A szerk.

A jövő katonái

A szerk.

A hétvégén tisztújító kongresszust tartott a Fidesz ifjúsági szervezete. Az eseményen leg­inkább Kósa Lajos félmondata hagyott mély nyomot, miszerint az önkormányzati választáson a „zsidók” is a „nyilasokra” szavaztak, de Kósa azóta nyilvánosan megbánta ezt a mondást. És lehet, hogy Kósa furcsán gondolkodik a „zsidókról”, és ott is „zsidót” lát, ahol nem kéne, de legalább helyesen detektálta beszédében a Fidesz problémájának a velejét, miszerint az ellenzéki pártok „jobban utálnak minket, mint egymást”. Ez igaz! Úgyhogy ugorgyunk.

De van-e hová?

A Fidelitas feltűnt az önkormányzati választási kampányban is: egyszer például parkolóórának öltözve próbáltak Karácsonyba belekötni, másszor egy kisteherautóról bömböltettek cirkuszi zenét ugyane célból a Margit körúton, bekapcsolt vészvillogóval tartva fel a külső sáv forgalmát, szegedi fiókszervezetüket pedig jogerősen pénzbüntetésre és bocsánatkérésre ítélték, mert hülyén hazudtak Botka Lászlóról. Ezek a kiötlői által bizonyára ellenállhatatlanul szellemesnek és fiatalosnak gondolt akciók keveset hoztak a konyhára – az ifjú mókamestereket valaki elmulaszthatta figyelmeztetni, hogy öreg, ez kurvára nem vicces. Ezek után, és a kudarcnak megélt helyhatósági választások után kellett volna a „fiataloknak” és a párt idősödő kemény magjának kezdeniük valamit egymással – miközben egyre nő a Fidesz elutasítottsága a fiatalabb populáció körében.

Szijjártó Péter külügyi szolgálati karriert helyezett kilátásba az igyekvőknek, Gulyás Gergely kedélyeskedett, a beszédek közt pedig dinamikusra vágott videoklipek mutogattak önfeledten konferenciázó Fidelitas-tagot, fáklyás felvonuláson megrendülten fáklyát tartó Fidelitas-tagot, idősebb fideszes politikusok beszédét valóságos érzéki gyönyörrel hallgató Fidelitas-tagot. A szónoklatokban az uralkodó motívum a leselkedő nemzethalál és vele összefüggésben a fenyegető bolsevik hatalomátvétel volt. A számos felszólaló a Lenin- és Szamuely-fiúktól, sőt, régebbről, az évszázadok óta tevékeny nemzetromboló erőktől a „komcsik” megannyi rémtettén át húzott egyenes vonalat a mai ellenzékig – talán el sem tudják képzelni, de Kubatov Gábortól még Wass Albertet is elvették Lendvai Ildikó és társai! A szónokok az ellenséggel szembeni szüntelen harcon és az éberségen kívül a fiatal fideszeseket országjárásra, hazánk és a határon túli országrészek megismerésére és gyermeknemzésre szólították fel.

Beszéde egy-egy pontján kettő orátor is hasonló fordulattal élt, miszerint „de most félre a tréfával”, illetve „komolyra fordítva a szót”, amiből arra következtethettünk, hogy a beszédük közvetlenül azt megelőző része vicces volt – de sajnos ezt a megjelentek is elmulasztották észrevételezni, és nem nevettek.

Feltűnő volt még, hogy az ellenség kijelölésén kívül – és a fő célpont, érthető módon, a Momentum volt – politikai vagy bármilyen szellemi, intellektuális tartalma egyik beszédnek sem volt; az ország valós, égető gondjai még az eltagadásuk formájában sem bukkantak fel. Dörgő tapsvihart aratott viszont Novák Katalin, aki fölszólalását néhol rímes szabad vers formájában adta elő. Ebben az államtitkár asszony így borongott a romló demográfiai mutatókon (a központozásért nem vállalunk felelősséget): „Fiatalon mindenki gyermekről álmodik / Nem is kettőt szeretne, rögtön jöhet a harmadik. / De aztán nem így lesz, a valóság másképpen alakul / Sok fiatal mást vesz majd alapul / S hiába tervezte, hogy kisbusszal hordja majd haza a srácokat / Beszippantja a meló, s maximum bárokat látogat.” Az államtitkár-költő ez után a gyermeknevelés szépségeit ecsetelte, nem hallgatva el az esetleges párkapcsolati nehézségeket sem. Ugyan­csak feltűnő volt, hogy az ünnepi összejövetelen Orbán Viktor igazgató úr semmilyen formában nem jelent meg – talán nem akarták összefüggésbe hozni őt a Fidelitas-kongresszus lekonyuló hangulatával, vagy épp fordítva, nem akarták vele ijesztgetni a kis politikai dedeket.

De nem tudjuk megállni, hogy ne idézzük Novák Katalin hozzászólásának első, mellbevágó, vallomásos strófáját is. „Mióta megszülettem, folyton öregszem, / és így vannak ezzel azok is, akik körülöttem élnek, / Hiába minden módszer, kence vagy ékszer, / Egyre öregebb leszek, s ezt nehezen fogom fel ésszel.” Adódik a befogadói kérdés: a művész-politikus vajon miért nem érti itt meg azt, hogy a sminktől és a fülbevaló felhelyezésétől nem lesz fiatalabb; és ha már ezt a viszonylag alacsonyra helyezett kognitív lécet is leveri, vajon hogyan birkózik meg azokkal a miniszteriális feladatokkal, melyek ennél, vélnénk, lényegesen súlyosabb intellektuális kihívások elé állítják? Erről viszont Hoppál Péter esete jut az eszünkbe, aki a minapi hóesésben nemcsak a globális felmelegedés frappáns és további indoklást nem igénylő cáfolatát látta meg, de felfedezte benne a végső bizonyítékot arra is, hogy a háttérben Soros és magyarországi ügynökei ármánykodnak. Itt az a kérdés tolakszik rögtön elő, hogy a kitűnő karnagy, a református kóruséneklés szakértője, Az egyházi ének szerepe a 21. századi református közoktatásban c. kardinális munka szerzője miért érzi belső szükségét annak, hogy magát az általános tudományos konszenzussal, illetve jóakaratú, hozzáértő szakemberek, komoly tudósok ezreivel szemben határozza meg? S összefüggésben azzal, hogy Hoppál Péter nem is olyan rég még ennek az országnak a kulturális minisztere volt – vajon nem ez a kegyetlen, csontig hatoló butaság áll-e hazánk leromlásának hátterében? S ez a közeg, ezek az emberek, ezek a menthetetlenül vesztes frázisok vajon mire mennének, és mire fognak menni Orbán nélkül?

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.