A szerk.

Ilyen nagy dolog

A szerk.

Most fel kellene állni, és ki kellene menni azonnal a Szabadság térre. Odaállni kicsit a tiltakozók közé, vagy legalább távolról megszámolni, hogy hányan vannak. Ma (hétfőn, április 28-án) hajnalban, ötkor újrakezdődött a polgári engedetlenségi akció a német megszállási emlékmű megépítése ellen. Reggel ötkor; egy rendes demokrata ilyenkor fordul a másik oldalára.

De azok, akik a Szabadság téren tiltakoznak, nem rendes demokraták.

A történetüket ismeri mindenki, pedig nem is az ő történetük: hazugságok sorozatának története. Magyarország kormánya, vagyis Orbán Viktor kitalálta (vagy súgta neki valaki, olezanc), hogy akkor lesz itt jó világ, ha mindenki abban a tudatban éli mindennapjait, hogy mi soha nem tehettünk semmiről, velünk csak úgy megtörtént a történelem, áldozatok voltunk mindig, vagy annak szántak, de egy csomószor nem hagytuk magunkat. E kitalálást mindenféle tettek követték, egyebek mellett berendeltek egy emlékművet a Szabadság térre is. Egy műalkotást, aminek a tervei láttán nem kell esztétának lenni ahhoz, hogy megrendüljön egy pillanatra az ember, s ne tudja hirtelen eldönteni, hogy művészi silánysága vagy mondandójának hazugsága miatt piruljunk bele a szégyenbe - persze a pillanat gyorsan múlik, a hazugság győz végül. Az avatást a március 19-i megszállási évfordulóra rendelte a főnök, nem is lett volna semmi probléma, csak hát túl sokan láttak át a szitán, s túl gyorsan közeledett a választás. Ezért Magyarország vezetője kitolta az átadás időpontját, majd miután egy-két hétig hitegette a legnagyobbnak tűnő tiltakozó szervezetet, belengette, hogy húsvét után beszélni is lehet vele erről az egészről - magyar ember húsvét előtt nem beszél emlékműről! Ehhez képest a választás utáni második napon felvonultak a munkások, hogy hozzálássanak az emlékmű megépítéséhez.

Azóta folyik a tiltakozás a Szabadság téren. Azóta bontják a kordont, azóta ültetnek virágot este, s azóta ássák ki a munkások reggel, azóta hordják oda az emlékköveket, azóta rakják az építők konténerbe a mécsesekkel együtt azokat, és azóta rabosítanak időnként egy-két tiltakozót, és azóta küld közéjük spicliket a rendőrség, és azóta fagyott oda néhanapján a kéz a szétbontandó kordonhoz, s kellett olykor kihúzni az esernyőket, s azóta mondanak beszédeket is. Tartják magukat három hete. Pár napja immár hajnalban felkelve.

S azóta esett az is, hogy a magyar parlament alelnökének Royt, az egri szkinhedvezért jelölték, s azóta néz ki úgy, hogy egy kurucos rohammal gyerekeink oktatásának ügyét is a rasszista párt üdvöskéjére bízza ugyancsak a magyar Országgyűlés. Azóta mondták a képünkbe, hogy az amerikai alelnök gratulált Orbán Viktornak az újraválasztásához, azóta jelent meg erről valami egészen más a Fehér Ház honlapján. Azóta magasztalta széles nyelvcsapásokkal a földügyek sokoldalú minisztere a Magyar Tudományos Akadémián a kazah diktátor önéletrajzát. Azóta adták át a Pancho Arénát. S azóta zárták le teljesen a Várbazárt, amit a kis vezető átadott a választás előtt.

Vak, aki nem látja, hogy Magyarországnak nincsen Országgyűlése, nincsen tudományos akadémiája, csak Pancho Arénája van, s szabadságharcot vív az alanyi jogú pálinkavircsaftért. Senki nem látja. Vagy aki látja, nem tesz ellene semmi érdemlegeset, sem az Országházban, sem a tudományos akadémián, sem Felcsúton, sem sehol. Próbálnák meg? Vagy meg sem próbálják. Végső soron mindegy.

Most fel kellene állni, és ki kellene menni azonnal a Szabadság térre, odaállni kicsit a tiltakozók közé, és megszámolni, hogy hányan vannak. Aztán kezet fogni mindegyikükkel, valami olyat tenni, amit nem mindennap szokott az ember. Mert akik a Szabadságtéren hajnalban kelve tiltakoznak, nem rendes demokraták. Rendkívüli demokraták. 'k a szabadság. 'k a magyarság. Megszámolni őket, mert annyi a magyar, ahányan ott vannak, e szép nevű tér oldalába szorult magyar Thermophülében - testben, nem csak lélekben.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.