Operabeavató

Dinyés Dánielék

Zene

Dinyés Dánielék új helyszínre költöztek, de amúgy semmi sem változott: operai beavatójuk úgy tökéletes, ahogy van. Ebben az évadban a Figaro házassága lesz sorozatuk témája, s az első alkalommal e vígopera első három jelenetét tették tüzetes, meggyőző és mindeközben fölöttébb szórakoztató elemzés tárgyává. Dinyés, aki sokoldalúbb tehetség annál, semhogy valódi rangján beilleszthető legyen a magyar zenei és zenés színházi üzemmenet skatulyáiba – született előadó: jószerint észrevétlenül veszi az ismeretterjesztés legnehezebb akadályait. Vagyis úgy képes töretlenül mulatságos és megvesztegetően könnyed lenni, hogy közben minden, amit elmond, pontos, informatív és lényegre törő marad. Mert ha netán elsőre tét nélküli vállalkozásnak is tűnne, hogy Mozart „élettudományi doktor” zsenialitása bizonyítást nyerjen, hát Dinyés már az első ütemek után az operadramaturgia talán nem is sejtett mélységeit tárja a közönség elé. Ebben a játéknak is beillő munkában méltó partnere Göttinger Pál, aki hasonlóan jó svádájú szövegláda, s aki az operarendezés praktikus tevékenységének üdítően önironikus bemutatására vállalkozik, szóban és tettleg egyaránt. „Soha senki sem akar szándékosan rossz előadást csinálni – leszámítva a németeket” – halljuk tőle a mély élet- és színházismeretről tanúskodó bonmot-t, s ez hűen jelzi egyszersmind Göttinger és Dinyés beavatói meggyőződését is, mely szerint Mozart és Da Ponte világos és követendő irányt mutatott a mindenkori színre állítók számára. Ami persze éppenséggel nem zárja ki a játéklehetőségek változatosságát, ahogyan azt Göttinger rögtön meg is mutatta nekünk, első alkalommal a Susanna–Figaro-páros, vagyis Bordás Barbara és a különösen elemében lévő Cseh Antal részvételével. A sorozat november 27-én folytatódik: a hétpróbás operabubusoknak és a műfajjal éppen csak most ismerkedőknek is ott a helyük!

Hatszín Teátrum, október 21.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)