A szerk.

37:19

A szerk.

Az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) elfogadta az ún. Sargentini-jelentést, amely különféle okokból azt hányja a magyar kormány, illetve az országgyűlési többség szemére, hogy szisztematikusan legázolja, felszámolja, megsemmisíti, kiüresíti, elfoglalja, eltéríti, és a többi; lesújtó végkövetkeztetése pedig az, hogy az ország szembemegy az Európai Unió alapértékeivel.

A szöveg tartalmi részét nem részleteznénk (ezt tesszük minden héten nagyjából nyolc éve), szép, alapos munka, és persze lehetett volna sokkal hosszabb is. A jelentés azt javasolja az Európai Parlamentnek, hogy az ősszel kezdeményezze az EU Tanácsánál Magyarország uniós szavazati jogának a felfüggesztését. Ehhez az EP-képviselők kétharmadának a szavazatára van szükség, ahhoz viszont, hogy az eljárás ezek után is folytatódjon, a Tanács egyhangú döntésére; és mivel az utóbbiban erről minden ország egy-egy szavazattal bír, Orbán lengyel és/vagy szlovén barátai valószínűleg megakadályoznák a rémes véget. Az unió intézményesen bajosan bír zablát dobni az Orbán-rezsimre – de az kétségtelen, hogy maga az eljárás folyamatos kellemetlenségeket tud okozni neki. (Érdekes, hogy a kormány retorikája még mindig azt sulykolja, hogy ők makulátlan demokraták; ez a súlyos ferdítésekkel teli kormányválasz alaptézise és -hangneme is – egyfajta sértődött fensőbbség. Mondjuk addig jó, amíg nem kezdenek el büszkék lenni arra, amit valójában művelnek.)

Figyelemre méltó a 60 fős bizottságon belül a szavazatok megoszlásának az aránya is. Az 56 voksolóból 19-en szavaztak a tervezet ellen és 37-en mellette. Az utóbbi csoportozatban léptek fel a szociáldemokrata, a két zöld és a liberális EP-frakciók tagjai, ami úgyszólván magától értetődő. Az érdekesség az, hogy a konzervatív pártcsaládból – ugyebár ide, az Európai Néppártba tartozik a Fidesz is – 8-an ugyancsak Orbán elmeszelésére voksoltak, ebben az albrigádban két lengyel, egy máltai, egy portugál, egy luxemburgi, egy holland és egy cseh képviselő mellett fellépett egy csóka Merkel pártjából, a CDU-ból is. De érdemes egy pillantást vetni a jelentést elvető csapatra is. Az első, ami feltűnik, hogy a 19 lojalista közül 6 a Fidesz–KDNP képviselője. A magyarázat erre az, hogy bár a bizottság tagjai között csak egyetlen fideszes EP-képviselő, vagyis Member of European Parliament található (ő Gál Kinga, a bizottság alelnöke), az ilyenkor szokásos procedúra szerint a tagok átadhatják a helyüket, először a póttagoknak, aztán ha azok se akarnak szavazni, akkor bárki másnak. Így szerezhetett a Fidesz 5 tuti szavazatot: a frakciótársaktól, akik sem ellenük szavazni nem akartak, sem mellettük. (Összeszámoltuk: a rendes tagok közül majd’ tucatnyian köszönték a lehetőséget, de nem éltek vele. De lehet persze, hogy csak épp nem értek rá gombot nyomni.) Erős támogatást, konkrétan 10 szavazatot kapott viszont Fidesz-Magyarország az EPP-től jobbra, adott esetben sokkal jobbra elterülő vidékről. A skála a svéd Demokratáktól a Kaczyński-párt két képviselőjén át a UKIP-ig, a brit Függetlenségi Pártig terjed, a durva nacionalistáktól és nyílt rasszistáktól a félfasisztákon át az egészen azokig. Sőt, azon túl is: Udo Voigt német MEP például egy neonáci pártocskát képvisel az EP-ben, és egy ízben súlyos problémái adódtak abból, hogy Hitlert egy kicsit jó fejnek mondta, és egy kicsit tagadta a holokausztot is; de festői figura a francia Brice Hortefeux, Sarkozy egykori bevándorlásügyi minisztere is, a kipróbált rasszista, a romák és az arabok ostora, a deportálások és a gyűjtőtáborok szerelmese; vagy a holland Wilders-párt képviseletében fellépő Auke Zijlstra – ő speciel Hollandiát a keleti tagállamokból érkező munkavállalóktól akarná megtisztítani.

A képlet tehát elég világos: a Néppártnak Orbán támogatásához éppenséggel nem fűlik a foga, de megszabadulni sem akarnak tőle; vagy nem tudnak, vagy azt hiszik, hogy nem tudnak. Inkább nem néznek oda, hátha elmúlik magától. (Ez amúgy nagyon be szokott jönni a jobboldali szélsőségekkel szembesülő konzervatív pártoknak.) A magyar kormányfő igaz barátokra lelt viszont a legkülönfélébb szélsőséges, ultrajobboldali, radikális formációk körében. Arról, hogy ez milyen szövetségekkel és milyen európai befolyással kecsegteti középtávon, a 2019-es választásokra is figyelemmel a Fideszt, beloldalainkon olvashatnak szemléletes elemzést: de úgy tűnik, a fasiszta áttörés Európában távoli disztópia. A jó hír pedig mégiscsak az, hogy az Európai Unió ama intézménye, amelynek a legtöbb hivatkozási alapja van arra, hogy Európa népének a nevében szólaljon fel, mégiscsak kiállt, és nagy többséggel állt ki a magyar demokrácia és a magyar demokraták mellett.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.