A szerk.

A gyávák bandája

A szerk.

A korlátlan idejű felhatalmazási törvény nyomán a Fidesz nyakába hulló – többségében nemzetközi – tiltakozás csodálatos reakciókra sarkallta a párt és a kormány különböző rendű és rangú képviselőit.

De bárki bárhogyan is szólalt meg, magyarázta a magyarázhatatlant, egy dolgot egyik nyilatkozó sem felejtett ki: „hogyhogy nem demokratikus, ez a legdemokratikusabb törvény a világon, hiszen hiába korlátlan idejű, a parlament bármelyik pillanatban visszavonhatja, s akkor vissza kell adni a felhatalmazást”. Maga Orbán Viktor is belenyilatkozta ezt a magyar rádió szemébe; hát, több sem kellett a körülötte repdeső papagájoknak.

Hogy e magyarázkodás miért is szemenszedett hazugság, annak igazolására szerencsére nem kell visszamennünk a sorozatosan megbuherált választási törvényig, az átrajzolt választókerületekig, a közpénzből létrehozott fideszes médiabirodalom ugyancsak mesterséges helyzetbe hozásáig és a többi disznóságig. Nem kell visszamenni semeddig. A magyar parlament hétfőn szíveskedett önként és tapsolva bebizonyítani.

Tette ezt mindakkor, amikor a kormánypárti képviselők gátlástalanul belefojtották a szót egy ellenzéki képviselőbe, Szabó Tímeába, aki a járvány elleni védekezés bizonyos momentumait kérte számon a kormányon. Azt tudniillik, hogy miért „ajándékozunk” védőfelszerelést a határon túlra, amikor itthon sincs elegendő belőle. S hiába a külügyminiszter mindennapi menetrendszerű bejelentése arra nézvést, hogy a testvéri Kína már megint hány millió maszkkal lepte meg kis országunkat. Hiába a kormánypárti felhördülés, hogy jaj, hát szent magyar testvéreinktől sajnálja ez a büdös komcsi a segítséget, édes erdélyországi véreink meg hasonlók (bár azt megnéznénk, ahogy az észak-boszniai magyarok tömegei ereklyeként kötik fel nemzeti színű orcájukra az ajándék maszkot) – nem ez az érdekes. Hanem az, hogy hogyan viselkedik a parlament, nota bene elnöki jóváhagyással, vagy inkább elnöki buzdításra. Kitapsolják a francba, aki mást mer mondani, mint a központi direktíva. Kövér László pedig csípőre teszi a bajszát, és azt mondja, hogy jaj, nem tudtam mit kezdeni az elsöprő tetszésnyilvánítással. Majd amikor Szabónak ismét lehetősége lenne megszólalni, megvonja tőle a szót és még ki is oktatja, kocsmai stílusról beszél, mert Szabó Tímea hentesnek nevezte a kórházakból hazazavart, szakszerű ápolásra szoruló betegek tömegei miatt az illetékes minisztert. Ha nem hentesnek, hanem mészárosnak nevezte volna, akkor Kövér nyilván meg is botoztatja.

Mi az isten történt volna, ha Szabót – urambocsá! kétszer is – végighallgatja a magyar Országgyűlés? Ha már egyszer valami rendszerhiba folytán a képviselője. Sérül az antidemokrácia? Tudjuk, semmi nem történt volna, de így ez a semmiség is megsemmisíttetett. Hatalmi arroganciából, erőszakkal, gyáván. Azért tapsoltak, mert tudták, hogy nincs igazuk, de tudták azt is, hogy falkában vannak, az a szerencsétlen meg ott áll egyedül. Azért tapsoltak, mert félnek Orbán Viktortól. Féltik a fizetésüket, féltik a választókerületükben űzött kisebb-nagyobb umbuldáikat, a fejükön hordott vajakat, félik a vezírt, hogy megorrol rájuk, ha nem tapsolnak elég hangosan, ha nem tapossák sárba elég keményen azt, aki mást mer mondani, mint ami nekik ki van adva.

Ugyanez a gyávaság szólt Maruzsa Zoltán hangjából, amikor a járványcsúcsra időzített érettségik miatt tiltakozó szakszervezetet gyilkos terroristák gyülekezetének nevezte. Hisz azért engedte meg magának e prepotenciát, mert úgy tudta, mögötte a falka, s mert úgy érezte, ha nem tódít elég nagyot, az előbb-utóbb a fejébe kerül. A hatalmi arrogancia mindig is egyenlő volt a félelemmel.

Pedig tényleg nincs elég védőfelszerelés, pedig az érettségit végül ők is el fogják halasztani, ahogy azt a szakszervezet követelte.

Ennek fényében mondja bárki is azt, anélkül, hogy azonmód és joggal hazug disznónak nevezzék, hogy a korlátlan felhatalmazás semmi bajt nem hozhat, mert a parlament bármikor visszaveheti. Hisz’ ez a parlament semmi mást nem tud tenni, csak tapsolni. Nem az ellenzék van itt gúzsba kötve, hanem ezek a gazemberek, élükön Kövér házelnökkel. Meg persze az ország.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.