A szerk.

Hanyatlásban

A szerk.

Örömmel tudatjuk olvasóinkkal, hogy elindult Orbán Viktor EP-kampánya, és ennek kizárólagos tartalma a „migráció” „megállítása”.

Orbán Viktor hétpontos kampánya hét pontból áll, ezek közül nincs egy sem, amely ne állna valami nagyon távoli összefüggésben a valósággal, és egy sincs, amelynek lenne valódi értelme. (Na, jó, egynek az égvilágon semmi köze semmihez: annak, amelyik a „keresztények” hátrányos megkülönböztetése ellen szólít harcba. Hacsak hátrányos megkülönböztetésnek nem gondoljuk azt, hogy az európai országok valóban vonakodnak leszámolni az egyház és az állam szétválasztásával és bevezetni a teokráciát: és sajnálatos módon a degenerált Nyugaton erre igényt is igen kevesen támasztanak.) A migráció „kezelését” nem lehet, pláne nem „kell” elvenni a „brüsszeli bürokratáktól”, és „visszaadni a tagállamoknak”, mert az most is a tagállamok „kezelésében” van. Aztán. Az a tárgy, amelyet Orbán Viktor „migránskártyának” hív, valóban létezik, a Görögországban regisztrált menedékkérők segélyezésére szolgál, és csak Görögországban lehet használni. Az ENSZ menekültügyi főbiztossága és az Európai Bizottság közös segélyprogramjának egyfajta segédeszköze, de nem kapja meg minden „migráns”, és végképp nincs köze hozzá Soros Györgynek, viszont arra szolgál, hogy Görögországban (tehát: nem itt, nem akárhol, hanem Görögországban) ne okvetlenül haljon éhen a Görögországban (tehát: nem itt, nem akárhol, hanem Görögországban) regisztrált menedékkérő.

Nem zárhatjuk ki mindemellett a színtiszta hatalmi tébolyt sem elemzésünk köréből: a hétből egy pont arra enged következtetni, hogy a szerző, a magyar Charlemagne saját szerepét is egyre tisztábban látja a szerecsenekkel esedékes armageddoni küzdelem frontvonalában. („Bevándorlás-ellenes vezetők kellenek Európa élére.”)

És így tovább. A hét ponttal szemben azért nehéz politikai természetű ellenállításokat megfogalmazni, mert a nyelv, amelyen íródott, a szavak, amelyeket használ hazugok, a fogalmai torzak, és minden ellenállításnak iszonyú messziről kéne elindulnia – valójában ezt a nyelvet, ezt a mindent elborító, mindenhová behatoló, mindent beszennyező, embertelen és aljas nyelvet kellene megcáfolnia és hatályon kívül helyeznie. A hét pont ily módon nem is azért van, hogy semmi másról, mint a bevándorlásról és „veszélyeiről” ne lehessen beszélni – hanem leginkább azért, hogy a bevándorlásról magáról ne lehessen semmilyen vitát folytatni.

Két dolog mindazonáltal biztosan kiolvasható a hét pontból: az egyik az, hogy Magyarország továbbra sem hajlandó részt venni az Európába érkező menekültek valamiféle európai uniós szolidaritáson, közös teherviselésen alapuló elosztásában – ezt, mondjuk, tudtuk eddig is. („Egyetlen ország sem kötelezhető migránsok befogadására.”) De jó, ha tudatában vagyunk annak is, hogy Orbán Viktor kis választási vade mecuma a II. világháború utáni nemzetközi rend egyik, a genfi menekültügyi egyezményben megtestesülő oszlopát és alapvető morális imperatívuszát helyezné hatályon kívül. Ezen imperatívusz szerint az emberiség békében élő részének kötelessége segítséget nyújtani azoknak a fajtársainak, akik nem békében élnek, pontosabban üldöztetésnek, erő­szaknak és ebből fakadóan életveszélynek vannak kitéve. (Más okból költözni kívánó fajtársai vonatkozásában viszont nem nehezedik rájuk ilyesféle morális és gyakorlati teher). És ha már így szóba hoztuk a dolgot: ezt az egyébként mélységesen keresztény szellemű és fogantatású kötelezettséget arra reakcióként vette magára az emberiség – megkésett reakcióként, de mégis –, hogy a II. világháborúban senki, egyetlen ország sem akarta befogadni a faji törvények, majd a megsemmisítés elől menekülni szándékozó zsidókat – s ennél fogva tekinthetjük a II. világháború utáni antifasiszta konszenzus egyik építőkövének is.

Orbán Viktor választási programja mögött a jól ismert, bizarr metanarratíva rajzolódik ki, miszerint a globális pénzügyi elit és helyi ügynökeik – ezek Soros György irányítása alatt szinte elképzelhetetlenül ravasz és kifinomult módon működnek együtt, úgy, ahogy csak a zsidók tudnak – muszlimok és feketék tízmillióit, sőt, százmillióit telepítenék Európába a keresztény civilizáció és a nemzeti kultúrák elpusztítása érdekében. Teszik márpedig ezt két okból: egyrészt mert nagyon gonoszok, ilyen a természetük, másrészt mert ez áll nekik a pénzügyi érdekükben. Ez a szöveg megy ebben az országban 2015 óta, jól érzékelhető és jól mérhető következményekkel. A napokban például a Pew Research Center nemzetközi közvélemény-kutató intézet tette közzé vonatkozó eredményeit, melyek szerint a vizsgált uniós és nem uniós országok közül Magyarországon gondolják a legtöbben tehernek a bevándorlókat, itt képzelik a legtöbben azt, hogy a bevándorlók nem hajlandók alkalmazkodni a befogadó ország szokásaihoz, s a mi honfitársaink vannak leginkább meggyőződve arról, hogy a bevándorlók növelik a terrorizmus kockázatát.

Magyarország minden jelenlegi bajának hátterében ez a fenti történet, a 20-as, 30-as évek uralkodó ideológiájának a jelenkor követelményeihez igazított verziója áll; s e történet népszerűsége. Ez taszítja szellemi és morális hanyatlásba a nemzetet és teszi diszfunkcionálissá az államot. Tulajdonképpen érthetetlen.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.

Kovács Gergő: „Igyekszünk, hogy a jelöltállítással kevésbé kavarjunk be, de ettől mi még elindulunk”

A Kutyapárt társelnöke egy éve vezeti a főváros egyik elit budai kerületét, közben rendszeresen részt vesz a Fővárosi Közgyűlés néha szürreális keretek közt zajló munkájában. Erről, no meg a Kutyapárt önálló indulásáról, a fővárosi költségvetés nehéz megszületéséről, és persze a Pride tapasztalatairól is beszélgettünk.