A szerk.

Hanyatlásban

A szerk.

Örömmel tudatjuk olvasóinkkal, hogy elindult Orbán Viktor EP-kampánya, és ennek kizárólagos tartalma a „migráció” „megállítása”.

Orbán Viktor hétpontos kampánya hét pontból áll, ezek közül nincs egy sem, amely ne állna valami nagyon távoli összefüggésben a valósággal, és egy sincs, amelynek lenne valódi értelme. (Na, jó, egynek az égvilágon semmi köze semmihez: annak, amelyik a „keresztények” hátrányos megkülönböztetése ellen szólít harcba. Hacsak hátrányos megkülönböztetésnek nem gondoljuk azt, hogy az európai országok valóban vonakodnak leszámolni az egyház és az állam szétválasztásával és bevezetni a teokráciát: és sajnálatos módon a degenerált Nyugaton erre igényt is igen kevesen támasztanak.) A migráció „kezelését” nem lehet, pláne nem „kell” elvenni a „brüsszeli bürokratáktól”, és „visszaadni a tagállamoknak”, mert az most is a tagállamok „kezelésében” van. Aztán. Az a tárgy, amelyet Orbán Viktor „migránskártyának” hív, valóban létezik, a Görögországban regisztrált menedékkérők segélyezésére szolgál, és csak Görögországban lehet használni. Az ENSZ menekültügyi főbiztossága és az Európai Bizottság közös segélyprogramjának egyfajta segédeszköze, de nem kapja meg minden „migráns”, és végképp nincs köze hozzá Soros Györgynek, viszont arra szolgál, hogy Görögországban (tehát: nem itt, nem akárhol, hanem Görögországban) ne okvetlenül haljon éhen a Görögországban (tehát: nem itt, nem akárhol, hanem Görögországban) regisztrált menedékkérő.

Nem zárhatjuk ki mindemellett a színtiszta hatalmi tébolyt sem elemzésünk köréből: a hétből egy pont arra enged következtetni, hogy a szerző, a magyar Charlemagne saját szerepét is egyre tisztábban látja a szerecsenekkel esedékes armageddoni küzdelem frontvonalában. („Bevándorlás-ellenes vezetők kellenek Európa élére.”)

És így tovább. A hét ponttal szemben azért nehéz politikai természetű ellenállításokat megfogalmazni, mert a nyelv, amelyen íródott, a szavak, amelyeket használ hazugok, a fogalmai torzak, és minden ellenállításnak iszonyú messziről kéne elindulnia – valójában ezt a nyelvet, ezt a mindent elborító, mindenhová behatoló, mindent beszennyező, embertelen és aljas nyelvet kellene megcáfolnia és hatályon kívül helyeznie. A hét pont ily módon nem is azért van, hogy semmi másról, mint a bevándorlásról és „veszélyeiről” ne lehessen beszélni – hanem leginkább azért, hogy a bevándorlásról magáról ne lehessen semmilyen vitát folytatni.

Két dolog mindazonáltal biztosan kiolvasható a hét pontból: az egyik az, hogy Magyarország továbbra sem hajlandó részt venni az Európába érkező menekültek valamiféle európai uniós szolidaritáson, közös teherviselésen alapuló elosztásában – ezt, mondjuk, tudtuk eddig is. („Egyetlen ország sem kötelezhető migránsok befogadására.”) De jó, ha tudatában vagyunk annak is, hogy Orbán Viktor kis választási vade mecuma a II. világháború utáni nemzetközi rend egyik, a genfi menekültügyi egyezményben megtestesülő oszlopát és alapvető morális imperatívuszát helyezné hatályon kívül. Ezen imperatívusz szerint az emberiség békében élő részének kötelessége segítséget nyújtani azoknak a fajtársainak, akik nem békében élnek, pontosabban üldöztetésnek, erő­szaknak és ebből fakadóan életveszélynek vannak kitéve. (Más okból költözni kívánó fajtársai vonatkozásában viszont nem nehezedik rájuk ilyesféle morális és gyakorlati teher). És ha már így szóba hoztuk a dolgot: ezt az egyébként mélységesen keresztény szellemű és fogantatású kötelezettséget arra reakcióként vette magára az emberiség – megkésett reakcióként, de mégis –, hogy a II. világháborúban senki, egyetlen ország sem akarta befogadni a faji törvények, majd a megsemmisítés elől menekülni szándékozó zsidókat – s ennél fogva tekinthetjük a II. világháború utáni antifasiszta konszenzus egyik építőkövének is.

Orbán Viktor választási programja mögött a jól ismert, bizarr metanarratíva rajzolódik ki, miszerint a globális pénzügyi elit és helyi ügynökeik – ezek Soros György irányítása alatt szinte elképzelhetetlenül ravasz és kifinomult módon működnek együtt, úgy, ahogy csak a zsidók tudnak – muszlimok és feketék tízmillióit, sőt, százmillióit telepítenék Európába a keresztény civilizáció és a nemzeti kultúrák elpusztítása érdekében. Teszik márpedig ezt két okból: egyrészt mert nagyon gonoszok, ilyen a természetük, másrészt mert ez áll nekik a pénzügyi érdekükben. Ez a szöveg megy ebben az országban 2015 óta, jól érzékelhető és jól mérhető következményekkel. A napokban például a Pew Research Center nemzetközi közvélemény-kutató intézet tette közzé vonatkozó eredményeit, melyek szerint a vizsgált uniós és nem uniós országok közül Magyarországon gondolják a legtöbben tehernek a bevándorlókat, itt képzelik a legtöbben azt, hogy a bevándorlók nem hajlandók alkalmazkodni a befogadó ország szokásaihoz, s a mi honfitársaink vannak leginkább meggyőződve arról, hogy a bevándorlók növelik a terrorizmus kockázatát.

Magyarország minden jelenlegi bajának hátterében ez a fenti történet, a 20-as, 30-as évek uralkodó ideológiájának a jelenkor követelményeihez igazított verziója áll; s e történet népszerűsége. Ez taszítja szellemi és morális hanyatlásba a nemzetet és teszi diszfunkcionálissá az államot. Tulajdonképpen érthetetlen.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.