Körülbelül most, e hetekben múlhatott el az utolsó pillanat, amikor a brit kormány valamilyen kivihetőnek tetsző Brexit-tervet terjeszt az Európai Unió, közelebbről is Michel Barnier, az unió Brexit-ügyi főtárgyalója elé annak érdekében, hogy a jövő március végén esedékes kilépés valamelyest rendezett körülmények között folyjék. Az idő azért sürget, mert a Nagy-Britannia és az unió, illetve annak tagállamai közötti, az uniós szerződést felváltó megállapodásoknak – legyenek bármennyire elnagyoltak is – át kellene futniuk a brit törvényhozáson, az unió vezető testületein és a tagállami kormányokon, parlamenteken is, és ez nem kevés idő. Ilyen ajánlat azonban továbbra sincs az asztalon, két okból sem. Az egyik, hogy az a javaslat, amit bő két hete Theresa May miniszterelnök a megoldás – ha nem is kulcsaként, de – első lépéseként prezentált, a kivitelezhetőség és a másik fél általi elfogadhatóság minimális kritériumainak sem felelt meg. A másik meg az, hogy ez a torzó is halva született: a brit parlament már a bejelentése után pár nappal elkaszálta.
Anélkül, hogy akárcsak kísérletet is tennénk az elmerülésre a részletekben, a brit kilépés módozatának két szélsőséges változata képzelhető el: az egyik a puha, a másik a kemény. A soft Brexit többé-kevésbé azt jelentené, hogy az ország az egységes európai piac és szabad kereskedelmi tér része marad, ezért még valamit fizet is az uniónak, de kiszáll az európai intézményekből és a közös döntéshozatalból. A hard Brexit meg azt, hogy a kilépéssel nemcsak az intézményi részvételt mondja fel, de otthagyja a szabad kereskedelmi övezetet is (újra bevezetik a vám- és egyéb határokat Nagy-Britannia és az unió, illetve tagállamai között), és egyik napról a másikra megszűnik minden szerződéses kapcsolata Európa országaival. A soft Brexit alapfeltétele az lett volna (lenne), hogy az unió négy alapvető szabadságát (az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad áramlását) magára nézve is kötelezőnek ismeri el London, azaz valamilyen módon mégiscsak bennmarad az unióban, csak a befolyásolásáról, a döntéshozatali részvételről mond le. Brit szempontból ez lenne a lehető legértelmetlenebb megoldás, de mégiscsak ezzel lehet a globális gazdasági károkat minimalizálni.
A brit kormány és a parlament az elmúlt évben a lehető legképtelenebb kombinációkkal állt elő arról, hogy mit tartanának meg az uniós tagságból és mit nem. Ezen elmejátékoknak és fantazmagóriáknak a közös tulajdonsága a realitások teljes figyelmen kívül hagyása volt, annak a tudomásul nem vétele, hogy az unió nem engedhet és nem is fog engedni a négy szabadság együttes érvényesüléséből; olyan nincs, hogy élvezem a vámunió vagy a korlátlan tőkeáramlás nyújtotta előnyöket, miközben kivonom magam az Európai Bíróság joghatósága alól, és/vagy egyoldalúan korlátozom a munka, vagyis a személyek szabad vándorlását. De még így sem sikerült semmit összehozniuk. May rövid életű javaslata – egy év intenzív gondolkodás eredménye! – valahol a puha és a kemény kilépés között látta volna a királyi ösvényt, de mielőtt Barnier szétcincálhatta volna, maga a brit alsóház fordította meg állítólagos puhasága és defetizmusa miatt. Ez a vakság, a teljes önmagukba fordulás, sőt a káosz önfeledt élvezete korántsem csak a toryk sajátja. A Corbyn-féle Munkáspárt éppúgy erős Brexit-párti csoportot dédelget kebelén, ahogy a Konzervatív Pártban sokan látják jól s próbálnák megúszni a kilépés katasztrófáját. (Jellemző, hogy May tervét szűk többséggel, pár kilépéspárti munkáspárti képviselő szavazatával vetette el a parlament.) Dermesztő, hogy a Farage- és Boris Johnson-féle destruktív bohócpolitika túszul ejtette a két nagy brit pártot, s hogy az unióban maradásnak – amelyről egy esetleges második népszavazás dönthetne – nincs releváns politikai képviselete. Ehhez képest tulajdonképpen még az is szép eredmény, hogy a közvélemény-kutatások szerint a kilépést ellenzők legalább kis többségbe kerültek a 2016 nyarán nyertes Brexit-párti szavazókkal szemben – de ez, most úgy tűnik, kevés lesz. A hard Brexit napról napra ijesztőbben tornyosul előttünk – s bár az azonnali apokalipszis Nagy-Britanniát fenyegeti, ne legyenek illúzióink, ez az Európai Unió számára is kisebb csapással érne fel.
