A szerk.

Megtörve

A szerk.

A múlt héten visszatért közéletünk porondjára Vona Gábor, és bizonyságát adta annak, hogy transzformációja egyáltalán nem ért véget április 8-ával, amennyiben olyanokat mondott, ami becsületére válna bármelyik „balliberális” „megmondó embernek”, illetve hát annak a fantomnak, akit a jobboldali heccelők „balliberálisnak”, továbbá „megmondó embernek” szeretnek maguk és mások elé képzelni.

A múlt héten visszatért közéletünk porondjára Vona Gábor, és bizonyságát adta annak, hogy transzformációja egyáltalán nem ért véget április 8-ával, amennyiben olyanokat mondott, ami becsületére válna bármelyik „balliberális” „megmondó embernek”, illetve hát annak a fantomnak, akit a jobboldali heccelők „balliberálisnak”, továbbá „megmondó embernek” szeretnek maguk és mások elé képzelni. Vona Gábor ugyanis félreérthetetlenül elmagyarozta magát, amikor – a HVG-nek adott érdekfeszítő interjújában – egyfajta szomorú beletörődéssel megállapította, hogy „a NER-re van társadalmi igény. Nem Orbán tette ilyenné Magyarországot, hanem a magyar társadalom teremtette meg Orbánt”. Ez lényegét tekintve ugyanaz, amit Orbán és hívei, pajtásai is mondanak magukról, csak ők nem a társadalom, hanem inkább a nemzet szót használják, és persze dicsekszenek vele (ők testesítik meg a nemzet spirituális esszenciáját). Vona ellenben – aki ebben az interjúban is erőteljesen helyteleníti az Orbán-rezsimet! – mindezt inkább rezignáltan konstatálja: a magyaroknak, sajnos, erre van igényük. Társadalmilag. Ilyet teremtenek ők maguknak, a manóba is.

A gond ezzel a férfias, realista szembenézéssel csak az, hogy az állítás nem igaz: hiszen például április 8-án is akadt durván két és félmillió polgártársunk, akik nem a NER-re, hanem kifejezetten a NER és Orbán ellen szavaztak, durván ugyanannyian (kicsit többen), mint ahányan Orbánra. Köztük speciel a Jobbik és Vona bő egymillió választója. Minthogy ezekről az illetőkről már csak számosságuk okán sem lehet ép ésszel és jóhiszeműen, gonosz szándékok nélkül kijelenteni, hogy ne lennének a társadalom (vagy a nemzet) része, az efféle sommás állítások nemcsak ostobák, de károsak is. Még egyszer: épp azért, mert ugyanazt állítják (szomorúan), mint amivel Orbán a teljhatalmát igazolja (vidáman).

Vona az áprilisi választás előtt huzamosabb ideig azzal kábította a nagyközönséget, hogy azt ő bizony meg fogja nyerni. Hogy egyfajta láthatatlan tektonikus mozgás indult, ami egész szavazói tömböket visz a Jobbik felé. Meglendül a vidék! Rejtély, hogy ezt mire alapozta – leginkább a semmire. Most talán azért menekül ebbe az analízisbe, hogy eltolja magától a felelősséget – márpedig legalább a Fidesz kétharmadáért Vonát jóval több felelősség terheli, mint a tárgyban amúgy joggal kárhoztatott LMP-t, hiszen a Jobbik semmilyen módon nem kooperált a baloldallal az egyéni körzetekben, még hallgatólagosan sem. Április 6-án a 24.hu kérdésére, miszerint „azokban a választókerületekben, ahol a balos jelöltnek van esélye legyőzni a fideszest, ott a Jobbik visszavesz a plakátolásból meg a szórólapozásból?”, ezt felelte: „Az összes választókerületben százszázalékos erőbedobással dolgozunk. Ahol pedig győzelmi esélyünk van, ott százötven százalékkal”. Ez szörnyű tévedés volt, ráadásul Vona most, visszamenőleg is csak azt sajnálja, hogy az LMP-vel nem álltak össze; holott annak aztán végképp nem lett volna semmi értelme.

A Jobbik volt elnöke meglehetősen megtört ember képét mutatja most – de akár az önfelmentés szándéka beszél belőle, akár az összeomlás utáni mély depresszió: nem igaz, amit mond, még akkor sem, ha sokan mások is ezt mondják, legfeljebb más szavakkal. Április 8. után legalább két és fél millió, az Orbán-rezsim ellen szavazó polgár maradt mindenféle érdemleges politikai képviselet nélkül. A zagyva beszéd és a sötét fatalizmus biztosan nem fogja segíteni őket abban, hogy az elbitorolt jussukat visszaszerezzék.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.