, október 27., fél nyolc). Jövő kedden azután már csupán egyetlenegy és méghozzá hazai művész miatt fogunk hangversenyterembe menni. Ránki Dezső ugyanis szólóestet ad majd Haydn, Debussy és Schubert műveit elzongorázva (Nemzeti Hangversenyterem, október 30., fél nyolc). Minden külön értesítés helyett.

Figyelmébe ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.