A szerk.

Aranylabda: a legjobb helyen

A szerk.

Aki nézte nyáron a franciaországi női labdarúgó világbajnokságot, láthatta, hogy hol tart ma a női labdarúgás: a legjobb csapatok lendületes, technikás és nem utolsósorban szórakoztató focit játszanak, olyat, amit öröm nézni is, akár kint a stadionban, akár televízión. A világbajnokság adatai is ennek megfelelően alakultak: a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) közlése szerint a sorozat meccseinek legalább egymilliárd nézője volt, a stadionok 70 százalékos látogatottsággal üzemeltek, s már a csoportmeccsek közül is 11-et játszottak telt ház előtt. A rendezvény marketingeredményei is ennek megfelelőek voltak.

S ha ezekhez az adatokhoz hozzácsapjuk még azt is, hogy a nők számára először 1984-ben rendeztek hivatalos Európa-bajnokságot, s csak 1991 óta fut a világbajnoki sorozat, az olimpián pedig 1996 óta focizhatnak nők, az elért közönségsiker, az időközben mutatott fejlődés, az egyre meggyőzőbb és korszerűbb játék még imponálóbbnak hat. Ezeknek a nagyszerű eredményeknek az egyik vitán felüli előidézője, fő motorja az Amerikai Egyesült Államok női labdarúgó válogatottja. Az eddig megrendezett nyolc világbajnokságból négyet nyertek, és elvittek ugyanennyi olimpiai bajnoki címet is.

Aranylabdát (ki ne tudná a férfi labdarúgás ismerői közül, hogy mennyire jelentős elismerés az) tavaly adtak először női labdarúgónak is. Idén az Egyesült Államok aktuális világbajnok csapatának kapitánya, egyértelmű vezéregyénisége, a kiváló szélső, Megan Rapinoe kapta – óvatosan fogalmazunk, ha azt mondjuk, megérdemelten.

Vannak a futballnak virtuózai, mint manapság Messi vagy régen Pelé, és sorolhatnánk még párat a férfi foci több mint százéves történetéből, akik egyszerűen jobban fociznak mindenkinél, és passz. Megan Rapinoe nem ez a fajta labdarúgó, klasszis focista persze, játéka meccseket dönt el, ezen a vébén is lőtt hat gólt, s a sorozat legjobb játékosának választották, de nem ettől az igazi. Hanem attól, ami nézőben, ellenfélben, csapattársban is evidencia már a mérkőzés előtt: hogy az a csapat, amelyik vele áll fel, eleve előnyben van. Személyisége, emberi kiállása, karmesteri képességei a pályán és pályán kívül is vitathatatlanok, s különös tekintélyt adnak neki. Tekintélyt, amelyet senki nem tudott kikezdeni, de még megkérdőjelezni sem – pedig hosszú pályafutása (2006 óta úgy 160 válogatott mérkőzés) alatt nem is kevesen próbálkoztak ilyesmivel, bezárólag az Egyesült Államok hivatalban lévő elnökéig.

Megan Rapinoe ugyanis sohasem rejtette véka alá világnézetét, véleményét a nők és női sportolók helyzetéről, s mindenkor erre biztatott mindenkit, beleértve a csapattársait is. Megan Rapinoe sohasem rejtette véka alá azt sem, hogy leszbikus, s mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, állt ki a meleg sportolók jogaiért, elismerésükért. Ahogy kiállt a rasszizmus ellen is. S a kiállásával távolról sincs egyedül a hazájában, erre a hozzá legközelebbi példa nyilván az, hogy az amerikai női válogatott beperelte hazája labdarúgó szövetségét a vébé idején, mert javadalmazásuk a férfi válogatott díjazásának töredéke volt csupán.

Megan Rapinoe eddig minden sportsikerét arra használta, hogy teleordítsa a világot azzal, hogy állj ki magadért, s álljunk ki egymásért.

 

Neked ajánljuk