Magasabb fokozatba kapcsolt az Orbán-rezsim. Hamarosan elfogadják (de lehet, hogy e sorok megjelenésekor: elfogadták) a civilellenes törvényt, és támadás indult két, az autonómiáját még úgy-ahogy őrző intézmény ellen is. A NER térhódítását kritizáló – és e véleményüket nyilvánosan is vállaló – bírákat a saját hivatali elöljárójuk hazaárulózta le (ilyenre nagyon rég nem volt példa), a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) pedig a finanszírozáson keresztül fogná rövid pórázra a párt- és állami vezetés.
Azzal, hogy a független bíróságokkal mi a baja az orbánizmusnak, sokat foglalkoztunk. De miért ront rá az MTA-ra?
Egyszerű a válasz: Orbán hatalomgyakorlásának lényege a totális kontroll. Az áprilisi választások után fölállított új miniszteriális intézmények és az új főhivatalnokok személye minden korábbinál pontosabban mutatják meg, hogy egyetlen megkérdőjelezhetetlen akarat létezik, és az államigazgatás feladata csak annyi, hogy eme akaratnak mindenhol érvényt szerezzen. Jól érzékelteti mindezt a jövő évi MTA-költségvetés története: az Akadémia illetékesei egy órát sem kaptak arra, hogy véleményt mondhassanak a tervezetről – mert pontosan ennyit számítanak az ő szempontjaik.
Az orbáni vezetés mindig is erről szólt: ám mivel első kormányzása idején (1998–2002) az erős ellenzék és a figyelmen kívül nem hagyható önálló koalíciós partnerek miatt lehetetlen volt a maihoz hasonló rendszert kiépíteni (bár Orbán megpróbálta, emlékezzünk az ún. tükörreferatúrákra), totalitásra törekvése inkább nevetséges volt, mint komolyan vehető. 2010 óta viszont nincsenek korlátok: ha tehát Orbán víziója az, hogy Magyarország élenjáró lesz az innovációban, akkor mindent ennek a szolgálatába kell állítani; és holmi okostojások ne pofázzanak ebbe bele, ne jöjjön senki az alapkutatások meg a felfedező kutatások fontosságával, meg avval, hogy ezeknek rövidtávon kevés közük van a pillanatnyi társadalmi érdekhez – a kutató polgártársak igenis feleljenek meg a kormányzati elvárásoknak! Ez a nézet tökéletesen egybevág az alacsony műveltségű rétegek azon kor- és rezsimfüggetlen ítéletével, miszerint mi haszna van annak, hogy emberek éveket pöcsölnek mindenféle „valóságtól elrugaszkodott” szirszarral? („Olcsóbb lesz ettől a kenyér?”)
Az orbánizmus nem csak nem szereti, de nem is tűri a kritikát. Arra adjon pénzt, hogy az akadémikusok leszólják az ő „oktatási reformját”? Vagy arra, hogy valami elvont, „független tudományosságra” hivatkozva álljanak ki a Soros-egyetem mellett? Miközben ő az univerzum sorsát meghatározó háborút vív a globalista erők ellen? Vagy külföldre „szaladgálva” „mószerolják” a nemzeti erőket?
Bár az Akadémia költségvetésének államosítását minden tudományág megszívja, a társadalomtudományoknak az átlagnál is jobban betehet majd. Az előzmények is erre utalnak: a filozófusok elleni 2011-es hecckampány és rágalomhadjárat volt az első, amely megmutatta, hogy az ország urai szerint hol az MTA (és főleg a kritikus társadalomtudományok) helye a NER táplálékláncában. 2013-ban a történészeket csuklóztatta az Orbán-rendszer, amikor az MTA intézetével elkészíttette a szakmára nézve rendkívül megalázó utcanévajánlást; és ez ellen senkinek nem volt szava, részben azért, hogy – mily’ ismerős „érvelés”! – elkerüljék a nagyobb bajt (például az állami támogatás megvágását). 2015-ben a rezsim államosította az addig független Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokat (OTKA). Az Akadémia elnöki székéből az OTKA élére telepített Pálinkás József ezt viszonylag normálisan működtette (bár ezzel sem feledteti becstelen magatartását, amit meghurcolt akadémikus kollégáival szemben tanúsított a „filozófusügy” idején), ezért a kritikus hangok idővel elhaltak. Csakhogy az OTKA helyébe fölállított szisztéma ettől még rossz maradt, vagyis idő kérdése volt, hogy a függőség mikor válik láthatóvá (most vált azzá, Pálinkás kiakolbólításával).
A NER mindeközben folyamatosan újrafogalmazza a saját eredettörténetét, és éppen érvényes önképéhez igyekszik igazítani a magyar históriát is, hiszen teleologikus történelemmagyarázatában a nemzeti történelem betetőzése Orbán Viktor kormányzása. E feladatra megvannak már az adóforintokkal kitömött aulikus „tudományos műhelyek”, csak a működésük nem gondtalan addig, amíg mindenféle más entitások a „tudományos igazságra” és a „tényszerűségre” hivatkozva minduntalan keresztbe tesznek. A napokban például akadémikusok keltek ki a magyarság származására vonatkozó áltudományos hablatyok ellen.
Ezek után majd kevesebbet ugrálnak.
