A szerk.

A múlt ünnepe

A szerk.

Vasárnap reggel fél hétkor, amikor a polgárok még éppen az álmosabbik oldalukra fordultak, a miniszterelnöki pár elhelyezett egy-egy szál virágot Nagy Imre síremlékén.

A gesztust megörökítő videofelvételt maga Orbán Viktor tette közzé: jönnek szembe a feljövőben lévő nappal, sehol egy lélek rajtuk kívül, pissz sem hallik, Magyarország jelenkori miniszterelnöke lerója tiszteletét Magyarország egykori – mártír – miniszterelnöke, egyszersmind az 1956-os forradalom és szabadságharc névtelen áldozatai, elesettjei előtt is, hisz a két sírhely egymás mellett fekszik, s mindkettőre jut Orbánék virágaiból. Nincs egy perc sem a videó.

Vasárnap délelőtt a Jászai Mari téren álló Nagy Imre-szobrot megkoszorúzta Magyarország kormánya nevében Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter, a magyar Országgyűlés elnökének nevében pedig Tóth László az ogy. őrségének (vö.: Kövér-gárda) parancsnoka „helyezte el a megemlékezés koszorúját”.

Hazudtak mind.

Vagy mondjuk úgy, hogy egy fedőakció részesei voltak. Eszük ágában nem volt ugyanis közülük senkinek megtisztelni Nagy Imrét, pusztán annyi volt a szándékuk – Orbánnak és a szoborhoz szalasztott fullajtárjainak –, hogy tehermentesítsék a rendszerüket Nagy Imre valódi emlékezetétől, Nagy Imre újra és újra felbukkanó szellemétől: jelenlétükkel hallgatták agyon, mint Kádárék anno a lapításukkal, s mindkét hozzáállásnak egy az alapja, a félelem. A félelem Nagy emlékezetétől, szellemétől, mártíriumától.

Hiszen az Orbán-rezsim volt az, amelyik – az éjszaka sötétjében, hogy senki se lássa – elhurcolta Nagy Imre szobrát az eredeti helyé­ről, azért, hogy egy horthysta monstrumot állítson a helyére, vagy még inkább azért, hogy ne lábatlankodjon az a szellem a Parlament körül, s ne kelljen az alakmást látni mindennap. A szobrot anno Kövér László utasítására pakolták föl, de aki csak egy napot is élt a NER-ben, tudja jól, Orbán döntése volt. (Kövér most a gárdakapitányát küldte maga helyett koszorúzni.)

És az Orbán-rezsim az is, amelynek a propagandaminisztériuma, a sajtója, a „történészei” évek óta szívós munkával rajzolják át Nagy Imre képét az elnyomó, padlást lesöprő, gyilkos kommunista portréjává, valamiféle vörös vendetta egyik – a vérbosszúk természetéből könnyen kiszámítható – áldozatává; bármivé, csak azzá nem, aki.

Mert Orbánéknak nagyon nem kell az, amit Nagy Imre emlékezete jelent – de teljesen elengedni sem merik, hisz’ egy mártír bármikor veszélyes lehet. S az Orbán-rezsimre nézve szerfelett veszélyes minden, ami igaz. Ezért kell megkoszorúzni, mert amíg hozzáérnek, amíg nem engedik el, amíg fogják, nem tiszta teljesen. S ha újratemetésének a napjából a hazugság ünnepét fabrikáljuk, addig a veszély minimális. Márpedig Magyarország kormánya 2019. június 16-át, Nagy és mártírtársai újratemetésének 30. évfordulóját a hazugság napjává tette. Erről szólnak e megemlékezések, erről szól a Terror Háza előtti utcai kiállításnak még a legapróbb szeglete is, s hamarosan, ha nem már most, erről szólnak majd a tankönyvek is – az agymosás iránya lefektetve, az apparátus hozzá készen áll. A mondott kiállítás ugyanis nem szól másról, de ezt már mindenki tudja, hogy a rendszerváltás egyes-egyedül Orbán Viktornak köszönhető, aki hazazavarta a szovjeteket (valójában visszahívta az oroszokat: Paks, Putyin, metró, most tényleg soroljuk?), elkergette a komcsikat (nem kergette: Szűrös, Pozsgay, soroljuk?), s elhozta ide a Kánaánt (családjának és egyéb bűnözőknek), satöbbi, satöbbi.

De minden hazugság felfeslik valahol. Így volt ennek a június 16-ának egy igaz pillanata is, még ha tényleg csak pillanatokig, néhány percig tartott is. A Hősök terén esett, ahol a kommunista színpadok veteránjai, kebelükön egy besúgóval készültek épp a „Szabadságkoncertre” (mekkora kerítésszaggató hazugság volt ez is). Szóval Vikidál Gyula és társai fellépése előtt úgy kétszáz ember fekete ruhában, kétperces néma csenddel tiltakozott e történelemhamisítás ellen. Még jó, ha voltak kétszázan. De láttunk már ilyet: kétszáz néma tiltakozót.

Mondjuk, úgy a hetvenes-nyolcvanas években, amikor itt még mindenki azt hitte, hogy örökké fog tartani a kommunizmus, soha nem takarodik ki a Vörös Hadsereg, s nem lesz itt sose nyár. Nem mellesleg akkor is ugyanazok tiltakoztak, mint most. Ilyenformán nyugodt lelkiismerettel ma csak arra emlékeztet június 16., hogy oda jutottunk vissza, ahonnan elindultunk, ahonnan hanyatt-homlok szabadulni akartunk. S ennek a főbűnöse – most tényleg minden történelemhamisítás nélkül – Orbán Viktor, s mindazok, akik segítették ebbéli törekvései megvalósításában.

Figyelmébe ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Madártávlat

Ép és értelmi fogyatékkal élő színészek játszanak együtt a MáSzínház inkluzív előadásai­ban, a repertoárjukon ezek mellett színházi nevelési előadások és hagyományos színházi produkciók is szerepelnek. A közös nevező mindegyik munkájukban a társadalmilag fontos és érzékeny témák felvetése.

Ki a pancser?

  • Domány András

Budapestről üzent Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyn´ski-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?