Ellenzéki pártjaink derekasan neki is láttak a szavazatgyűjtő munkának, annak is a legmagasabb minőségű fázisához, egymás fűrészeléséhez.
Mesterházy Attila, miután kiderült, hogy az MSZP nagyjából odáig jutott el - szavazatszámban, társadalmi vonzerőben -, ahol 2010-ben, a tönkrevertség állapotában tartott, nem mond le, mondván, ráér vele a következő és a következő utáni zakó után. Mielőtt azonban beleélnénk magunkat abba, hogy Mesterházy lemondása bármit is megoldana az MSZP vagy bárki gondjaiból: az MSZP-nek nincsen cserecsapata. És lényegtelen, hogy Mesterházy nem azért nem megy magától, mert nincs, aki utána jöjjön, hanem mert nincs hova mennie. Az MSZP-ben ma ők az új nemzedék; a késő harmincas, negyvenes generáció, akiknek a nagy öregek átadták a stafétabotot (vagy a tapétabótot, ezt nem hallottuk jól), intézzétek most már ti, fiatalok, az ország ügyeit! Oké, fater, intézzük! Hát, így sikerült. Leginkább Gyurcsány és Bajnai, még annál is inkább Bajnai miatt: a baloldal leszereplésének egyik MSZP-barát, és a közvélemény-kutatások finoman szólva is nagyvonalú interpretációján nyugvó magyarázata most éppen az, hogy 2012 idusán, midőn az MSZP már épp beérte volna a Fideszt (az LMP-vel összeadva), Bajnai beleköpött a levesükbe. Zászlót bontott, és ezzel léket ütött! (Plusz hibásak még egyes fővárosi értelmiségi körök: ilyenkor egyesek szerint zsidózás folyik, szerintünk nem.) Mesterházy rosál a pártján belül, és szavazatot rabol azon kívül: jó taktika, sikerrel kecsegtető!
Nekiveselkedett a politikai munkának az Együtt - Kormányváltók Pártja és a Párbeszéd Magyarországért Párt szövetsége is. Első emberük, Bajnai Gordon egy megszerzett (országgyűlési) mandátum birtokában vág neki a következő (az európai parlamenti) meghódításának. Jól tudjuk azonban, hogy Bajnai sem az Országgyűlés, sem az Európai Parlament képviselője nem kíván lenni, helyét átadja majd másnak: siker esetén tehát két visszaadásra szánt mandátum is lesz a tarsolyában, s ez kétségkívül figyelemre méltó teljesítmény. Ha a pártszövetség első embere elindul októberben a főváros vezetőjének posztjáért, és megnyerése esetén arról is lemond, akkor az egy évben visszaadott mandátumok versenyszámában sokáig egyeduralkodó lehet, nemcsak itthon, de külföldön és másutt is. (Legalább ne avval az indoklással mondott volna le az országgyűlési képviselőségről, hogy nem elég jó hozzá!) Gyurcsány Ferenc sem teszi kétségessé, hogy nagy a tét: ha legalább pártja listavezetője nem szerez mandátumot, amiről egyébként szintén lemondana, lévén a listavezető ő maga, felhagy a politizálással. Lelkesítés, mozgósítás mesterfokon! A kisebb szereplők sem pihennek a babérjaikon: a Szolidaritás szakszervezet, amelynek két képviselője is a parlamentbe jutott a Bajnai-párt színeiben, épp lapzártánk napján állt ki a szövetség mellett: egészen nyár elejéig! Aztán felülvizsgálják a "2013. július 20-án elfogadott stratégiai együttműködési megállapodást" az Együttel - a lehetőségek közt, különösen, ha az Együtt nem lépi át május 25-én az 5 százalékos küszöböt, nyilván felmerül a megállapodás megszüntetésének a kérdése is, és a csatlakozás kérdése valamelyik talpon maradt erőhöz. Fodor Gábor, akinek az ellenzéki listára vétele az április 6-i választás legmegmagyarázhatatlanabb rejtélye, Népszabadság-interjújában "az összes liberálist képviselem!" jelszóval jelenti be, hogy távol marad a választástól; a kérdés így az, hogy Fodor házhoz megy-e, hogy a liberálisokat otthonukban, munkahelyükön is képviselje; ennek a lehetőségnek a mérlegelésekor több liberális szerkesztőségi munkatárs is az asztal alá bújt.
Mindeközben senki érdemben nem cáfolja hetilaptársunk, a Vasárnapi Hírek lassan három hete napvilágra került értesüléseit, miszerint Mesterházy Attila és Há Árpád, a Fidesz főstratégája és kampány-atyaúristene között egy ideje a frontbarátság szálai szövődnek, rendszeresen összejöttek valaminő csöndes együttgondolkodásra és közös meditációra. Hacsak válasznak nem tekinthető az, hogy az MSZP - talán bosszúból, és annak az elejét veendő, hogy Bajnai Gordon főpolgármester-jelöltségét bárki komolyan forszírozni kezdje - bejelenti: bárkit kíván bürgermajsztornak az LMP, ők odaállnak mögé! Schiffer már másnap kiröhögi őket - lehet, hogy meg kellett volna kérdezni előtte? És azt figyelte-e a kedves olvasó, hogy a Simon-ügy milyen nyomtalanul eltűnt az érdeklődés homlokteréből? A választás óta nagyjából? Amivel nem azt akarjuk mondani, hogy Mesterházy a kicsiny, de biztos parlamenti homokozóért cserébe cakpakk eladta a boltot a Fidesznek. De vajon hány kényszerítő körülmény, homályos ügyek, homályos pénzek, homályos emberek határolhatják be a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjének pályáját? Vagy szokjunk hozzá, hogy ilyen lesz a jobb- és baloldal közti békekötés? A hideg polgárháború vége?
Az ellenzék legnagyobb ereje a céltalan politikai támolygásra is csak a kormánypárt irányítóinak a kegyelméből képes. A két másik pártféleségnek, ha május 25-én nem ugorják meg az 5 százalékot (és egyik kimenetelre se tennénk nagyobb összeget), minden valószínűség szerint kakukk. Az érdekes mindebben az, hogy az Orbán-rezsim, hát, nincs a legjobb állapotában. A régi-új kormány mintha saját maga sem tudná, hogy innét most merre vigye tovább: az elmúlt négy év elhibázott gazdaságpolitikája, rosszul koncipiált szakpolitikái, az el nem végzett feladatok terhe súlyosan korlátozzák a lehetőségeit. A nemzetközi politikai zsákutca következményeivel csak ezután kell szembenézniük. De az is biztos, hogy magától ez a kilátástalan pangás, s az összes kellemetlen velejárója a büdös életben elmúlni nem fog; valós politikai alternatíva nélkül a lassú lepusztulás megállítása, a saját szomorú paródiájába forduló Orbán-rezsim felszámolása aligha fog menni.
A jelen választékot nézve csekély vigasz, hogy ez az utóbbi könnyebb feladat, mint gondolnánk.
