De talán már ez sem kellett ahhoz, hogy Szél bedobja a törülközőt. Az LMP etikai bizottsága július közepén három évre eltiltotta attól, hogy bármilyen párttisztségért elinduljon, ami egyrészt abszurd és röhejes döntés volt (hiszen a pártelnökségről nem vették le), másrészt jól jelezte azt is, hogy az LMP mit gondol a közelmúltjáról, közelebbről a saját szerepéről Orbán Viktor áprilisi kétharmados győzelmében. Hát, semmit: ártatlanok, mint a ma született bárány. Szélt ugyanis azért büntette meg a saját pártja, mert – állítólag – a visszalépések érdekében egyeztetett más pártokkal. És Szél nem az egyetlen volt, akit emiatt húztak deresre, az LMP szériában tiltotta el az aktív szerepvállalástól azokat a politikusait, akik visszaléptek más, esélyesebb indulók javára, köztük azokat a jelölteket, illetve jelöltjelölteket is, akik így éppenséggel megakadályozták a fideszes induló győzelmét (sok ilyen nem volt, szám szerint kettő). Azt pedig épp a Narancs szép és tartalmas cikke mesélte el, hogy hogyan birkóztak az „ökopárton” belül a koordinált indulás mellett kardoskodók azokkal, akik a teljes elzárkózást hirdették az MSZP-vel és a DK-val szemben. (Lásd: Immunhiányos tünetek, 2018. július 5.) Azt persze bajosan tudnánk megállapítani, hogy ez utóbbi csoportozat tagjai közül ki dolgozott tudatosan, illetve ki szimpla ostobaságból a Fidesznek.
Szél szerepe sokáig nem volt világos ebben a konfliktusban, a kampányban menekült a nyílt állásfoglalás elől – mintha nem egészen látta volna át az amúgy roppant egyszerű összefüggéseket. Most azt kell gondolnunk, hogy legalább a kulisszák mögött az egyetlen esély mellett próbált érvelni. Ha már emiatt büntette meg a saját pártja.
Ha így is volt: ezt a harcot elveszítette. Mindenképpen jegyezzük fel viszont azt is, hogy Szél számos derék kiállására lehet büszke, és sok jó ügyért küzdött az előző ciklusban. Visszaszólt Lázár János sültbunkó, sötét vicceskedéseire, harcolt a nők emberszámba vételéért, a paksi beruházás átláthatóságáért, a nemzetbiztonsági bizottság elnökeként a titkosszolgálatok parlamenti kontrolljáért és az orosz befolyás kordába szorításáért. Ő legalább dolgozott. Ennyi energia, tudás, képesség normális körülmények között elég is lenne a tisztes parlamenti, hovatovább kormányzati karrierhez. De hát a körülmények, tudjuk, nem normálisak.
Az LMP-ben most minden jel szerint győzött a kissé Fidesz-kompatibilis, kommunistavadász agrárnemzeti irányzat meg a bázisdemokrata fundamentalisták természetes szövetsége. Az összefogás a Jobbikkal bizonyára azért lett kitalálva, hogy – majd, valamikor – kicsit nacionalista, kicsit kapitalizmusellenes és kicsit EU-szkeptikus formációvá tudjanak összenőni, és így állítsanak alternatívát a Fidesszel szemben, és kínáljanak menekülőutat egykori Fidesz-szavazóknak. (És ez még mindig a jóhiszemű feltételezés – hogy tudniillik a hatalom megszerzésére irányuló bármilyen ambícióik lennének e pártoknak, s nem az Orbán Viktor ellenzékében megért békés öregkor lenne úgy a személyes, mint a nemzetstratégiai céljuk.) De ez akkor sem több mint két fuldokló egymásba kapaszkodása. Azt, hogy Szél ebben nem akar részt venni, jó érzéssel nyugtázhatjuk, miként azt is, hogy nem távozik sem a pártjából, sem a parlamentből. Reméljük, egyszer még szükség lesz rá.
