A múlt héten, november 19-én a Katona József Színház komor közleményt bocsátott ki, amiből az derült ki, hogy a színház vezetőségének tudomására jutott: egy alvállalkozója („szerződéses munkatársunk”) „több alkalommal is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival”. A tudomásra jutás után „az érintett személlyel” a színház a közös munkát befejezte, és ezzel az ügyet lezártnak nyilvánította.
Ebből a szövegből tulajdonképpen még az sem derül ki, hogy szexuális zaklatás, netán szexuális kényszerítés történt volna, az „erkölcsi határok átlépése” szókapcsolat végül is bármit jelenthet. Hisz annyiféle erkölcs van! Az alvállalkozó visszaesően elette munkatársai tízóraiját, míg azok próbáltak.
A határátlépő kilétét aztán maga a határátlépő fedte fel: egy nappal később Gothár Péter kérte meg a Katonát, hogy a nevében közleményt bocsásson ki: „Egy évvel ezelőtt erkölcsileg elfogadhatatlan módon közeledtem színházunkban egy munkatársnőmhöz. Pár nappal később bocsánatot kértem és kaptam tőle. Most, hogy ez az eset a színház, s azon keresztül az ország nyilvánossága elé került, szeretném bocsánatkérésemet nyilvánosan is megismételni. Nagyon sajnálom, ami történt. Ahogyan azt is, hogy nyers stílusommal, rossz modorommal vagy erkölcsileg kifogásolható viselkedésemmel valaha bárkit megbántottam.” Érdekesség, hogy a két közlemény között a főpolgármester (a színigazgató munkáltatója) erős hangon követelte az illető megnevezését.
A szexuális zaklatás, mint olyan, speciel Gothár szövegében sem szerepel, annyi viszont kiderül belőle, hogy az egyik erkölcsileg elfogadhatatlan közeledés egy évvel ezelőtt történt a Katonában. Azt, hogy Gothár más hasonló cselekedeteiért is bocsánatot kér-e, illetőleg s ezen belül elismeri-e, hogy történtek ilyenek, nem tudtuk kihámozni a szövegből, az erre vonatkozó mondat ugyanis nem nyelvhelyes. Mintha csak direkt fogalmazta volna Gothár homályosan.
Mint más újságok, ez az újság is szerette volna megtudni és elmondani önöknek azt, hogy miről beszélünk. Ki, mit, mikor, hol, miért. Az okunk erre az, hogy a szexuális zaklatást – különösen azt a fajta szexuális zaklatást, amikor hatalmi pozícióban lévő férfiak nőkkel, és nem csak nőkkel szemben alkalmaznak valamilyen erőszakot – közügynek tartjuk. Minél többet beszélünk ezekről az esetekről, minél több ilyen kerül napvilágra, annál nagyobb az esély arra, hogy a jövőben kevesebb történjen meg.
Ám akárcsak a többi újság, néhány információmorzsánál – melyek nagyjából megerősítik, illetve kiegészítik azt, amit a két közlemény felfedett – mi sem jutottunk tovább. Ezek szerint a rendező durván egy évvel ezelőtt fizikailag is zaklatta a színház egy színésznőjét, s ezért valaki őt bepanaszolta Máté Gábor igazgatónál. Az igazgató ekkor a bocsánatkérésig vitte az ügyet, amely ezzel – mint kiderült: látszólag és ideiglenesen – le is zárult. Hogy ez a bocsánatkérés a színház többi alkalmazottja előtt is tudott volt, arról nincs információnk. Nemrégiben azonban kiderült (vagy valami miatt ismét fontossá vált), hogy a rendező nem ezen egyszeri alkalommal viselkedett „erkölcsileg” kárhozatos módon. Az üzemi tanács elnöke, Rajkai Zoltán összehívta a kollégáit, s más színésznők is megosztották a többiekkel saját, hasonló tartalmú sztorijaikat. (Hogy ez a többi eset mikor történt, a bocsánatkérés előtt vagy után, vagy előtte is, meg utána is, arról nincs tudomásunk.) Az ez alapján megszületett jegyzőkönyvet az igazgató nem ignorálhatta. Mindennek az lett az eredménye, hogy Gothárt kitiltották a színházból. Azt az előadását (Hóhérok), amelynek még nem volt meg a felújító próbája, és ami miatt Gothárnak együtt kellett volna dolgoznia a társulattal, levették a műsorról.
A Katona-ügy kirobbanása után Gothár másik munkahelyén, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen etikai vizsgálatot kért maga ellen. Az SZFE pszichológusa egyesével meghallgatja Gothár Péter jelenlegi hallgatóit, és a beszélgetés eredményéről anonim írásos összefoglalót készít. A rendező előző osztályától is azt kérik, hogy álljanak rendelkezésre egy ilyen beszélgetésre. A vizsgálat folyik, a rendezőt december 4-én fogják meghallgatni.
Mindezek mellett számos ellenőrizhetetlen történetet hallottunk arról (jobbára, de nem kizárólag másodkézből), hogy esetenként milyen durva módon közeledett Gothár női munkatársaihoz. Azt is széles körben beszélik, hogy kímélet nélkül dolgozik, hogy nem idegen tőle a félelemkeltés és a manipuláció.
Ez nem sok.
Ahhoz, hogy erről a holtpontról el tudjunk mozdulni, valakinek el kellene kezdeni beszélni. A színháznak, pontosabban a vezetőjének, Máté Gábornak. És az áldozatoknak.
Azt, hogy az igazgató miért nem teszi ezt, elég könnyű belátni: az intézményét és a dolgozóit védi, és persze saját magát is. Nem csak a botrány továbbgyűrűzésétől és a reputational damage-től – bármilyen bizonyítatlan vagy bizonyíthatatlan állítás ellene fordítható lenne egy rágalmazási perben. Beláthatóan ezért szerepel a közleményben az „erkölcsi határok átlépése” fordulat is. Máté Gábor azt sem siet elárulni, mikor szerzett tudomást arról, hogy a bocsánatkéréssel végződőn kívül több ilyen eset is előfordult az általa vezetett intézményben. Vajon csak az üzemi tanács ülése után, az ott elhangzottakból értesült ezekről? Ha a bocsánatkérés után is történtek ilyen esetek, és Máté valós időben is tudott ezekről, úgy aligha lenne más választása, mint a lemondás.
Az érintettek, illetve azok, akiket annak vélhetünk, ugyancsak elzárkóznak, s ugyancsak jó okkal. Visszatartja őket a félelem az áldozathibáztatástól, attól, hogy a patriarchális és hierarchikus magyar színházi közeg előbb-utóbb megbüntetné őket a kiállásért, attól, hogy újra és újra el kell mondaniuk a történetüket, és a Google majd ezt dobja ki róluk első találatként; hogy nem a művészi teljesítményük alapján ítélik meg őket, hanem rájuk sütik a bélyeget: ja, ezt a csajt taperolták.
Ez ellen a magatartás ellen senki egy szót nem emelhet, és senkinek nincs alapja elítélni ezeket a nőket: az áldozat érdeke a mindenek előtt való. Ráadásul azt, amit elsősorban akartak, végül is elérték. Gothárt kinyeste a Katonából Máté. Az áldozatok hallgatnak, és a hallgatásuk menlevelet ad az igazgatónak is.
End of story.
A gyanú, hogy az idős, elismert művész évtizedeken át pokollá tette számos női munkatársa, netán tanítványa életét, sem megerősítést, sem cáfolatot nem nyer. Az idős művészt elrekkentik, vagy elrekkenti magát. A Katona József Színház, a magyar kultúra egyik fontos, vezető intézménye valahogy túléli – nem a botrányt, hanem a hallgatást. Nem tudjuk, hogy a sebek begyógyulnak-e, mert még azt sem tudjuk, hogy vannak-e sebek. Tanulság, katarzis nincs, minden megy tovább ebben az országban férfiak és nők, főnökök és beosztottak közt úgy, ahogy eddig. Nagyon sajnáljuk.
