A szerk.

Országomat egy lóért

A szerk.

A Brexit, az Egyesült Királyság távozása az Európai Unióból továbbra is itt ólálkodik a kertek alatt.

Mint tudjuk, Őfelsége Kormánya és a londoni parlament október végéig kapott haladékot, addig döntsék el, mit szeretnének, és az lesz (vagy nem). Még minden megoldás játszik, legalábbis elvben – a kilépési kérelem visszavonásától a megegyezéses távozáson át az átfogó megegyezés nélküli kizuhanásig, de befigyelhet még a második népszavazás is; ezen utóbbi kimenet több lehetséges alvariációt is magába foglal, attól is függően, hogy mi lenne a referendumon feltett kérdés. A londoni parlament ezen kifutások valamelyikét hol megtiltja, hol a tiltást tiltja meg, de ebbe tényleg ne menjünk bele, mert akkor sem fogjuk megérteni, ha innentől (egyébként kitűnő) kulturális rovatunk kezdetéig csak ezt magyaráznánk.

A Konzervatív Párt (melynek relatív többsége van, abszolút többsége nincs a törvényhozásban) épp kormányfőt keres, Theresa May ugyanis, aki a legkevésbé rossz megoldást, a megegyezéses távozás ügyét vitte, május végén feladta reménytelen küzdelmét a hülyeséggel, és lemondott. Lapzártánkkor két jelölt látszik esélyesnek, Boris Johnson és egy Jeremy Hunt nevű exkülügyminiszter, egyik borzalmasabb figura, mint a másik, és mind a kettő elszántnak mutatkozik akár a katasztrófa-megoldás, azaz a megállapodás nélküli távozás kivitelezésére is – de nem az agyonfrusztrált bohóc és a dupla nullás senki szomorúan vicces párviadala itt a legérdekesebb.

A parlamenti tory frakció orra alá tolt miniszterelnök-jelöltet ugyanis a Konzervatív Párt tagsága fogja megválasztani, úgy, ahogy az parlamenti demokráciában elvárható. Amennyire ezt tudni lehet, jobbára korosabb, vidéki dzsentlemenek, földbirtokkal vagy más vagyonnal rendelkező, módos fehér férfiak. Azt viszont biztosan lehet tudni, hogy mik a politikai preferenciáik, ezek ugyanis meg lettek mérve. A YouGov közvélemény-kutató cég minap közzétett felmérésében arról érdeklődött e durván 140–180 ezer főt számláló populáció körében, hogy mit lennének hajlandók beáldozni a Brexitért. A válaszok a következők voltak.

Inkább legyen Brexit, még akkor is, ha azzal jár, hogy Skócia kilép az Egyesült Királyságból?

A válaszok: 63 százalék igen, 29 százalék nem. Menjenek a skótok a francba, ha nem akarnak velünk jönni a francba! Úgyis folyton a Munkáspártra szavaznak.

És Észak-Írország? Ha Észak-Írország elszakadásával, és Írországhoz csatlakozásával kell fizetni érte, kell-e úgy is a Brexit?

Nem kell Észak-Írország sem, csak Brexit legyen! (59 százalék.) Lehet, hogy az elmúlt durván száz évben hol hangosabb, hol csöndesebb háborút viseltünk érte, lehet, hogy Észak-Írországért sok derék brit katona és rendőr adta az életét, és lehet az is, hogy majd’ milliónyi brit ragadna az egyesült Írországban, de nem baj! Bolhacsípés – induljunk nyomban, irány a kijárat!

És ha a Brexit „jelentős károkat okozna az Egyesült Királyság gazdaságának”?

Kit érdekel? Pusztuljon minden! Dőljenek le Jerikó falai, és az sem baj, ha a mi fejünkre, csak kerekedjünk végre fel! (61 százalék.)

És ha a Brexit a Konzervatív Pártot is elpusztítja – úgy is legyen-e? Legyen, pusztuljon a pártom, ha kell! – menne lángsírba 54 százalék.

És ha a Brexit ára az lenne, hogy Jeremy Corbyn lesz a kormányfő? No, azért álljon meg a menet és mindennek van határa! Egy dacit a Munkáspártnak! Inkább maradjunk, mint hogy a kommunisták kerüljenek hatalomra – mondja a szűk többség, 51 százalék.

Lehet, nem is érdemes e mögött az abszurditás mögött rendszert keresni – az egész erősen emlékeztet arra a jelenetre a híres vicces filmből, amikor Artúr király levágja a Fekete Lovag kezét-lábát, és még a lovagnak áll feljebb. És bár ez a röpke kutatás ad némi támpontot ahhoz, hogy miért Boris Johnsonnak, a no-deal Brexit propagátorának áll most a zászló, arra azért nem vennénk mérget, hogy a katasztrófa-kilépés lesz az októberi végkimenet; de még arra sem, hogy Johnsont valóban megválasztják az Egyesült Királyság kormányfőjének. De azt sem mondhatjuk, hogy a Konzervatív Párt meggárgyulása valaminő váratlan, irracionális fejlemény lenne. A felmérésben megkérdezettek majd’ fele szívesen látná a fasiszta Nigel Farage-t a párt élén, s az is tény, hogy az EP-választáson a korábbi tory szavazók nagy számban támogatták Farage új formációját, a Brexit Pártot. A centrista jobboldal, mert a szélsőjobb rokonszenvét kereste, és neki tett engedményeket, szétzilálta önmagát – miközben programját, a no-deal Brexitet az Egyesült Királyság választóinak legfeljebb 40 százaléknyi kisebbsége támogatná. Képtelenségnek tűnik, hogy ők nyerjenek a végén.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.