E tülekedések közös eleme, hogy vektoruk valamiképpen Orbán felé mutat. Mészáros Lőrinc és hitvese például, illetőleg vállalkozásaik meghatározó részesedést szereztek az MKB Bankban (melyet az ez iránt érdeklődő közönség Matolcsy György érdekkörében és életmunkásságának egyik mérföldköveként tartott számon). A 444.hu minapi felfedezései, jóslatai szerint ugyancsak Mészáros felé tartanak bizonyos médiavállalkozások is, melyek mindeddig más, és mindeddig megbízhatónak ítélt személyek kezén forogtak.
Ugyanakkor a miniszterelnöki vő épp Mészáros Lőrinc nem túl régen vásárolt ingatlanos cégében szerzett kisebb tulajdonrészt, mely tranzakció ugyancsak szöget üthet a ráérő szemlélő fejében. (Azt persze nem árt legalább magunk előtt tisztázni, hogy ez irányú kíváncsiságunk merőben elméleti-antropológiai, hisz’ az ütőképes ellenzék sajnálatos, és minden bizonnyal időleges hiánya okán a nagyszabású pénz- és vagyonmozgások politikai, urambocsá’ büntetőjogi következményeiről legfeljebb ábrándozni lehet.) Vajon ez a közkeletűen hatmilliárd forint értékűre becsült pakett csak egyfajta figyelmesség a Nemzet Első Családjának irányába? Babapénz, amivel az újabb nagy szerzések előtt álló Mészáros-konglomerátum a harmadik unokát köszönti?
Talán épp ez történt – de ha Simicska Lajos 2015-ös elbocsátásának oka az volt, hogy az egyablakos ügyintézést és a vagyon koncentrációját túlságosan kockázatosnak ítélte a legfőbb gazda, akkor most miért az újabb összevonások? És lehetséges-e egyáltalán egy ekkora és ennyiféle elemből álló vállalatbirodalmat egyetlen központból sikeresen irányítani? A Mészáros Lőrinchez kötődő vagyont szorgos újságírói feltárások után legalább 300 milliárd forintra szokás becsülni, agrárvállalkozástól kezdve vasútépítőn át különféle médiumokig van benne minden, szar, szappan, szalámi –vajon ki, minő menedzserfélisten tudná garantálni e hatalmas holding optimális működését, szolid jövedelmezőségét, s azt, hogy kezelői, felsőközép- és középszintű bizományosai ne lopjanak belőle túl sokat? (Éppenséggel nem egy gyanúba keveredett NER-lovagot láttunk lehanyatlani az elmúlt hetekben.) Eddig volt pénz, és még van is, de az uniós források hamarosan elapadhatnak, a piaci hitel is inkább ritkul és drágul; lehetséges-e, hogy az átalakítás már nem Mészáros szakértelméért és tulajdonosi, vigyázó szeméért kiált? És vajon nem ebben az összefüggésben célszerű-e értelmet találnunk a Tiborcz-cég legújabb vásárlásában – amely nem egyszeri, hanem az első alkalom volt, és a Mészáros-birodalom, az üzletrészek, osztalékok, vagyonelemek, álló- és forgóeszközök, munkavállalói állományok, hitelek, kintlévőségek és tartozások végeláthatatlan sora rövidesen megindul a BDPST Zrt. székhelye felé? Az elszabadult fantázia e ponton újabb, egyre elrugaszkodottabb és valószerűtlenebb kérdésekkel és kételyekkel támad. Minek a szerzés, ha a vagyon jótéteményeivel úgysem tud élni a valódi tulajdonosa? Netán több generációra tervez? Hányra? De marad-e addigra a portfólióból valami? És az országból? Lesz-e valaha elég?
