A szerk.

A Coca-Cola gőze

A szerk.

Pár évvel ezelőtt csinált valami nagyobbacska disznóságot a Ferrari a Forma–1-ben – sportszerűtlenül versenyeztek, a tuti első helyezett lelassított, s a célnál előreengedte a csapattárs másodikat, tehát nem küzdött végig teljes erőbedobással.

A csalásszámba menő trükközés jól felpiszkálta a konkurenciát és a világsajtót. A világsajtót például annyira, hogy a Pomázi Önkéntes Tűzoltó Egyesület gondozásában megjelenő városi lap sem hagyhatta szó nélkül a coubertini eszmék e sárba tiprását, s egy egész oldalas – hirdetésnek tördelt – közleményben hozta nyilvánosságra a válaszcsapását. Egy bojkottfelhívást, mely szerint a szerkesztőket olyannyira felháborította a sportszerűtlenség, hogy a jövőben nem hajlandók Ferrarit vásárolni.

Első ránézésre különösebb erőszaktétel nélkül sorolhatjuk ugyanebbe a kategóriába Boldog István fideszes országgyűlési képviselő bojkottbejelentését is, miszerint nevezett nem iszik többé Coca-Colát. Így lehetünk ezzel második ránézésre is, pláne ha azután adódik e második megtekintés, hogy elolvassuk a magyar emberek elmúlt esztendei üdítőital-fogyasztási szokásairól szóló – nyilván merő véletlenségből – ugyancsak frissen publikált felmérést, mely szerint a magyar Coca-Colával issza a Coca-Colát, s ha éppen nem Coca-Colát iszik, akkor Fantát vagy Sprite-ot iszik, szóval valami édeset a Coca-Cola Companytól. S ez Boldog kiállása után sem lesz másként.

De nem is arról szól ez, Boldog István akciója, s kivált a védelmére kelő nagyszámú segéderők felserkenése rohadtul nem a Coca-Coláról, hanem a Coca-Cola által végre megjelenített érdekekről szól, amelyek semmi másra nem törekednek, csakis a magyar gyerekek elbuzisítására. Boldogon kívül ugyanis senki, de még a leglelkesebb segédcsapatok, a Pesti Srácok és a Hit Gyülekezete sem mondják, hogy nem isznak többé Coca-Colát, csupán azt, hogy regulázzuk meg az elbuzisítóinkat, akiket persze nem neveznek meg közleményeikben. (Marad a „tudjuk, kik”, mert képmutató, sunyi gazemberek.) Mindebből fakadóan a homoszexualitás egy randa kórság, amely mindenekelőtt a magyar életet támadja; az a célja, hogy elapassza a magyart, mert ha a magyar sokasodna, akkor gátat vetne a háttérhatalmak világuralmi törekvéseinek. De sajna fogy a magyar, hiába tolnák a segge alá a hétüléses autót, ő csak fogy, mert issza a Coca-Colát, meg bámulja azt a két röhögve kólázó pasast a metróban, a buszmegállókban.

Ilyenformán viszont maga a homoszexuális ember is bűnös, hiszen ő fegyver az imperialisták kezében, vele lövik ki a magyar emberek alól a tettrekészséget – lám, máris a kurzus legfőbb politikájánál, az ellenséggyártásnál tartunk. S ellenségnek nem is kell jobb a melegeknél. Hogy ez az egész balhé mennyire kapóra jön, mennyire NER-kompatibilis, azt ékesen bizonyítja pártunk és kormányunk reagálása prominens képviselőjének botrányára. Amikor ugyanis elintézik annyival, hogy „Magyarország szabad ország, ezért mindenki szabadon eldöntheti, hogy iszik-e Coca-Colát”, akkor gyakorlatilag helyben hagyják, hitelesítik Boldog vehemens buzizását. Nyilván felesleges leírni, de a megfelelő válasz az lett volna, hogy Magyarország kormánya mélységesen elítél minden embercsoport – így a homoszexuális emberek – elleni uszítást, hátrányos megkülönböztetést, satöbbi, satöbbi. Egyébként meg a Coca és a többi kóla azzal adja el az üdítőit, amivel akarja, ha az nem ütközik törvénybe. Két intim helyzetben kólázó pasas meg csak nem. Ilyenről azonban szó sem volt, csak jött ez a sunyi szöveg a szabad országról, ami viszont azt is jelenti, hogy a magyar állam továbbra is az eddig az ügyben megszólaló legmagasabb méltóságának szavait tartja irány­adónak. Jelesül Kövér László alig egy-két hónapos kijelentését, mely szerint „egy normális homoszexuális tudja, hogy a világ rendje micsoda” és „próbál ehhez a világhoz alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlenül egyenrangúnak”.

Ne gondoljuk, hogy Kövér, Boldog és a segédcsapataikban csaholók tisztán csak zsigeri alapon uszítanának, holott nyilván az sem áll távol tőlük. De fő motivációjuk nyilvánvaló: a rendszer egész politikája alapul szándékaikon, hiszen Orbán Viktor hatalmának kezdettől fogva szüksége van az ellenségekre. A menekülteket, a finneket, a románokat, az ukránokat, az EU-t, Junckert, Webert keresni kellett, némelyiket egyenesen a hajánál fogva rángatták elő, a melegek viszont az elejétől fogva ott voltak a tarsolyukban.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”