A szerk.

A keleti széllel érkezett

A szerk.

Németország választott, s nem egészen úgy, ahogy az előzetes jóslatok, felmérések, elemzések ígérték, hogy tudniillik Angela Merkel újabb diadalmenete lefutott dolog.

A kancellár pártja, a CDU (Kereszténydemokrata Unió) elveszített 55 helyet a szövetségi parlamentben, amihez ha hozzácsapjuk bajor appendixük, a CSU (Keresztényszociális Unió) 10 elvesztett székét, valóban jelentős, 9 százalékpont körüli visszaesést regisztrálhatunk. Mielőtt azonban könnyeket hullajtanánk a kereszténydemokratákért, jegyezzük meg, hogy a veszteségeik az egészen kiváló 2013-as eredményeikhez viszonyítva jelennek meg most, amikor pedig úgy 8 százalékpont körül javítottak a 2009-es eredményeiken; ha tetszik, visszalengett helyére az inga (a modern Németország történetében legjobb eredményüket 1990-ben, az újraegyesítés lázában érték el, 43 százalék fölé kúszva). Mindezzel együtt a diadalmenet kétségkívül elmaradt, s aligha vigasztalhatja a kancellárt, hogy a CSU bukta duójukból a nagyobbat, soha nem voltak ennyire lenn. A Bajorországban elért 38 százalékuk hallatán alighanem maga Franz-Josef Strauss is felkeresi a gyengélkedőt a pokolban. Ezen – a párt történetében méltán szégyenletesnek nevezhető – eredmény viszont némi szépségflastrommal is szolgálhat az AfD (Alternative für Deutschland; finoman szólva is a nettó széljobb) kétségtelen sikere miatt borongóknak: Bajorország a menekültválság frontországa, s a CSU ameddig lehetett, szembe is helyezkedett a szövetségi (egyszersmind európai) menekültpolitikával, nem csupán retorikában, de egészen a Nagy Testvér többszöri zsarolásáig ragadtatva magukat. S most meg kaptak az arcukra. Ugyanakkor az elbitangolt 10 százalékuk nagy valószínűséggel egyenest az AfD-hez szaladt, mondván, mégsem ment elég messze a CSU. A masszívan menekültellenes protestpárt így Bajorországban is szállította az országos átlagot jelentő bronzérmet (a hagyományosan második SPD-től alig lemaradva).

S ezzel tulajdonképpen el is értünk a mostani választás egyetlen igazán égető kérdéséhez: mi lesz most, hogy Németország törvényhozásában a 2. világháború óta először ismét ott ül több mint 90 képviselővel (a 709-ből: nincs még egy ilyen népes törvényhozás Európában) egy markánsan szélsőjobboldali, s ne szépítsük, egynémely náci húrok megpengetésétől sem minden esetben idegenkedő párt. A kialakult helyzet felette érzékeny voltát jelzi az is, hogy az AfD nagyon új párt, 2013-ban alapította Frauke Petry (róla rögtön lesz még szó), ilyenformán rakétasebességgel fészkelt el a németországi nagypolitikában. A tizenhat tartományi törvényhozásból tizenháromban már szereztek képviseletet, ahol jól-rosszul, leginkább élénken muzsikálnak: tolják a magukét, a nekünk von Haus aus oly ismerős véresszájú migránsozást (emellett tán még az ugyancsak látványos elitellenességük említhető irányvonalukként, de az minden új pártra jellemző: akik eddig csinálták, rosszul csinálták). Mindezt immár az alapító nélkül. Frauke Petry azzal indokolta hirtelen, de nem váratlan felállását, hogy a be­akadt menekültezés helyett ő szakpolitikákat akar vinni, amit fordíthatunk úgy is, hogy én nem vagyok náci, én politikus vagyok. De szövetségi szinten követője nem lévén, a kérdés változatlan: mi lesz Németországgal így?

Egyelőre csak mozaikdarabkák ismertek a válaszból, azok pedig nem olyan rémisztők, mint egyáltalán kimondani a tényt, nácik vannak Németország törvényhozásában.

Angela Merkel lesz a kancellár, de nem nagykoalíció lesz, hanem a választás másik, ám jóval kevesebbet emlegetett nagy nyertesével, a parlamenti helyüket mindjárt 10 százalék fölé emelve visszaszerző szabaddemokratákkal (FDP) és az állásaikat viszonylag stabilan őrző zöldekkel (Bündnis90/Die Grünen) kormányoz majd együtt. E két formáció ugyan nem különösebben szenvedheti egymást, de voltak már megbízható koalíciós partnerei a CDU-nak (meg mindenkinek, aki szembejött: az SPD-nek).

Így az ellenzék vezető ereje nem az AfD lesz, hanem a régi nagysága visszaszerzéséért feltehetően sívó oroszlánként küzdő szocdem párt. Ahhoz, hogy akár csak halványan is, de váltópártként gondolhassanak rájuk a koalíciós ügymenettől megcsömörlött szavazóik, nos, rengeteget kell teperniük. S ebbéli igyekezetük valamennyire bizonyosan elhomályosítja a kisebb ellenzéki erők, az AfD és a Baloldal (Die Linke, a keleti utódpárt) parlamenti erőfeszítéseit is. A szocdemek megerősödése pedig nyilvánvalóan jót tenne az egész országnak. Efféle irányt mutatnak a választási eredmények ismeretében végzett közvélemény-kutatások is: a többség helyesli, hogy Merkel lesz továbbra is Németország vezetője, helyesli, hogy azokkal köt koalíciót, akikkel tényleg köt, s még egy ezeknél is jóval nagyobb többség tartja módfelett kívánatosnak, hogy a komcsik meg a nácik maradjanak a jövőben is szigorú politikai karanténban.

Mindezeket összegezve tehát nem kell különösebb rémeket látni Németország és Európa jövőjét illetően, ellesznek eztán is. S persze örülhet a magyar kormány is, végtére is Merkelért imádkoztak, s a hozzájuk hasonló disznók is domborítottak rendesen – de Magyarországra nézve mégis borús képet mutat ez az eredmény. Igen, Kelet-Németország miatt. Ott kúszott helyenként 30 százalék fölé az AfD, s ott éli világát a Linke is. Ott értenek csupán a populizmusból sokan. Márpedig, ha Németország negyed század alatt nem bírta felemelni önnön keleti fertályát, mi hogyan fogjuk végre felemelni saját magunkat?

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.

Feláldozhatók

Az EU elvileg olyan, szociális célú kormányzati erő­feszítéseket is támogat, amelyek célja a társadalom peremén élők életesélyeinek a javítása. Ám Orbán Brüsszellel vívott öncélú és öngyilkos háborúsdija ezeket a kifizetéseket is hátráltatja: durván 260 milliárd erre szánt forint lóg a levegőben. Pedig a magyar kormány a pedagógusok béremelését is ehhez a forráshoz köti.

Keresztyén hadművelet

Egy jól meghatározható csoport szervezetten viszi át a munkavállalókat, az ellátottakat és az érintett önkormányzatokat a Magyar Pünkösdi Egyház (MPE) szociális rendszeréből a reformátusokhoz. Az akció központi alakja kiváló fideszes kapcsolataira is hivatkozik.

Katonás kiszervezés

Kilenc állami, főleg hadiipari cég köt ki rövidesen a kormány által mára meghatározó méretűvé fel­duzzasztott 4iG Csoportnál. Az eddig államosító és mindent ellenőrző Orbán-vezetés hirtelenjében úgy találta, hogy az állam szakértelem híján nem annyira alkalmas a hadiipari cégek tulajdonlására.