Azt mondták, kérjen engedélyt; több helyen is próbált beszélni a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) illetékeseivel, mindhiába. Az adománycsomagokat végül egy szerbiai szervezetre bízta, így legalább az ott várakozó menedékkérőkhöz eljuthat.
Iványi akciójának előzményeként a Magyar Helsinki Bizottságtól tudhattuk meg, hogy a tranzitzónában éheztetik a menedékkérők egy részét. Egy öt- és egy négyfős afgán család felnőtt tagjaitól, illetve egy szír testvérpártól tagadták meg az élelmet a hatóságok. A gyerekeknek és egy gyermekét szoptató anyának gondosan szeparált helyiségekben adtak enni, nehogy megoszthassák a táplálékot szeretteikkel. Az embertelen bánásmóddal csak akkor hagyott fel a BMH, amikor jogvédők kérelme nyomán erre kötelezte a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága. Azt, hogy a hivatal nem saját kútfőből, hanem politikai utasításra intézkedett, jól jelzi egy különösen kegyetlen részlet. Miután a két afgán család ügyében megjött a strasbourgi döntés, a BMH munkatársai a szír fiataloknak is biztosították az étkezést, három nappal később azonban ismét megvonták tőlük, mondván, ha enni akarnak, forduljanak ők is a strasbourgi bírósághoz. Azóta vélhetően így járnak el minden hasonló helyzetben lévő menedékkérővel.
Az éheztetésnek a menedékjogi törvény júniusi, a Stop Soros csomag részeként elfogadott módosítása ágyazott meg. Ez a menedékkérelem „elfogadhatatlanságának” eseteként nevesíti azt a helyzetet, amikor a menedékkérő „olyan országon keresztül érkezik, ahol üldözésnek vagy súlyos sérelem veszélyének nincs kitéve, vagy ahol a megfelelő szintű védelem biztosított”. A magyar hatóságok Szerbiát – az európai joggal ellentétesen – ilyen országként kezelik. A menedékkérő az elutasító határozatot bíróságon megtámadhatja, azonban az új elfogadhatatlansági oknál a kormány kihagyta a törvényből, hogy a bírósági felülvizsgálatnak halasztó hatálya van a kiutasításra. Így az első fokon elutasított menedékkérőket a BMH „idegenrendészeti eljárás” alá vonja. Az idegenrendészeti eljárást szabályozó kormányrendeletbe viszont azt „felejtették el” beleírni, hogy az állam a tranzitzónában is köteles ellátni a kiutasítás előtt álló külföldieket.
A Röszkénél és Tompánál felhúzott konténertáborokból eddig is elborzasztó hírek érkeztek. A tranzitban bármilyen hivatalos döntés vagy fellebbezési lehetőség nélkül tartják fogva a menedékkérőket, ezt Strasbourg már évekkel ezelőtt kifogásolta, de nem változott semmi. A beszámolók alapján a körülmények is felháborítók: mindent szögesdrót vesz körül, kevés a hely a mozgásra, nincs árnyék, az embereket, még a terhes nőket is fegyveres őrök kísérik orvoshoz, olykor megbilincselve. Minderről csak másodlagos tapasztalataink lehetnek, újságírót ugyanis a hivatalos „sajtóbejárást” leszámítva nem engednek a tranzit közelébe, ügyvédek kizárólag ügyféli meghatalmazással léphetnek be, és a segélyszervezetek között is önkényesen válogat a hatalom.
A tranzitzónák 2015-ös felhúzásával a kormány nem is annyira titkolt célja az volt, hogy Magyarországot de facto kiléptesse a menekültek helyzetét rendező genfi egyezményből: lehetőleg senki ne kapjon itt menedékjogot, és színes bőrű menedékkérők se zavarják a lakosságot az ország belterületén. Jórészt a menekültek ügyében eljáró bíróságok megmaradt függetlenségének köszönhetően ez a terv eddig meghiúsult, ezért jöhetett be tavaly az 1300 menekült, és ezért adott ki a BMH az idei év első harmadában is közel 300 státuszt. Az éheztetéssel most az Orbánék szándéka, hogy a menedékkérőket visszazavarják Szerbiába, hogy a jogérvényesítés minimumának lehetőségétől is elzárják őket. Hogy létrehozzanak egy területet, ahol az állam nemhogy nem köteles betartani saját törvényeit, de legalapvetőbb felelősségétől – az emberi élet és méltóság védelmétől – is megszabadulhat. A tranzitzóna maga a diktatúra kicsiben. És semmi sem garantálja, hogy a drótkerítésen belül marad.
