Nyitólépésként, még otthon mondott két erős mondatot arról, hogy Oroszországot vissza kéne venni a csapatba (Moszkvát 2014-ben ugye a Krím elfoglalása miatt szórták ki onnét). Aztán jött maga a találkozó, ahol a nyugati világ vezetői egyrészt hiába próbálták marasztalni őt az ülés végéig (amikor is a klímaváltozásról meg egyéb marhaságokról, mint a tengerek műanyag-szennyezettségéről esett volna nemzetközi szó), másrészt meg arról sem sikerült meggyőzni őt, hogy vonja vissza a Mexikóból, Kanadából és az Európai Unióból az Egyesült Államokba bevitt acélra és alumíniumra június 1-jétől érvénybe lépett 25, illetve 10 százalékos büntetővámot.
Aztán szombat éjjelig úgy festett, hogy legalább egy közös nyilatkozatra futja majd a résztvevőknek, ebben a világ legerősebb országainak vezetői – egy sor más remek, nemzetközi együttműködés és elv kíséretében – hitet tettek a „szabad, méltányos és kölcsönösen előnyös kereskedelem” mellett, és amellett is, hogy a mégis felmerülő vitás kérdéseket tárgyalásos úton, előre lefektetett szabályok szerint rendezzék. (Ahogy eddig történt, jobbára a Kereskedelmi Világszervezet, a WTO bíráskodása segítségével). Aztán amikor a kanadai főnök, Trudeau Justin egy sajtótájékoztatón (még szombat éjjel) kilátásba helyezte, hogy Kanada a vas- és acélexportját elsüllyesztő amerikai védővámok miatt a maga részéről bizonyos megtorló intézkedéseket (retaliatory measures) foganatosít július 1-jétől, elszabadult a pokol. Trump nyomban megeresztett néhány erős Twitter-üzenetet, ezekben Trudeau-t szidalmazta, és ami ennél súlyosabb, visszavonta az Egyesült Államok részvételét a közös nyilatkozatban.
Bár azt mindenképpen érdemes megjegyeznünk, hogy Trump érvei és számai egyáltalán nem légből kapottak, mindez akkor is nagyon szarul hangzik. (Az Egyesült Államok valóban sokkal több autót importál, mint amennyit külföldön elad, és alacsonyabb vámok mellett, mint például az unió, sőt, a kereskedelmi mérlege úgy, ahogy van, deficites, azaz jóval többet veszi a másét, mint amennyit másnak a sajátjából elad, és Kanada valóban magas vámokkal védi élelmiszeriparának egy részét, és a többi.) De a lényeg pont az lenne, hogy ezeket az egyensúlytalanságokat békés, tárgyalásos úton, és minden résztvevő által elfogadott szabályok érvényesítésével lehessen kigyomlálni. (Már csak azért is, mert a világkereskedelem elképzelhetetlenül komplex rendszer, és könnyen előfordulhat, és elő is szokott, hogy amit az egyik ország veszít az egyik vámon, azt megnyeri egy másikon; vagy egy másik hiányán.) Már az acél- és alumínium-hadüzenet is súlyos nemzetközi felfordulást hozhat, pedig nem egy eget rengető összegről beszélünk; a háború eszkalációja azonban – amikor az államok egyre-másra, a másik által bevezetett védővámra, bosszúból vezetnek be újabb védővámokat – súlyos, világméretű gazdasági, sőt, politikai összeomlással fenyeget. Trump már be is lengette a következő lépést, a gépjárművekre kirótt büntető adót; és emiatt nem csak Németországban kaptak a szívükhöz.
Trump viselkedésére magyarázatként úgyszólván automatikusan adódik az, hogy Putyin elnök használja őt a transzatlanti szövetségi rendszer beomlasztására, és azért tudja ezt megtenni, mert fogja valamivel, például azzal, hogy Trumpot egy ízben levizelte egy nő. Ez vagy így van, vagy nincs így, a Páva utcából sajnos nem áll módunkban eldönteni (bár az jól látszik, hogy Putyin elnök nagyon élvezi a kialakult helyzetet). Kézenfekvőbb magyarázatnak tűnik, hogy az „America First!” jelszóval Trump épp efféle politikát ígért a választóinak a 2016-os kampányban: és ahhoz, hogy a rövidlátó, tudatlan nacionalizmus egész országokat legyen képes gajra tenni, még csak Putyin közreműködése sem szükséges. (Ártani persze nem árt!)
