A szerk.

Kik azok a 90-esek?

A szerk.

Van egy makacs legenda, leginkább az ilyenkor nyáron érthető okokból témahiányban szenvedő sajtó tartja életben, s valami olyasmiről szól, hogy Orbán Viktor a nagy bejelentéseit a Fidesz tusnádfürdői táborozására tartogatja, s ekképpen ezek a beszédek kiemelten fontosak lennének. Fontosak a magyarországi magyaroknak, fontosak a romániai magyaroknak. Vagy immáron az egész Európai Uniónak… Marhaság. Megengedően szólván: legenda, mely épp annyira hamis, mint például az, hogy Orbán Viktor valaha, régen jól tudott focizni. Miközben tudjuk, hogy egy megyei szinten vitézkedő falu csapatában kergette a labdát, ami persze szép és kellemes dolog, jó levegő, miegymás, de a jó focitól nagyon messze esik (mint bármi Magyarországon). S legalább ilyen messze esnek Orbán tusnádfürdői beszédei is a „nagy bejelentésektől”, egyáltalán, a komoly dolgoktól.

Megjelenik Magyarország miniszterelnöke könnyített menetfelszerelésben a Romániában működő párttagozat táborozásán, és mond pár hangzatos dolgot, pontosan annyira komolyan véve hallgatóságát, mint ahány szavazatra tőlük számíthat. Nem olyan nagyon sokra ugyebár, de azokra biztosan; ott ül tehát vele szemben néhány száz, de legyen egy-kétezer mélységesen elkötelezett híve, nem kis részük Budapestről importálva, s azt kapják, amit szeretnek, s ami Orbán szerint elég is nekik: nagy szavakat, papírba fordított arcot, gyerekes dicsekvést. Hogy az idei fellépés még az eddigieknél is üresebb, átlátszóbb, hamisabb volt, az leginkább a tisztelt egybegyűltek s a magyarországi televíziók előtt kagylózók problémája – bizonyítván ezzel is e beszédek jelentőségének csekély voltát.

De hogy példákat is hozzunk e nagy bejelentések kicsinyszerűségére, idézzük fel a két legismertebbet. Az egyik még az ellenzéki időkből származik: 2005-ben Orbán azt mondta, hogy a baloldal ráront nemzetére, és hozzátette azt is, hogy „a baloldal egyetlen célja Moszkva kiszolgálása”. Ebből valamiért (miért is?) az első kitétel maradt jobban fenn; csakhogy ez semmilyen tekintetben nem számított bejelentésnek, újdonságnak, hiszen Orbán a 2002-es bukás utáni elbujdosásából előmerészkedvén folyamatosan azt mantrázta, hogy a haza nem lehet ellenzékben; mindkét esetben önmagát azonosítván a nemzettel, illetve a hazával. Arról meg ugye ne is beszéljünk, hogy aki jó ideje évi két-három alkalommal szaladgál Putyinhoz jelentéstételre, az anno milyen önfeledten vette szájára Moszkva nevét.

Ennél egy szikrányival sem különb a 2014-es illiberális államozás. Orbán épp’ megnyerte a választást Magyarországon, biztonságban érezte magát annyira, hogy nevén nevezze, pontosabban elnevezze azt, amit már négy éve művelt, a választási törvény önképére szabásával, a demokratikus keretek legyalulásával, s a többivel. Ilyenformán ez sem volt bejelentés, pláne nagy nem, inkább valamiféle dicsekvés, aminek az adott némi alapot, hogy tényleg tönkrevágta a magyarországi demokráciát.

A dicsekvés most is megvolt, sőt, csak az maradt: én leszek Európa királya is, mi jövünk, 90-esek. Tényleg, kik azok a 90-esek? Akiket a nemzetközi politikai konjunktúra 1990-ben hatalomra juttatott? De az nem Orbán Viktor volt, hisz 1990-ben az első szabad magyar országgyűlési választáson Orbán Viktort történetesen laposra verte az MDF színeiben versenyző dr. Zacsek Gyula (a 13. sz. egyéni választókerületben). Kik jönnek tehát, a szellemek? Azt speciel, hogy hogyan alakul a jövő évben esedékes uniós választás, elenyésző mértékben határozza meg a tusnádfürdői rajongók indulata, ilyenformán nyugodtan, a felelősségre vonás legcsekélyebb kockázata nélkül lehetett őket efféle fantazmagóriákkal etetni. Azt pedig az ördög tudja, hogy az Európai Néppárt füle elhall-e Tusnádfürdőig, mert úgy még esetleg megfejthető lenne e beszéd: ki ne zárjatok, mert akkor a többi félcédulással összehozok egy európai pártot, s jól lerontom a pozíciótokat (pont, ahogy Móricka elképzeli).

Ilyenformán csak két érdemi hozadéka volt Orbán idei romániai szereplésének, az egyik az, hogy emberkedett egy kicsit az őt épp vendégül látó állammal (jól jöhet még egy ellenség, Soros és a menekültek jócskán kifutóban vannak). Azt is tudjuk, hogy mindez a kölcsönös előnyök jegyében tétetett, hisz’ a román politika szinte összes oldalának is mindig hoz némi hasznot egy jó kis magyarozás. Csak valamiért a helyi magyarok viselik rosszul, de ők örüljenek, végül is elment hozzájuk Orbán.

A másik hozadékra még ennél is büszkébbek lehetnek a „nagy bejelentések” hívei. Orbán Viktor elvitte az ő Tusványosára egyfiát, mint ahogy Erdoğan beiktatására vagy Putyin focivébéjére is. No, ez volt az idei nagy bejelentés: olyan szeretnék lenni, mint Lukasenka!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.