A szerk.

Aranylabda: a legjobb helyen

A szerk.

Aki nézte nyáron a franciaországi női labdarúgó világbajnokságot, láthatta, hogy hol tart ma a női labdarúgás: a legjobb csapatok lendületes, technikás és nem utolsósorban szórakoztató focit játszanak, olyat, amit öröm nézni is, akár kint a stadionban, akár televízión. A világbajnokság adatai is ennek megfelelően alakultak: a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) közlése szerint a sorozat meccseinek legalább egymilliárd nézője volt, a stadionok 70 százalékos látogatottsággal üzemeltek, s már a csoportmeccsek közül is 11-et játszottak telt ház előtt. A rendezvény marketingeredményei is ennek megfelelőek voltak.

S ha ezekhez az adatokhoz hozzácsapjuk még azt is, hogy a nők számára először 1984-ben rendeztek hivatalos Európa-bajnokságot, s csak 1991 óta fut a világbajnoki sorozat, az olimpián pedig 1996 óta focizhatnak nők, az elért közönségsiker, az időközben mutatott fejlődés, az egyre meggyőzőbb és korszerűbb játék még imponálóbbnak hat. Ezeknek a nagyszerű eredményeknek az egyik vitán felüli előidézője, fő motorja az Amerikai Egyesült Államok női labdarúgó válogatottja. Az eddig megrendezett nyolc világbajnokságból négyet nyertek, és elvittek ugyanennyi olimpiai bajnoki címet is.

Aranylabdát (ki ne tudná a férfi labdarúgás ismerői közül, hogy mennyire jelentős elismerés az) tavaly adtak először női labdarúgónak is. Idén az Egyesült Államok aktuális világbajnok csapatának kapitánya, egyértelmű vezéregyénisége, a kiváló szélső, Megan Rapinoe kapta – óvatosan fogalmazunk, ha azt mondjuk, megérdemelten.

Vannak a futballnak virtuózai, mint manapság Messi vagy régen Pelé, és sorolhatnánk még párat a férfi foci több mint százéves történetéből, akik egyszerűen jobban fociznak mindenkinél, és passz. Megan Rapinoe nem ez a fajta labdarúgó, klasszis focista persze, játéka meccseket dönt el, ezen a vébén is lőtt hat gólt, s a sorozat legjobb játékosának választották, de nem ettől az igazi. Hanem attól, ami nézőben, ellenfélben, csapattársban is evidencia már a mérkőzés előtt: hogy az a csapat, amelyik vele áll fel, eleve előnyben van. Személyisége, emberi kiállása, karmesteri képességei a pályán és pályán kívül is vitathatatlanok, s különös tekintélyt adnak neki. Tekintélyt, amelyet senki nem tudott kikezdeni, de még megkérdőjelezni sem – pedig hosszú pályafutása (2006 óta úgy 160 válogatott mérkőzés) alatt nem is kevesen próbálkoztak ilyesmivel, bezárólag az Egyesült Államok hivatalban lévő elnökéig.

Megan Rapinoe ugyanis sohasem rejtette véka alá világnézetét, véleményét a nők és női sportolók helyzetéről, s mindenkor erre biztatott mindenkit, beleértve a csapattársait is. Megan Rapinoe sohasem rejtette véka alá azt sem, hogy leszbikus, s mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, állt ki a meleg sportolók jogaiért, elismerésükért. Ahogy kiállt a rasszizmus ellen is. S a kiállásával távolról sincs egyedül a hazájában, erre a hozzá legközelebbi példa nyilván az, hogy az amerikai női válogatott beperelte hazája labdarúgó szövetségét a vébé idején, mert javadalmazásuk a férfi válogatott díjazásának töredéke volt csupán.

Megan Rapinoe eddig minden sportsikerét arra használta, hogy teleordítsa a világot azzal, hogy állj ki magadért, s álljunk ki egymásért.

 

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.