A szerk.

A láthatatlanok

A szerk.

1980. Moszkva az olimpia lázában ég, gőz­erővel folyik a készülődés a világbéke ezen nagy seregszemléjére, épülnek a stadionok, fejlődik az infrastruktúra, csillog-villog az utcákon minden.

Csak a diverzánsok állítanak mást, a Szabadság Rádió például bemondja, hány csavargót, huligánt, bűnözőt, kallódó gyereket (!) internáltak a fővárosból, hogy jelenlétük ne rontsa az oly kedvező összképet… Nyilván az a pár szerencsétlen flótás sokkal jobban rontotta volna, mint mondjuk az a hatvanöt ország, amely Afganisztán szovjet lerohanása ellen tiltakozván bojkottálta végül az olimpiát. Ők magukra vessenek, a moszkvai utcákon viszont nem grasszált egyetlen kétes elem sem.

Közeledik a karácsony, a távirati irodához, lám, be is futott az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ilyenkor menetrendszerűnek mondható cáfolata. Mi? Az ételosztást? Korlátozni? Ellehetetleníteni? Dehogyis! Hát, nekünk pont az a szívünk csücske, amikor degeszre zabálják magukat az ingyenélők a mi saját minisztériumi pénzecskénkből! Sőt, „korábban nem látott mértékű”, 34 milliárdos összegből lehet immár megküldeni a rászorulókat, naponta átlagosan 85 ezer adag ételt osztottunk, négy éven át 4 ezer hajléktalan minden hétköznap kapott már egy adag meleg ételt, s csak eztán jön a desszert, satöbbi, satöbbi, töltekeztek, dőzsöltök. E kánaáni állapotokat felfestő közleményével az Emmi azon sajtóhírekre reagált, azokat „cáfolta”, amelyek szerint az állam mára gyakorlatilag ellehetetlenítette a civil szervezetek számára az ételosztást. „Elkészítette az ételosztások rendjét szabályozó miniszteri rendelet módosítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a javaslatot most egyeztetik más tárcákkal” – írta például a Népszava. Erre mondja az Emmi, hogy nem szigorítanak, hanem bővítenek benne, amit azzal igyekszik igazolni, hogy eddig is két kézzel szórták a pénzt az etetésre. Jobb helyeken az ilyesmit nevezik mellébeszélésnek vagy terelésnek.

Mert a helyzet valójában az, hogy az ételosztás, mint minden közterületen végzett, hely­igényes tevékenység, közterület-foglalási engedélyhez kötött. S számos civil szervezet illetékese pont arról tájékoztatta az elmúlt napokban-hetekben a sajtót, hogy az önkormányzatok rendszeresen megtagadják a vonatkozó engedélyek kiadását. Erre persze nem tér ki az Emmi álnokul melldöngető közleménye, hisz’ nem az ő (kemping)asztaluk. Viszont ez a lényeg, s nem is a hétfői újságcikközön vagy az arról szóló múlt heti debreceni hírek óta (miszerint a város megadóztatná a köztereken tartott ételosztást), hanem sokkal régebb óta. A 2014-es választások előtt már Budapesten a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a saját ingatlanának az udvarán osztotta az ételt, mert addigra a főváros gyakorlatilag kiszorította minden korábban frekventált helyről az ételosztókat. De ma sem jobb a helyzet: lehet ételt osztani, kedves, drága jó civilek, minden szerdán hajnali négykor a János-hegyi kilátóban… izé, kell leadni a területfoglalási engedély iránti kérelmet, három példányban, aztán majd meglátjuk.

Mert ez a történet ugyan nem szól másról, csak arról az ősrégi, a moszkvai játékoknál jóval korábbi felismeréséről az embernek, hogy ami nem látszik, az nincs is. Ugyanarról szól, mint a hajléktalanok elűzésére szolgáló betontüskék a metróállomások mellett. Nem szól másról, csak arról, hogy felköttetem a lordmajort, ha bosszant bármi nesz. Nem szól másról, csak néhány cinikus politikus trükkjeiről. Nehogy má’ a sok csóringer megint a Corvin áruháztól az Uránia moziig álljon tömött sorokban a töltött káposztáért, s azt mutogassa a CNN!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.