A szerk.

A Coca-Cola gőze

A szerk.

Pár évvel ezelőtt csinált valami nagyobbacska disznóságot a Ferrari a Forma–1-ben – sportszerűtlenül versenyeztek, a tuti első helyezett lelassított, s a célnál előreengedte a csapattárs másodikat, tehát nem küzdött végig teljes erőbedobással.

A csalásszámba menő trükközés jól felpiszkálta a konkurenciát és a világsajtót. A világsajtót például annyira, hogy a Pomázi Önkéntes Tűzoltó Egyesület gondozásában megjelenő városi lap sem hagyhatta szó nélkül a coubertini eszmék e sárba tiprását, s egy egész oldalas – hirdetésnek tördelt – közleményben hozta nyilvánosságra a válaszcsapását. Egy bojkottfelhívást, mely szerint a szerkesztőket olyannyira felháborította a sportszerűtlenség, hogy a jövőben nem hajlandók Ferrarit vásárolni.

Első ránézésre különösebb erőszaktétel nélkül sorolhatjuk ugyanebbe a kategóriába Boldog István fideszes országgyűlési képviselő bojkottbejelentését is, miszerint nevezett nem iszik többé Coca-Colát. Így lehetünk ezzel második ránézésre is, pláne ha azután adódik e második megtekintés, hogy elolvassuk a magyar emberek elmúlt esztendei üdítőital-fogyasztási szokásairól szóló – nyilván merő véletlenségből – ugyancsak frissen publikált felmérést, mely szerint a magyar Coca-Colával issza a Coca-Colát, s ha éppen nem Coca-Colát iszik, akkor Fantát vagy Sprite-ot iszik, szóval valami édeset a Coca-Cola Companytól. S ez Boldog kiállása után sem lesz másként.

De nem is arról szól ez, Boldog István akciója, s kivált a védelmére kelő nagyszámú segéderők felserkenése rohadtul nem a Coca-Coláról, hanem a Coca-Cola által végre megjelenített érdekekről szól, amelyek semmi másra nem törekednek, csakis a magyar gyerekek elbuzisítására. Boldogon kívül ugyanis senki, de még a leglelkesebb segédcsapatok, a Pesti Srácok és a Hit Gyülekezete sem mondják, hogy nem isznak többé Coca-Colát, csupán azt, hogy regulázzuk meg az elbuzisítóinkat, akiket persze nem neveznek meg közleményeikben. (Marad a „tudjuk, kik”, mert képmutató, sunyi gazemberek.) Mindebből fakadóan a homoszexualitás egy randa kórság, amely mindenekelőtt a magyar életet támadja; az a célja, hogy elapassza a magyart, mert ha a magyar sokasodna, akkor gátat vetne a háttérhatalmak világuralmi törekvéseinek. De sajna fogy a magyar, hiába tolnák a segge alá a hétüléses autót, ő csak fogy, mert issza a Coca-Colát, meg bámulja azt a két röhögve kólázó pasast a metróban, a buszmegállókban.

Ilyenformán viszont maga a homoszexuális ember is bűnös, hiszen ő fegyver az imperialisták kezében, vele lövik ki a magyar emberek alól a tettrekészséget – lám, máris a kurzus legfőbb politikájánál, az ellenséggyártásnál tartunk. S ellenségnek nem is kell jobb a melegeknél. Hogy ez az egész balhé mennyire kapóra jön, mennyire NER-kompatibilis, azt ékesen bizonyítja pártunk és kormányunk reagálása prominens képviselőjének botrányára. Amikor ugyanis elintézik annyival, hogy „Magyarország szabad ország, ezért mindenki szabadon eldöntheti, hogy iszik-e Coca-Colát”, akkor gyakorlatilag helyben hagyják, hitelesítik Boldog vehemens buzizását. Nyilván felesleges leírni, de a megfelelő válasz az lett volna, hogy Magyarország kormánya mélységesen elítél minden embercsoport – így a homoszexuális emberek – elleni uszítást, hátrányos megkülönböztetést, satöbbi, satöbbi. Egyébként meg a Coca és a többi kóla azzal adja el az üdítőit, amivel akarja, ha az nem ütközik törvénybe. Két intim helyzetben kólázó pasas meg csak nem. Ilyenről azonban szó sem volt, csak jött ez a sunyi szöveg a szabad országról, ami viszont azt is jelenti, hogy a magyar állam továbbra is az eddig az ügyben megszólaló legmagasabb méltóságának szavait tartja irány­adónak. Jelesül Kövér László alig egy-két hónapos kijelentését, mely szerint „egy normális homoszexuális tudja, hogy a világ rendje micsoda” és „próbál ehhez a világhoz alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlenül egyenrangúnak”.

Ne gondoljuk, hogy Kövér, Boldog és a segédcsapataikban csaholók tisztán csak zsigeri alapon uszítanának, holott nyilván az sem áll távol tőlük. De fő motivációjuk nyilvánvaló: a rendszer egész politikája alapul szándékaikon, hiszen Orbán Viktor hatalmának kezdettől fogva szüksége van az ellenségekre. A menekülteket, a finneket, a románokat, az ukránokat, az EU-t, Junckert, Webert keresni kellett, némelyiket egyenesen a hajánál fogva rángatták elő, a melegek viszont az elejétől fogva ott voltak a tarsolyukban.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.