Egy. Jön Botka, vagyis jött, bemondta a közös listát (szombaton a Népszavában, hétfőn a saját szájával). Jó ötlet valóban (plusz még szép, koordinált indulás, vagyis egyetlen demokratikus – értsd: nem jobbikos – ellenzéki jelölt az egyéni körzetekben): a kormányváltást akaró szavazói korpusz (a többség) így nem forgácsolódik szét, sőt, mivel a dem. politikai ellenzék valami minimális egységet és potenciát mutat fel, ezzel reményt villant, és a korpusz még nő is. Hovatovább az egyéni jelöltek győzelmére is csak így nyílik esély, ha ugyanis számos ellenzéki lista lesz, az a megegyezési képtelenséget, a balhézást, a reménytelenséget fogja sugallni, és a részvétel leesik. Az MSZP ajánlata nagyvonalú: a listás helyek felét kéri csak el a közösből, ami ezeknek a kis pártoknak különösen vonzó, hisz így biztosan bejutnak. Az embereknek (a választásra jogosultak többségének) annyira tele van a tepsijük Orbán Viktorral, hogy egy zsák krumplira is szavaznának. És még az sem baj, ha az egyik krumpli netán Gyurcsány lesz.
Jó. De mennyire jó?
Hogy sok listás helyet ad az MSZP a többi pártnak, odáig rendben, de vajon biztos befutóhelyek lesznek-e ezek? És mennyi? És melyiknek mennyi dukál majd? (Az előző választáson az MSZP pont itt járt túl ügyesen listás partnerei eszén.) És az sem biztos, hogy a nem sok + a kevés + a marhára kevés × X legalább a saját végösszegével egyenlő lesz, azaz hogy ezek a most mért (remélt) szavazatok összeadódnak (az egyetlen listán). Azért is jó kérdések ezek, mert az előző választási kampányban is feltevődtek, és meg is válaszolódtak, az eredmény közismert. Az MSZP-n kívül minden más ún. kis párt dilemmája most ez: mi van, ha az MSZP-vel vállalt közösség (mit oder ohne Gyurcsány, mindegy) taszítja majd el azt a kevés szavazójukat is, aki van nekik? Botka ajánlata után ebben kellene dönteniük, leginkább intuitív alapon, hisz ezt kikutatni, megmérni nemigen lehet. Miközben abban sem lehetnek biztosak, hogy mit vesznek a nyakukba az MSZP-vel – ha az MSZP harmada (fele, negyede, hatoda) a Fidesztől kap pénzt, akkor ez most melyik harmad (fél, negyed, hatod)? De azt biztosan tudni, hogy Botka ez irányú purgálási kísérlete épp most holt hamvába.
E ponton jön képbe a második változat: a kis pártok, azaz az Együtt, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum közös listája (ezt forszírozza most Juhász Péter, az „új pólust”), mely azután az egyéni körzetekre vonatkozóan megállapodást köt a másik demokratikus ellenzéki listával (az MSZP–DK-listával ugyebár), hogy ne indítsanak egymás ellen erős jelölteket legalább. Kiegészítőleg hozzátennénk, hogy ebbe a csereberébe nem árt belevenni legalább sub rosa a Jobbikot is, azt az időközi választásokon jól láttuk, hogy a dolog működik. Már ha valóban a kormányváltás a cél. És ha még nem veszítették volna el a fonalat, azt is megjegyeznénk, hogy három párt választási szövetsége esetén már 15 százalékos a küszöb a listán. Ezt a csapdát azzal ugyan el lehet kerülni, hogy a három (négy) párt nem három (négy), hanem egy pártként indul el, de ennek az egy alkalomra összeverődő választási formációnak a bejegyzését lassan iniciálni kellene, hogy legalább az ajánlócédulák gyűjtésére összeálljon.
A harmadik verzió szerint még idáig sem jut el az együttműködgetés, a Momentum eleve nem játszik (utolsó, hatályos elnökségi direktívájuk szerint még újratárgyalni sem fogják azt a döntésüket, miszerint nem kötnek szövetséget senkivel), az LMP egyik főembere az egyik héten ezt mondja, a másik héten egy másik az ellenkezőjére céloz, akár csak ebben a lapban is. Dilemmájuk jogos, érthető, mélyen emberi: ha egyedül indulnak, most nem jutnak be, de majd bejutnak, sőt, nagyra nőnek 2022-ben (Momentum), illetőleg úgyis bejutnak most egyedül is, 2022-ben pedig nyernek (LMP). Mindenesetre későbbi, nagyralátó terveiket a mostani szövetségkötés bárkivel csúnyán megtorpedózná. E problematikum alkérdése a következő: ha a kis pártok egymás szavazótáborára vadásznak, és az LMP és a Momentum közös ellenfele az Együtt és a Párbeszéd (akikkel épp ezért nem akarnak pólusozni), akkor ők szövetségesek-e, vagy épp ellenkezőleg, egymás ellenfelei, amennyiben rájuk is igaz, hogy az egyik a másik szavazóit akarja capcarázni? Mit akar Schiffer András (tudjuk), és számít-e, hogy mit akar Schiffer András (nem tudjuk)?
Igen, jól érzik Önök is, lassan kezdünk többet érteni demokratikus ellenzéki pártjaink dilemmáiból, mint szeretnénk. Mielőtt azonban a halál faszára kívánnánk el őket, jegyezzük meg, hogy a parlamentáris demokráciát – és célunk mi lehetne más, mint e kormányzati forma újraélesztése – pártok játsszák, úgyhogy másra, mint rájuk, per pillanat nemigen számíthatunk; valamint hogy 2018-ban sem áll meg az élet, csak a rákövetkező évben például két választás is lesz. Viszont két lépést hátralépve ettől a képtől, az is jól látszik, hogy 2018-ban – ha valóban a kormányváltás a cél – egymás nélkül nem mennek semmire. Ha nem együtt lépnek fel, akkor szükségszerűen egymás ellen kell ringbe szállniuk, és ez tényleg nem túl szívderítő meg inspiráló. Tetszik, nem teszik, a Fidesz elveréséhez, így fél évvel az esemény előtt, alkalmas intézménynek az egyetlen, közös, akár csak egyetlen alkalomra összeálló választási ernyőszervezet mutatkozik. A zsák krumpli. Hogy most épp Botka László tett ajánlatot valami ilyesmire – hát, pech. De legalább a tisztességét megvizsgálni kötelező lenne.
A szerk.
Ernyő alatt
Lássuk a lehetőségeket.
