A szerk.

Ilyen nagy dolog

A szerk.

Most fel kellene állni, és ki kellene menni azonnal a Szabadság térre. Odaállni kicsit a tiltakozók közé, vagy legalább távolról megszámolni, hogy hányan vannak. Ma (hétfőn, április 28-án) hajnalban, ötkor újrakezdődött a polgári engedetlenségi akció a német megszállási emlékmű megépítése ellen. Reggel ötkor; egy rendes demokrata ilyenkor fordul a másik oldalára.

De azok, akik a Szabadság téren tiltakoznak, nem rendes demokraták.

A történetüket ismeri mindenki, pedig nem is az ő történetük: hazugságok sorozatának története. Magyarország kormánya, vagyis Orbán Viktor kitalálta (vagy súgta neki valaki, olezanc), hogy akkor lesz itt jó világ, ha mindenki abban a tudatban éli mindennapjait, hogy mi soha nem tehettünk semmiről, velünk csak úgy megtörtént a történelem, áldozatok voltunk mindig, vagy annak szántak, de egy csomószor nem hagytuk magunkat. E kitalálást mindenféle tettek követték, egyebek mellett berendeltek egy emlékművet a Szabadság térre is. Egy műalkotást, aminek a tervei láttán nem kell esztétának lenni ahhoz, hogy megrendüljön egy pillanatra az ember, s ne tudja hirtelen eldönteni, hogy művészi silánysága vagy mondandójának hazugsága miatt piruljunk bele a szégyenbe - persze a pillanat gyorsan múlik, a hazugság győz végül. Az avatást a március 19-i megszállási évfordulóra rendelte a főnök, nem is lett volna semmi probléma, csak hát túl sokan láttak át a szitán, s túl gyorsan közeledett a választás. Ezért Magyarország vezetője kitolta az átadás időpontját, majd miután egy-két hétig hitegette a legnagyobbnak tűnő tiltakozó szervezetet, belengette, hogy húsvét után beszélni is lehet vele erről az egészről - magyar ember húsvét előtt nem beszél emlékműről! Ehhez képest a választás utáni második napon felvonultak a munkások, hogy hozzálássanak az emlékmű megépítéséhez.

Azóta folyik a tiltakozás a Szabadság téren. Azóta bontják a kordont, azóta ültetnek virágot este, s azóta ássák ki a munkások reggel, azóta hordják oda az emlékköveket, azóta rakják az építők konténerbe a mécsesekkel együtt azokat, és azóta rabosítanak időnként egy-két tiltakozót, és azóta küld közéjük spicliket a rendőrség, és azóta fagyott oda néhanapján a kéz a szétbontandó kordonhoz, s kellett olykor kihúzni az esernyőket, s azóta mondanak beszédeket is. Tartják magukat három hete. Pár napja immár hajnalban felkelve.

S azóta esett az is, hogy a magyar parlament alelnökének Royt, az egri szkinhedvezért jelölték, s azóta néz ki úgy, hogy egy kurucos rohammal gyerekeink oktatásának ügyét is a rasszista párt üdvöskéjére bízza ugyancsak a magyar Országgyűlés. Azóta mondták a képünkbe, hogy az amerikai alelnök gratulált Orbán Viktornak az újraválasztásához, azóta jelent meg erről valami egészen más a Fehér Ház honlapján. Azóta magasztalta széles nyelvcsapásokkal a földügyek sokoldalú minisztere a Magyar Tudományos Akadémián a kazah diktátor önéletrajzát. Azóta adták át a Pancho Arénát. S azóta zárták le teljesen a Várbazárt, amit a kis vezető átadott a választás előtt.

Vak, aki nem látja, hogy Magyarországnak nincsen Országgyűlése, nincsen tudományos akadémiája, csak Pancho Arénája van, s szabadságharcot vív az alanyi jogú pálinkavircsaftért. Senki nem látja. Vagy aki látja, nem tesz ellene semmi érdemlegeset, sem az Országházban, sem a tudományos akadémián, sem Felcsúton, sem sehol. Próbálnák meg? Vagy meg sem próbálják. Végső soron mindegy.

Most fel kellene állni, és ki kellene menni azonnal a Szabadság térre, odaállni kicsit a tiltakozók közé, és megszámolni, hogy hányan vannak. Aztán kezet fogni mindegyikükkel, valami olyat tenni, amit nem mindennap szokott az ember. Mert akik a Szabadságtéren hajnalban kelve tiltakoznak, nem rendes demokraták. Rendkívüli demokraták. 'k a szabadság. 'k a magyarság. Megszámolni őket, mert annyi a magyar, ahányan ott vannak, e szép nevű tér oldalába szorult magyar Thermophülében - testben, nem csak lélekben.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.