A szerk.

A láthatatlanok

A szerk.

1980. Moszkva az olimpia lázában ég, gőz­erővel folyik a készülődés a világbéke ezen nagy seregszemléjére, épülnek a stadionok, fejlődik az infrastruktúra, csillog-villog az utcákon minden.

Csak a diverzánsok állítanak mást, a Szabadság Rádió például bemondja, hány csavargót, huligánt, bűnözőt, kallódó gyereket (!) internáltak a fővárosból, hogy jelenlétük ne rontsa az oly kedvező összképet… Nyilván az a pár szerencsétlen flótás sokkal jobban rontotta volna, mint mondjuk az a hatvanöt ország, amely Afganisztán szovjet lerohanása ellen tiltakozván bojkottálta végül az olimpiát. Ők magukra vessenek, a moszkvai utcákon viszont nem grasszált egyetlen kétes elem sem.

Közeledik a karácsony, a távirati irodához, lám, be is futott az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ilyenkor menetrendszerűnek mondható cáfolata. Mi? Az ételosztást? Korlátozni? Ellehetetleníteni? Dehogyis! Hát, nekünk pont az a szívünk csücske, amikor degeszre zabálják magukat az ingyenélők a mi saját minisztériumi pénzecskénkből! Sőt, „korábban nem látott mértékű”, 34 milliárdos összegből lehet immár megküldeni a rászorulókat, naponta átlagosan 85 ezer adag ételt osztottunk, négy éven át 4 ezer hajléktalan minden hétköznap kapott már egy adag meleg ételt, s csak eztán jön a desszert, satöbbi, satöbbi, töltekeztek, dőzsöltök. E kánaáni állapotokat felfestő közleményével az Emmi azon sajtóhírekre reagált, azokat „cáfolta”, amelyek szerint az állam mára gyakorlatilag ellehetetlenítette a civil szervezetek számára az ételosztást. „Elkészítette az ételosztások rendjét szabályozó miniszteri rendelet módosítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a javaslatot most egyeztetik más tárcákkal” – írta például a Népszava. Erre mondja az Emmi, hogy nem szigorítanak, hanem bővítenek benne, amit azzal igyekszik igazolni, hogy eddig is két kézzel szórták a pénzt az etetésre. Jobb helyeken az ilyesmit nevezik mellébeszélésnek vagy terelésnek.

Mert a helyzet valójában az, hogy az ételosztás, mint minden közterületen végzett, hely­igényes tevékenység, közterület-foglalási engedélyhez kötött. S számos civil szervezet illetékese pont arról tájékoztatta az elmúlt napokban-hetekben a sajtót, hogy az önkormányzatok rendszeresen megtagadják a vonatkozó engedélyek kiadását. Erre persze nem tér ki az Emmi álnokul melldöngető közleménye, hisz’ nem az ő (kemping)asztaluk. Viszont ez a lényeg, s nem is a hétfői újságcikközön vagy az arról szóló múlt heti debreceni hírek óta (miszerint a város megadóztatná a köztereken tartott ételosztást), hanem sokkal régebb óta. A 2014-es választások előtt már Budapesten a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a saját ingatlanának az udvarán osztotta az ételt, mert addigra a főváros gyakorlatilag kiszorította minden korábban frekventált helyről az ételosztókat. De ma sem jobb a helyzet: lehet ételt osztani, kedves, drága jó civilek, minden szerdán hajnali négykor a János-hegyi kilátóban… izé, kell leadni a területfoglalási engedély iránti kérelmet, három példányban, aztán majd meglátjuk.

Mert ez a történet ugyan nem szól másról, csak arról az ősrégi, a moszkvai játékoknál jóval korábbi felismeréséről az embernek, hogy ami nem látszik, az nincs is. Ugyanarról szól, mint a hajléktalanok elűzésére szolgáló betontüskék a metróállomások mellett. Nem szól másról, csak arról, hogy felköttetem a lordmajort, ha bosszant bármi nesz. Nem szól másról, csak néhány cinikus politikus trükkjeiről. Nehogy má’ a sok csóringer megint a Corvin áruháztól az Uránia moziig álljon tömött sorokban a töltött káposztáért, s azt mutogassa a CNN!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.