A szerk.

Pofon a romokon

A szerk.

Relatíve nagy ellenzéki vereséggel ért véget a VIII. kerületi időközi polgármester-választás, Győri Péter civil jelölt, aki az összes ellenzéki párt támogatását élvezte, jelképesen legalábbis, 36 százalékot kapott, ellenfele, a fideszes dr. Sára Botond meg elvitte a többit. De miért relatíve, és miért alakult ez úgy, ahogy?

A 2006-os polgármester-választás óta (amit a 2009-ben lemondott SZDSZ-es Csécsei Béla nyert meg 13 ezer szavazattal, 26 és fél ezres részvétel mellett) a mostanival együtt négy ilyen választást tartottak a kerületben, a Fidesz mindegyiken 8-10 ezer szavazat körül kapott, és ezzel mind a négyet meg is nyerte. Az ellenzéki pártok, amelyek 2009-ben, 2010-ben és 2014-ben külön indulgattak, rendre összesen 4 és 7 ezer voks között kaszáltak; és ebből az is kikövetkeztethető, hogy a részvétel rendszerint alacsonyabb volt a 2006-osnál (maximum 18 ezer meg egy kicsi). A múlt vasárnapi eredmény tökéletesen kvadrál ezzel a tendenciával, a legalább látszólag közösen fellépő ellenzék összeszedett 4787 pontot, dr. Sára (dr. Kocsis föltétlen támogatásával) meg 8269-et, kirívóan alacsony részvétel mellett. Azt is mondhatnánk tehát, hogy nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbhaladni, valamikor 2006 és 2009 között szétesett a baloldal, aztán úgy maradt. De mégsem elég ezt mondani, elvégre április 8-án, az országgyűlési választáson az akkor a saját képében induló dr. Kocsis mindösszesen 40 és fél százalékot kapott nagyjából ugyanitt, és ha az LMP meg a Jobbik akkor nem önállóskodik (akár úgy, hogy az MSZP-vel meg a DK-val együtt találnak egy komolyan vehető közös jelöltet), akkor dr. Kocsist akár le is lehetett volna… és a többi, és a többi. Szóval mi az isten történt itt?

Leginkább az, hogy az országos pártok, és legfőképpen az MSZP ezt az egész, kétségkívül sok vesződséggel járó választásosdit kiszervezték a civileknek, vagyis a nem pártoknak és a nem politikusoknak. Arról csak sejtéseink lehetnek, hogy ezt miért így képzelték el a legcélszerűbbnek, talán előre leírták ezt a menetet, talán annyira le vannak épülve, hogy nem is bírtak volna semmilyen értékelhető erőfeszítést tenni Győri Péter sikeréért, talán csak a nyolcban vannak leépülve, talán az egész országban. A félreértések elkerülése végett: nem azt hányhatjuk a szemükre, hogy a politikán kívülről kerítettek jelöltet, hanem azt, hogy ezek után tökéletesen magára hagyták őt. Hogy paravánnak használták, alkalmasint a semmi elfedésére. Nemhogy értékelhető pénzt nem tettek a kampányába, de egy nyomorult pártvezető, ellenzéki polgármester nem szólt nyilvánosan egy jó szót sem Győri érdekében (talán az egy szem Karácsony Gergely kivételével). Az, hogy ezt a választást országos téttel bíróvá stilizálják fel, valamifajta revansnak áprilisért és fenyegetéssé 2019-re, fel sem merült. A civilek és a civil szervezetek (és a VIII. kerületben erőteljes ilyen televény működik) pedig szemmel láthatóan hiába tettek meg minden tőlük telhetőt: alkatilag, szervezetileg, a döntéshozatal köreikben bevett módozatai tekintetében nem erre a tevékenységre (politikai harc, programírás, választási küzdelem, Kubatov-listák eszkábálása, satöbbi) vannak szabványosítva. Különösen – és azért ne mulasszuk el hozzátenni ezt sem –, ha olyan lejtős pályán kellett (volna) megkapaszkodniuk, mint amilyen ez volt. De lejtő ide vagy oda: a képviseleti demokráciát pártok játsszák – és sem antipolitikával, sem a politika hiányával nemigen lehet győzni benne. Azoknak, akik megpróbálták, és egészen 36 százalékig jutottak, mégis jár a kalaplengetés – a kudarc nem az övék.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.