A szerk.

A híres szerző

Demokratikus kapitalizmusunk fényes napjait éli, egymást érik a nagy horderejű fel- és bevásárlások, adások és vételek pörögnek zabolátlanul, befolyásolást garantáló részesedés tapos titokzatos tőkealap sarkára.

A kultúrharc végvárai

A magyar kultúra kétségtelen bástyája a falunap, ezt ismerjük el! A falunapokon fontos beszédeket tartanak a minisztereink, mely beszédekben rendszerint a napi politikát épp csak érintik, s jóval nagyobb teret szentelnek a hagyományaink fontosságának, a hagyományainkban fellelhető önmagunknak, jelenünknek, s főként jövőnknek.

Szél Bernadett távozására

Az utolsó csepp a pohárban, meglehet, a Jobbik és az LMP formálódó „szövetsége” volt, erről Vona is beszélt új, kint is vagyok, bent is vagyok pozíciójából a HVG-nek pár hete, aztán a másik oldalról épp az LMP társelnöke, Keresztes László Lóránt pedzette meg egy sajtótájékoztatón. Szél, a másik társelnök ekkor látható megdöbbenéssel értesült az új irányról, vagy legalábbis arról, hogy az elnöktárs eldöntött tényként mondja ezt be, el is rángatta őt a mikrofontól.

Idegenrendészeti eljárás

Kenyeret, halat és almát vitt volna a tranzitzónában fogva tartott menedékkérőknek Iványi Gábor lelkész, de nem hagyták neki. Be sem engedték.

Megtörve

A múlt héten visszatért közéletünk porondjára Vona Gábor, és bizonyságát adta annak, hogy transzformációja egyáltalán nem ért véget április 8-ával, amennyiben olyanokat mondott, ami becsületére válna bármelyik „balliberális” „megmondó embernek”, illetve hát annak a fantomnak, akit a jobboldali heccelők „balliberálisnak”, továbbá „megmondó embernek” szeretnek maguk és mások elé képzelni.

Az új ellenség

Rendeleti úton készül megszüntetni a kormány a társadalmi nemek tanulmánya mesterszakot, népnyelvi nevén gender szakot. Az eljárásrend az unalomig ismert NER-stílust követi: az egyetemeket augusztus közepén, egynapos véleményezési határidőt hagyva értesítik, a tervezett intézkedést nem indokolják.

Elzúgtak

Maholnap, ha körülnézünk a Vértanúk terén, azt látjuk majd, hogy a szobor, a szobor NIncs sehol. Hétfő óta kormányrendelet is garantálja, amit jó ideje tud mindenki: Nagy Imre szobra röpül a Parlament közeléből.

Gyerekvásár

Az NB1 harmadik fordulója után két vereség és egy döntetlen a Felcsút (azaz a Puskás Akadémia FC, PAFC) mérlege. A csapat két hazai meccsére, a „világ legszebb stadionjába” egyszer sem sikerült ezernél több nézőt becsábítani – a Debrecen (0:1) elleni meccsre 931-en, az MTK (1:2) ellenire 837-en voltak kíváncsiak, legalábbis a hivatalos adatok szerint.

Füge

A nagy dolgok mostanában a Népszavából startolnak, alighanem a jó szimatuk teszi, vagy valami ilyesmijük.

Eltévedésben

A Magyar Kórházszövetség rendkívüli elnökségi ülést hív össze, miután az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, Domokos László (egykori fideszes országgyűlési, megyei közgyűlési stb. képviselő) odanyilatkozott a Magyar Időknek, hogy a vizsgált egészségügyi intézmények döntő többségében pénzügyi káosz, anarchia uralkodik, és általános a korrupció.

A király új ruhája

Ha a szegény jó Adolf ezt megérhette volna (tudniillik a Dassler), végre feladja a teljesen hiábavaló szívózást, s azonnal bezárja a boltot (Adidas), amit persze így is bezárnak valószínűleg, mert hamarosan a tizenegy Angela Merkellel felálló Nationalelf is 2Rule mezben fog pályára lépni, leszámítva a kapust, akinek talán majd engedélyezi a főhatóság, hogy Király Gábor márkájú macigatyában őrizze a portát

Szijjártó el

Magyarország kedden hivatalosan is jelezte az ENSZ-nek, hogy kilép a globális migrációs csomag elfogadási folyamatából. A világszervezet két dokumentumon dolgozik, mindkettő a 2016-os New York-i Nyilatkozatból eredeztethető, amelyet akkor az Orbán-kormány, illetve a tárgyalásokból azóta szintén kihátrált USA előző vezetése is elfogadott.