Egyébiránt elmehet a fenébe a Velencei Bizottság is, a törvényjavaslatot értékelő közleményükben képesek voltak leírni, hogy az „legitim célokat szolgál”. Orbán Viktor szemszögéből nézve persze saját hatalmának fenntartása, a választópolgárok további hülyítése és hergelése is legitim cél lehet, de az kezdettől fogva ordas kamu volt, hogy a törvény az NGO-k „átláthatóságát” mozdítaná előre. Akit annyira érdekel mondjuk a TASZ gazdálkodása, az a honlapjukon ma is megnézheti, honnan kaptak támogatást, még egy csinosan beikszelt négyzetecske is eligazít a forrás belföldi avagy külföldi voltáról. Hogy a kormánynak külön listája is lesz a külföldről támogatott civilekről, az nem a transzparenciát, hanem az ellenségképzést szolgálja. Ennél is álságosabb a terrorizmus finanszírozása és a pénzmosás elleni küzdelem felemlegetése; ehhez elég annyi, hogy a vallási és sportcélú szervezeteket direkt kivették a törvény hatálya alól a fideszes előterjesztők.
A jelenlegi helyzet mindössze annyiban változik, hogy most már nemcsak a szervezetek beszámolóiból derül ki, kapnak-e évente legalább 7,2 millió forintnyi forrást külföldről (ennek az összegnek a fele szerepel a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelemről szóló jogszabályban), hanem ez a tény felvezetődik a Civil Információs Portálra is. Az érintettek továbbá honlapjukon és minden saját kiadványukon kötelesek lesznek feltüntetni a „külföldről támogatott szervezet” megjelölést (hogy kisbetűvel-e vagy naggyal, a főoldalon vagy az impresszum aljára eldugva, az sajnos nem derül ki a törvényből).
Aki nem tartja be az előírásokat, 10 ezertől 900 ezer forintig terjedő bírságra számíthat, végső soron ügyészi kezdeményezésre a törlését is elrendelheti a bíróság. A törvényjavaslat utolsó napokban megejtett módosítása mintha arra utalna, hogy idáig azért a kormány sem szívesen menne el. Persze, érthető a civilek félelme is, ha egyszer megszületett a „külföldről támogatott szervezet” kategóriája, semmi garancia nincs arra, hogy a jövőben nem vesz el tőlük jogokat, vagy nem ró ki rájuk újabb kötelezettségeket a kormány. Oroszországban és Izraelben is fokozatosan születtek a civil szféra lehetőségeit mind jobban visszaszorító szabályok.
A kormányzati kommunikációban sem kell feltétlenül irányváltást okoznia az új törvénynek. Bár az Európa Tanács tudós bizottsága megdicséri a kormányt, amiért nem a stigmatizáló „külföldi ügynök” titulust foglalta jogszabályba, a politikusi megszólalásokban eddig is a legmagasabb szintekről folyt az ügynökszervezetezés. A törvény elfogadásának hiánya sem zavarta a kormánypárti nyilatkozókat abban, hogy a nem létező törvény megszegésével vádoljanak bizonyos civileket, ennek maximum pluszlöketet ad majd, hogy a TASZ és a Helsinki Bizottság bejelentette, bojkottálja a friss szabályokat.
Mely bojkott morális és praktikus szempontból is tökéletesen igazolható. A jogvédők kötelezettségeik be nem tartása útján tudják a leghamarabb elérni, hogy a lex NGO hazai és nemzetközi bírói fórumok elé kerüljön. Őszintén reméljük, hogy valahol, valamikor kimondják majd e felesleges, káros és gonosz törvény jogellenességét. De a fő kérdés nem ez. A jogállamiságot értéknek tartó civil szervezeteknek – és a demokrácia minden hívének – munkájukkal és kiállásukkal azt kell elérniük, hogy a magyar társadalom többsége elutasítsa a NER civiltörvényben is tükröződő sötét politikai vízióját. Azt a világképet, amelyben a kritikus megnyilvánulásokat csípőből idegen érdekek kiszolgálóiként könyvelik el, a kormány pedig nem a döntéshozatal felelősségét, hanem a véleménynyilvánítás monopóliumát nyeri el a választásokon.
Minél többen hiszik el a démonizált civilekről, hogy nem lehet elvszerű véleményük, és nincs beleszólásuk a közügyekbe, annál többen gondolják majd előbb-utóbb ugyanezt önmagukról is. Az pedig sok jóra nem szokott vezetni.
