A szerk.

Torzók

Körülbelül most, e hetekben múlhatott el az utolsó pillanat, amikor a brit kormány valamilyen kivihetőnek tetsző Brexit-tervet terjeszt az Európai Unió, közelebbről is Michel Barnier, az unió Brexit-ügyi főtárgyalója elé annak érdekében, hogy a jövő március végén esedékes kilépés valamelyest rendezett körülmények között folyjék.

Vive la République!

Az olyan nagy focitornákon, mint amilyen a világbajnokság, többnyire győz az igazság, azaz a legjobb csapaté lesz az aranyérem

Tempók a sötét sávon

Donald Trump múlt hét szerdán megkezdett, s most hétfőn befejezett diplomáciai körútja előtt általános volt a félelem, hogy első lépésként, a brüsszeli NATO-csúcson az elnök úr komplettül kivonja magát a katonai szövetségből, és ezzel egyik napról a másikra összeomlasztja a 2. világháború utáni nemzetközi rendet, nem mellesleg kihúzván a dugót az Európai Unióból;

Pofon a romokon

Relatíve nagy ellenzéki vereséggel ért véget a VIII. kerületi időközi polgármester-választás, Győri Péter civil jelölt, aki az összes ellenzéki párt támogatását élvezte, jelképesen legalábbis, 36 százalékot kapott, ellenfele, a fideszes dr. Sára Botond meg elvitte a többit. De miért relatíve, és miért alakult ez úgy, ahogy?

Utolsó árulása

Vége az Orbán–Simicska-háborúnak, Simicska Lajos megadta magát, s a győző kegyesen belement a feltétel nélküli fegyverletételbe. A jövőben Simicska Lajos, de még Simicska Ádám sem pingálja a házfalakra, hogy Orbán geci. Nagy lehet most a megkönnyebbülés a Fideszben.

Túlélésre játszanak

Az Európai Tanács múlt heti, a menekültválságnak szentelt ülése előtt bizonyos európai tényezők elég magas hangon szálltak be a küzdelembe.

Az a cudar Szeneczey!

Most akkor azt hagyjuk is, hogy Tarlós István már délután visszavonta, amit reggel mondott, mert nem is vonta, hisz nem is volt mit visszavonnia, mert a sajtó (tudjuk ám, melyik fele) hazudozott megint; olyasmit adtak a szájába, amit ő dehogyis, a világért sem. Nézzük csak tisztán, a maga pőreségében Budapest kétségkívül hanyatló korszakát taposó főpolgármesterének hétfő reggeli – tehát gondosan esemény utáni – kommunikációs hőstettét.

37:19

Az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) elfogadta az ún. Sargentini-jelentést, amely különféle okokból azt hányja a magyar kormány, illetve az országgyűlési többség szemére, hogy szisztematikusan legázolja, felszámolja, megsemmisíti, kiüresíti, elfoglalja, eltéríti, és a többi; lesújtó végkövetkeztetése pedig az, hogy az ország szembemegy az Európai Unió alapértékeivel.

Megpucholva

Ezt most tényleg csak tisztán az utókor kedvéért másoljuk ide, hogy tudják, mit volt szerencséjük elkerülni. „Elfogadtam Tóth Bertalan felkérését, hogy a számos jelölés közül az elnökhelyettesi pályázatot adjam be, az európai politikánkért felelve. Így Kunhalmi Ági a velünk való szövetségben vállalhatja a választmány vezetését. Mindenki a fedélzetre!” – na, ki írta ezt ki a Facebookra?

A Főtudós

Magasabb fokozatba kapcsolt az Orbán-rezsim. Hamarosan elfogadják (de lehet, hogy e sorok megjelenésekor: elfogadták) a civilellenes törvényt, és támadás indult két, az autonómiáját még úgy-ahogy őrző intézmény ellen is. A NER térhódítását kritizáló – és e véleményüket nyilvánosan is vállaló – bírákat a saját hivatali elöljárójuk hazaárulózta le (ilyenre nagyon rég nem volt példa), a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) pedig a finanszírozáson keresztül fogná rövid pórázra a párt- és állami vezetés.

Kim előtt

Donald Trump hétvégi performanszára a kanadai G7 csúcson sajnos tényleg nem lehet mást mondani, mint hogy vagy egy nagy hülyével van dolga a világnak, akinek fogalma sincs arról, hogy mit művel, és ez nem jó, vagy azt, hogy épp ellenkezőleg, az elnök pontosan tisztában van a cselekedeteivel, és akkor az a baj.