A szerk.

A nagy Fausto köztünk van

A szerk.

Emlékszel, az mekkora volt már, amikor Herningből indult a Giro d’Italia? Az semmi, az volt a nagy szám, amikor Seraingból vágtak neki a kerekesek!

Lenne is mindjárt két kérdésünk. Az első, melyik országban van Herning? A másodikat már ki is találták: mikor is volt ott a Grande Partenza? Szerencsére Budapestet nem kell keresgélni a térképen, tudja azt az egész világ, hogy hol van, de 2020 májusától majd még jobban fogja tudni, mert akkor meg innen indul majd az olasz kerékpáros körverseny. Ám a kérdések sora ezzel még nem ért véget, kezdjük a legkönnyebbel.

Honnan indul az idei Giro?

Alig pár hét van a rajtig, mégsem megy?

Bolognából, spongyát rá. A tavalyelőttit bezzeg tudjuk! Sajnálatos módon onnan, hogy a galád sajtóban megjelentek mindenféle összevetések a Girónak feldobott lóvét illetően. Tehát tavalyelőtt Jeruzsálemből bicikliztek el hosszú (repülő)útjukra a fiúk, s erre a helyi erők úgy 5 milliárd forintnyit sékeltek el. Nekünk (nem, majd Mészáros Lőrincnek) ez már 7,7 milliárdba fáj, na ja, nyilván emelkedtek azóta az árak. Bár az is lehet, hogy nem emelkedtek, inkább estek, mert a Grande Partenzára beérkező másik (értelemszerűen elvetett) ajánlat csupán alulról nyalta a 2 milliárd huffocskát – Marseille volt ennyire smucig. Nyilván más lapra tartozik a feltételezés, hogy simán vihették volna ennyiért is, ha nem fut be a Maglia Rosát viselő Csekonics báró mesés ajánlata.

De nyugi van, megéri… Mit megéri, akkora üzlet, mint ide Lacháza! Egy holland tanulmány a napnál is világosabban mutatta ki (konkrétan Apeldoorn vonatkozásában – na, ott mikor volt?), hogy minden beléfeccölt fillér pont a dupláját hozza vissza – mármint a muja hollandusoknak, Mészáros Lőrinc aligha éri be ennyivel. Akkorát keres ezen a nemzet, hogy csak győzze hazavinni! De ilyenkor kell mértéktartónak lenni, számoljunk csak a kikutatott összeggel, tehát a duplájával! A „vizes vébé” büdzséje is valahonnan nyolcmilliárd körülről indult és a Csomolungmán végezte, na, az szorozva kettővel: nemhogy minden magyar gyereknek biciklit fogunk venni a haszonból, hanem hétüléses kocsit. Miközben a világ tátott szájjal bámulja Budapest nevezetességeit, s Magyarország fenséges tájait, mert a fővárosi időfutam után lesz két vidéki szakasz is.

Mindezt a sok jót az illetékesektől tudjuk, bár a meghatottságtól kicsit elcsuklott a hangjuk. Révész Máriusz biciklizésügyi főmegbízott például ilyeneket szólt a nagy esemény bejelentésekor, hogy „valóra vált egy álom, amit senki nem mert remélni”, illetve „nagyszerű promóció ez az országnak”. Szabó Tünde sportállamtitkár is idelátogatók ezreit vizionálta, s kijelentette, hogy a magyar a sport szerelmeseinek nemzete, s arra is célzott, hogy a Giro láttán majd magyarok tömegei kapnak mindennap drótszamárra. Ám a dolgot Szalay-Bobrovniczky Alexandra, a főpolgármester humán helyettese nevezte csak nevén, amikor azt mondta az ünnepélyes bejelentésen, hogy „azt akarjuk, hogy Budapest a sport fővárosa legyen”. Erről van szó. Vagy majdnem erről, hiszen azért ebben benne van – nyilvánvaló kényszerűségből – Budapest neve is. Szalay-Bobrovniczky tehát akkor fogalmazott volna pontosan, ha azt mondja: azt akarjuk, Orbán Viktor legyen a világsport fővárosa.

Mindezzel szemben persze ott vannak a tények, közelebbről pedig a máig sűrűn emlegetett úszó-világbajnokság emlékezete. Az, hogy a Batthyány téren pár napig tartó műugró versenyre épített szörnyűség vasbeton alapzatát majd’ egy évig tartott szétverni és elszállítani. Hogy a költségek elszálltak a francba, és egy külsőre módfelett gagyi uszoda röhög azóta is kéken az Árpád-hídon közlekedők képébe. De nincs mit tenni, kedves gályarabok, a főnök vízisízni akar, ideje jobban húzni azokat az evezőket.

A 7,7 milliárdot pedig átszámítani bármire ugyebár a demagógia tankönyvi esete. Különösen abban az országban, ahol az idén elkészülő sportberuházások ára 55 milliárd forinttal előzi a kulturális, rekreációs, turisztikai és egyházi ingatlanfejlesztéseket, illetve 12 és félszerese a szociális épületekre jutó összegnek. A nemzeti parkjaink fejlesztésre szánt 4 milliárdból pedig csak a híres olasz bicikliverseny mezőnyének fele indulhatna útjára. Szóval tényleg hagyjuk a demagógiát. Milyen kórház, milyen iskola, milyen bármi, amikor innen indulnak Fausto Coppi unokái?

Csakhogy ebben a történetben is hazugság minden: dehogy a magyar emberek szenvedélyes sportrajongásáról van itt szó, nézzük már meg, hány néző van a Tour d’Hongrie végső befutóján (amikor a törökbálinti Auchan parkolójában tartották, arról lapunk is beszámolt). Nem sportszerelem ez, hanem sporttéboly, s nem a magyar embereké, hanem a választott vezetőjüké. Egy szál emberé, aki valami defekt miatt azt hiszi, hogy ezzel beírja magát valahová. S mindenki ennek a tébolynak szolgál. Ki azzal, hogy igazolni igyekszik, ki azzal, hogy eltűri.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.