A szerk.

A láthatatlanok

A szerk.

1980. Moszkva az olimpia lázában ég, gőz­erővel folyik a készülődés a világbéke ezen nagy seregszemléjére, épülnek a stadionok, fejlődik az infrastruktúra, csillog-villog az utcákon minden.

Csak a diverzánsok állítanak mást, a Szabadság Rádió például bemondja, hány csavargót, huligánt, bűnözőt, kallódó gyereket (!) internáltak a fővárosból, hogy jelenlétük ne rontsa az oly kedvező összképet… Nyilván az a pár szerencsétlen flótás sokkal jobban rontotta volna, mint mondjuk az a hatvanöt ország, amely Afganisztán szovjet lerohanása ellen tiltakozván bojkottálta végül az olimpiát. Ők magukra vessenek, a moszkvai utcákon viszont nem grasszált egyetlen kétes elem sem.

Közeledik a karácsony, a távirati irodához, lám, be is futott az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ilyenkor menetrendszerűnek mondható cáfolata. Mi? Az ételosztást? Korlátozni? Ellehetetleníteni? Dehogyis! Hát, nekünk pont az a szívünk csücske, amikor degeszre zabálják magukat az ingyenélők a mi saját minisztériumi pénzecskénkből! Sőt, „korábban nem látott mértékű”, 34 milliárdos összegből lehet immár megküldeni a rászorulókat, naponta átlagosan 85 ezer adag ételt osztottunk, négy éven át 4 ezer hajléktalan minden hétköznap kapott már egy adag meleg ételt, s csak eztán jön a desszert, satöbbi, satöbbi, töltekeztek, dőzsöltök. E kánaáni állapotokat felfestő közleményével az Emmi azon sajtóhírekre reagált, azokat „cáfolta”, amelyek szerint az állam mára gyakorlatilag ellehetetlenítette a civil szervezetek számára az ételosztást. „Elkészítette az ételosztások rendjét szabályozó miniszteri rendelet módosítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a javaslatot most egyeztetik más tárcákkal” – írta például a Népszava. Erre mondja az Emmi, hogy nem szigorítanak, hanem bővítenek benne, amit azzal igyekszik igazolni, hogy eddig is két kézzel szórták a pénzt az etetésre. Jobb helyeken az ilyesmit nevezik mellébeszélésnek vagy terelésnek.

Mert a helyzet valójában az, hogy az ételosztás, mint minden közterületen végzett, hely­igényes tevékenység, közterület-foglalási engedélyhez kötött. S számos civil szervezet illetékese pont arról tájékoztatta az elmúlt napokban-hetekben a sajtót, hogy az önkormányzatok rendszeresen megtagadják a vonatkozó engedélyek kiadását. Erre persze nem tér ki az Emmi álnokul melldöngető közleménye, hisz’ nem az ő (kemping)asztaluk. Viszont ez a lényeg, s nem is a hétfői újságcikközön vagy az arról szóló múlt heti debreceni hírek óta (miszerint a város megadóztatná a köztereken tartott ételosztást), hanem sokkal régebb óta. A 2014-es választások előtt már Budapesten a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a saját ingatlanának az udvarán osztotta az ételt, mert addigra a főváros gyakorlatilag kiszorította minden korábban frekventált helyről az ételosztókat. De ma sem jobb a helyzet: lehet ételt osztani, kedves, drága jó civilek, minden szerdán hajnali négykor a János-hegyi kilátóban… izé, kell leadni a területfoglalási engedély iránti kérelmet, három példányban, aztán majd meglátjuk.

Mert ez a történet ugyan nem szól másról, csak arról az ősrégi, a moszkvai játékoknál jóval korábbi felismeréséről az embernek, hogy ami nem látszik, az nincs is. Ugyanarról szól, mint a hajléktalanok elűzésére szolgáló betontüskék a metróállomások mellett. Nem szól másról, csak arról, hogy felköttetem a lordmajort, ha bosszant bármi nesz. Nem szól másról, csak néhány cinikus politikus trükkjeiről. Nehogy má’ a sok csóringer megint a Corvin áruháztól az Uránia moziig álljon tömött sorokban a töltött káposztáért, s azt mutogassa a CNN!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.