A szerk.

37:19

A szerk.

Az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) elfogadta az ún. Sargentini-jelentést, amely különféle okokból azt hányja a magyar kormány, illetve az országgyűlési többség szemére, hogy szisztematikusan legázolja, felszámolja, megsemmisíti, kiüresíti, elfoglalja, eltéríti, és a többi; lesújtó végkövetkeztetése pedig az, hogy az ország szembemegy az Európai Unió alapértékeivel.

A szöveg tartalmi részét nem részleteznénk (ezt tesszük minden héten nagyjából nyolc éve), szép, alapos munka, és persze lehetett volna sokkal hosszabb is. A jelentés azt javasolja az Európai Parlamentnek, hogy az ősszel kezdeményezze az EU Tanácsánál Magyarország uniós szavazati jogának a felfüggesztését. Ehhez az EP-képviselők kétharmadának a szavazatára van szükség, ahhoz viszont, hogy az eljárás ezek után is folytatódjon, a Tanács egyhangú döntésére; és mivel az utóbbiban erről minden ország egy-egy szavazattal bír, Orbán lengyel és/vagy szlovén barátai valószínűleg megakadályoznák a rémes véget. Az unió intézményesen bajosan bír zablát dobni az Orbán-rezsimre – de az kétségtelen, hogy maga az eljárás folyamatos kellemetlenségeket tud okozni neki. (Érdekes, hogy a kormány retorikája még mindig azt sulykolja, hogy ők makulátlan demokraták; ez a súlyos ferdítésekkel teli kormányválasz alaptézise és -hangneme is – egyfajta sértődött fensőbbség. Mondjuk addig jó, amíg nem kezdenek el büszkék lenni arra, amit valójában művelnek.)

Figyelemre méltó a 60 fős bizottságon belül a szavazatok megoszlásának az aránya is. Az 56 voksolóból 19-en szavaztak a tervezet ellen és 37-en mellette. Az utóbbi csoportozatban léptek fel a szociáldemokrata, a két zöld és a liberális EP-frakciók tagjai, ami úgyszólván magától értetődő. Az érdekesség az, hogy a konzervatív pártcsaládból – ugyebár ide, az Európai Néppártba tartozik a Fidesz is – 8-an ugyancsak Orbán elmeszelésére voksoltak, ebben az albrigádban két lengyel, egy máltai, egy portugál, egy luxemburgi, egy holland és egy cseh képviselő mellett fellépett egy csóka Merkel pártjából, a CDU-ból is. De érdemes egy pillantást vetni a jelentést elvető csapatra is. Az első, ami feltűnik, hogy a 19 lojalista közül 6 a Fidesz–KDNP képviselője. A magyarázat erre az, hogy bár a bizottság tagjai között csak egyetlen fideszes EP-képviselő, vagyis Member of European Parliament található (ő Gál Kinga, a bizottság alelnöke), az ilyenkor szokásos procedúra szerint a tagok átadhatják a helyüket, először a póttagoknak, aztán ha azok se akarnak szavazni, akkor bárki másnak. Így szerezhetett a Fidesz 5 tuti szavazatot: a frakciótársaktól, akik sem ellenük szavazni nem akartak, sem mellettük. (Összeszámoltuk: a rendes tagok közül majd’ tucatnyian köszönték a lehetőséget, de nem éltek vele. De lehet persze, hogy csak épp nem értek rá gombot nyomni.) Erős támogatást, konkrétan 10 szavazatot kapott viszont Fidesz-Magyarország az EPP-től jobbra, adott esetben sokkal jobbra elterülő vidékről. A skála a svéd Demokratáktól a Kaczyński-párt két képviselőjén át a UKIP-ig, a brit Függetlenségi Pártig terjed, a durva nacionalistáktól és nyílt rasszistáktól a félfasisztákon át az egészen azokig. Sőt, azon túl is: Udo Voigt német MEP például egy neonáci pártocskát képvisel az EP-ben, és egy ízben súlyos problémái adódtak abból, hogy Hitlert egy kicsit jó fejnek mondta, és egy kicsit tagadta a holokausztot is; de festői figura a francia Brice Hortefeux, Sarkozy egykori bevándorlásügyi minisztere is, a kipróbált rasszista, a romák és az arabok ostora, a deportálások és a gyűjtőtáborok szerelmese; vagy a holland Wilders-párt képviseletében fellépő Auke Zijlstra – ő speciel Hollandiát a keleti tagállamokból érkező munkavállalóktól akarná megtisztítani.

A képlet tehát elég világos: a Néppártnak Orbán támogatásához éppenséggel nem fűlik a foga, de megszabadulni sem akarnak tőle; vagy nem tudnak, vagy azt hiszik, hogy nem tudnak. Inkább nem néznek oda, hátha elmúlik magától. (Ez amúgy nagyon be szokott jönni a jobboldali szélsőségekkel szembesülő konzervatív pártoknak.) A magyar kormányfő igaz barátokra lelt viszont a legkülönfélébb szélsőséges, ultrajobboldali, radikális formációk körében. Arról, hogy ez milyen szövetségekkel és milyen európai befolyással kecsegteti középtávon, a 2019-es választásokra is figyelemmel a Fideszt, beloldalainkon olvashatnak szemléletes elemzést: de úgy tűnik, a fasiszta áttörés Európában távoli disztópia. A jó hír pedig mégiscsak az, hogy az Európai Unió ama intézménye, amelynek a legtöbb hivatkozási alapja van arra, hogy Európa népének a nevében szólaljon fel, mégiscsak kiállt, és nagy többséggel állt ki a magyar demokrácia és a magyar demokraták mellett.

Figyelmébe ajánljuk