A szerk.

A láthatatlanok

A szerk.

1980. Moszkva az olimpia lázában ég, gőz­erővel folyik a készülődés a világbéke ezen nagy seregszemléjére, épülnek a stadionok, fejlődik az infrastruktúra, csillog-villog az utcákon minden.

Csak a diverzánsok állítanak mást, a Szabadság Rádió például bemondja, hány csavargót, huligánt, bűnözőt, kallódó gyereket (!) internáltak a fővárosból, hogy jelenlétük ne rontsa az oly kedvező összképet… Nyilván az a pár szerencsétlen flótás sokkal jobban rontotta volna, mint mondjuk az a hatvanöt ország, amely Afganisztán szovjet lerohanása ellen tiltakozván bojkottálta végül az olimpiát. Ők magukra vessenek, a moszkvai utcákon viszont nem grasszált egyetlen kétes elem sem.

Közeledik a karácsony, a távirati irodához, lám, be is futott az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ilyenkor menetrendszerűnek mondható cáfolata. Mi? Az ételosztást? Korlátozni? Ellehetetleníteni? Dehogyis! Hát, nekünk pont az a szívünk csücske, amikor degeszre zabálják magukat az ingyenélők a mi saját minisztériumi pénzecskénkből! Sőt, „korábban nem látott mértékű”, 34 milliárdos összegből lehet immár megküldeni a rászorulókat, naponta átlagosan 85 ezer adag ételt osztottunk, négy éven át 4 ezer hajléktalan minden hétköznap kapott már egy adag meleg ételt, s csak eztán jön a desszert, satöbbi, satöbbi, töltekeztek, dőzsöltök. E kánaáni állapotokat felfestő közleményével az Emmi azon sajtóhírekre reagált, azokat „cáfolta”, amelyek szerint az állam mára gyakorlatilag ellehetetlenítette a civil szervezetek számára az ételosztást. „Elkészítette az ételosztások rendjét szabályozó miniszteri rendelet módosítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a javaslatot most egyeztetik más tárcákkal” – írta például a Népszava. Erre mondja az Emmi, hogy nem szigorítanak, hanem bővítenek benne, amit azzal igyekszik igazolni, hogy eddig is két kézzel szórták a pénzt az etetésre. Jobb helyeken az ilyesmit nevezik mellébeszélésnek vagy terelésnek.

Mert a helyzet valójában az, hogy az ételosztás, mint minden közterületen végzett, hely­igényes tevékenység, közterület-foglalási engedélyhez kötött. S számos civil szervezet illetékese pont arról tájékoztatta az elmúlt napokban-hetekben a sajtót, hogy az önkormányzatok rendszeresen megtagadják a vonatkozó engedélyek kiadását. Erre persze nem tér ki az Emmi álnokul melldöngető közleménye, hisz’ nem az ő (kemping)asztaluk. Viszont ez a lényeg, s nem is a hétfői újságcikközön vagy az arról szóló múlt heti debreceni hírek óta (miszerint a város megadóztatná a köztereken tartott ételosztást), hanem sokkal régebb óta. A 2014-es választások előtt már Budapesten a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a saját ingatlanának az udvarán osztotta az ételt, mert addigra a főváros gyakorlatilag kiszorította minden korábban frekventált helyről az ételosztókat. De ma sem jobb a helyzet: lehet ételt osztani, kedves, drága jó civilek, minden szerdán hajnali négykor a János-hegyi kilátóban… izé, kell leadni a területfoglalási engedély iránti kérelmet, három példányban, aztán majd meglátjuk.

Mert ez a történet ugyan nem szól másról, csak arról az ősrégi, a moszkvai játékoknál jóval korábbi felismeréséről az embernek, hogy ami nem látszik, az nincs is. Ugyanarról szól, mint a hajléktalanok elűzésére szolgáló betontüskék a metróállomások mellett. Nem szól másról, csak arról, hogy felköttetem a lordmajort, ha bosszant bármi nesz. Nem szól másról, csak néhány cinikus politikus trükkjeiről. Nehogy má’ a sok csóringer megint a Corvin áruháztól az Uránia moziig álljon tömött sorokban a töltött káposztáért, s azt mutogassa a CNN!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.